... pedig igazából sejtetted már régóta, hogy ez lesz, de amikor bekövetkezik, mégis eléggé padlóra küld.
Szóval nem elég a covid, meg hogy lassan két éve várok arra, hogy másodszorra is megműtsenek, - mert az állami egészségügyben ugye minden überf..., nincsenek várólisták, nem lépnek le sorra az orvosok, meg mindenki más ... a szerdai kontrollon a doki közölte, hogy januártól ő is a magánszférában folytatja tovább. És nem feltétlenül az anyagiak miatt, hanem, mert besokallt.
Én meg kicsit összeomlottam. Mert ugye hiába tudod, hogy nagy eséllyel az örökölt gén miatt nem úszhatod meg, hogy a rák betámadjon, azért, amikor kiderül, mégis úgy érzed, mintha valaki lendületből hasba rúgott volna. És ilyenkor jól jön, ha gyorsan találsz egy olyan embert, aki nem köntörfalaz, közli a tényeket, amúgy mindig nyugodt, sokat mosolyog és nem mellesleg jó szakember is. Akiben tudsz bízni. Akinek elhiszed, hogy minden jól fog menni. Na, én találtam. És ugyan nehezen viseltem, hogy a covid miatt, meg a kilométeres várólisták miatt (is) egyre csak halasztódott a második műtét időpontja, de azért mindig az volt bennem, itt a doki, tudja, mit csinál, majd csak sorra kerülök, aztán jöhet a harmadik műtét is és ha egyszer végre eljutok odáig, akkor x év, sok doboz bogyó és havonta kapott dárdányi tűvel belémvágott szuri után lesz egy második szülinapom is, amit minden évben ünnepelhetek. Plusz ... nos ... magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy kés alá feküdjek, ha nem muszáj. De ha már így alakult, gondoltam, - meg a doki is azt javasolta - kössük össze a hasznosat valami kellemes végkifejlettel, és ha már a sajátjaimtól meg kell válnom, a procedúra végére legyen két szép, új mellem. Elvégre 50 évesen még nem olyan öreg az ember, hogy ne akarjon jobban kinézni, ha lehet... Vagy dobni az önbecsülésén és kihozni a helyzetből a legjobbat, ha már nyakon vágta a családi örökség.
És akkor a kontrollon kiderül, hogy elmegy. Én meg elsőre csak arra tudtam gondolni, hogy akkor most mi lesz? Pillanatok alatt odalett a fenenagy optimizmus, meg az összes lendület. Mert hogy is lehetne egy folyamat közepén, ami abszolút bizalmi alapon működik, elvégre nem egy nátha miatt lett a kezelőorvosom, hirtelen keresni valaki mást, ... ha egyáltalán találok. Persze, lehet, találnék, nem tudom, de ebben a dologban eléggé ragaszkodnék a számomra megfelelő emberhez. Alapvetően nem vagyok az a foggal-körömmel az eredeti elképzeléséhez ragaszkodó ember, de itt igen. Mert az ő személyisége is kellett, hogy ilyen lazán eljussak idáig. Hogy ne azon pörögjek, mi lett volna, ha... Na, szóval megzuhantam. Persze, azóta már inkább azon agyalok, az örök legnagyobb támogatómmal közösen, aki mindig, minden helyzetben mellettem áll, - és G betűvel kezdődik a neve :D - hogy hogyan is lehet ezt az egészet megoldani. És meg is oldjuk. Tudom. De attól még ez a szerda nem úgy fog bevonulni az emlékeim közé, hogy a legjobb napjaim egyike volt... és lehet, pont jól jön, hogy nyakunkon a karácsony és lehet készülődni. :)
