... és még mindig első nap: Spello

 ... szóval beültünk az egyik téren egy étterembe, illetve a térre kirakott asztalok egyikéhez. Két fiatal cameriera próbált megbirkózni a pár asztalnál ücsörgő vendégek rendeléseivel, több-kevesebb sikerrel. Végül csak hozzájutottunk a pizzáinkhoz, amik ugyan messze elmaradtak az igazi nápolyitól, de azért finomak voltak és tökéletesek arra, hogy ne maradjunk éhesek. Az acqua minerale ugyan lehetett volna kicsit hidegebb - szerintem a csapból engedték tele a szép formájú literes üvegeket - de végül elégedetten dőltünk hátra és próbáltuk felhívni valamelyik lány figyelmét, hogy fizethessünk. Ez se ment döccenőmentesen, mindketten folyamatosan a hátukat fordították felénk, amikor az asztaloknál tettek-vettek, de végül megoldódott a helyzet.

... mivel kissé megkavarodtunk és mindenki máshogy emlékezett, hat éve voltunk-e Spelloban, hazafelé tettünk egy kitérőt oda is. Aztán, miközben sétálgattunk a városban, rájöttünk, hogy legutóbb is kissé fáradtak voltunk már, mire ideértünk, szóval túl sokáig nem keringtünk itt sem. 

Spello híres a virágairól. Minden évben, húsvét utáni kilencedik vasárnapon rendezik meg a virágfesztivált, amely Olaszország második legjelentősebb ilyen fesztiválja. A helyiek már hónapokkal előre készülnek, keresik a legszebb virágokat a hegyekben, és a fesztiválon elborítják a város utcáit a virágokból készült képek. Némelyik annyira részletgazdag, hogy majdnem fotónak látszik. A fesztivál egyre ismertebbé vált, manapság már több tízezer látogatót vonz minden évben.

Miközben sétáltunk a főtér felé, elmentünk a Vicolo dei Baci mellett is. A neten rákeresve egy apartmant találtam, amit így hívnak, na meg egy halom fotót csókolózó párocskákról. 

Végül a főtérig jutottunk, ahol nagyon készülődtek valami rendezvényre. Megkóstoltuk a helyi cukrászda gelato artigianale-jat, lehűtöttük kicsit magunkat, aztán visszaindultunk Serre di Parranoba, hogy az egész napos út után a medencében lazítsunk egy kicsit.