Mindennapi mesék: 3. nap: Norcia és Castelluccio

Reggel, a szokásos kávé után, sajnos kénytelenek voltunk egy darab paradicsomon megosztozni, amit a boltban vettük a bevásárláskor. :)

Hosszas ötletelés után amellett döntöttünk, hogy ma megkockáztatjuk a hegyeket, azaz Norciát és megnézzük, milyen az a hely, ahol a híres sonkát készítik, a szarvasgombát használják fel mindenféle kencékhez, ízesítésre és minden létező ételhez, amit csak el tud képzelni az ember.

Igazából nem számítottunk semmire, gondoltuk, sétálunk egyet a városban, szétnézünk és megyünk tovább. A városfalon kívül találtunk egy parkolót, aztán elindultunk az egyik kapun keresztül befelé, amikor elkezdett nagyon apró cseppekben esni az eső. Bemenekültünk egy kapualjba, vártunk kicsit, aztán tovább indultunk. A főtéren az egész dóm körbe van zárva, még mindig a legutóbbi földrengések által okozott károkat javítják, úgyhogy oda nem jutottunk be, csak a kihelyezett képeket nézegettük, na meg az óriás darut, ami a lezárt területen dolgozott.

Aztán Szent Benedek szobrát jártuk körbe.

A város - valószínűleg - sétálóutcáján végül eljutottunk egy térig, ahol megnéztünk egy II. világháborús emlékművet, meg a környező városok gyerekei által készített kerámia "szobrot".

Mivel már dél körül járt, elég éhesek lettünk, így a tér sarkán lévő szendvicsbárban kötöttünk ki. Rendelni a bár ajtajában lehetett egy határozott, de nagyon kedves hölgytől, leülni pedig az utca túloldalán, a kipakolt asztaloknál, ahol egy helyi macsek azonnal hozzánk szegődött, valószínűleg a lepottyanó falatok reményében. Rendelés után kaptunk egy kis csipogót, hogy nehogy elmulasszuk, ha elkészül a kajánk. A szendvicsek nem voltak bonyolultak, viszont mindenkinek nagyon ízlettek.

A szükséges energia feltankolása után muszáj volt bemenni az egyik helyi boltba, ahol a vásárlástól függetlenül végigkóstoltatnak a betévedőkkel mindenfélét. Mi kaptunk pár kenyérfalatkát szarvasgombás kencével, na meg háromféle, különböző ízesítésű és nagyságú szalámit, amiket mind a helyi sertéshúsból készítettek. Először csak én mentem be, de a tulaj végül majdnem mindnyájunkat becsábított a kóstolóival. Norcia-ból származik egyébként a prosciutto crudo, ez az erőteljes ízű, egyébként nagyon finom sonka. A szabad tartású, meghatározott fajtájú és nagyságú sertések a takarmányhoz keverve kapnak a parmezán sajt készítése során keletkező tejsavót is, ettől lesz speciális íze.. Az érlelés során, amely legalább 12 hónapig tart, kétszer sózzák, mossák, szárítják, majd végül zsírral kenik be a combot, hogy aztán utána ott lógjon minden valamirevaló pizzériában és levágják belőle a hajszálvékony szeleteket.

A tulajdonos kedvessége és lehengerlő modora végül természetesen jóval több dolog vásárlására vett rá bennünket, mint amiért eredetileg bementünk. Vettünk szeletelt szalámit, egy másik fajtát, ami kis gombócokban hevert a pulton, (3 darab volt 10 euro, amikor megkérdeztük, vehetünk-e egyet, teljesen felháborodott és közölte, egyet nem ad, csak 5 euróért, vigyünk hármat, ahogy kell) szarvasgombás kencét, szarvasgombaport és umbriai fűszert is.

A finomságokkal felpakolva tovább indultunk Castelluccio felé, amiről azt olvastuk, hogy aprócska település a Grande Pianura felföldön, ahol az apró szemű castellucciói lencsét termesztik. Ezt a lencsefajtát nem kell beáztatni és állítólag nem fő szét a főzés során. Persze ebből is kellett beszerezni egy kis csomaggal, szóval majd kipróbálom, tényleg igazak-e az állítások. És mivel a mellette lévő lóbab meg elég érdekesnek tűnt, abból is hozzácsaptunk egy csomaggal a bevásárláshoz, meglátjuk, milyen olasz specialitáshoz tudom felhasználni majd.

Castelluccio gyönyörű helyen fekszik, az Appenninekben. Sokáig kanyarogtunk a hegyeken felfelé, de minden egyes megtett kilométert megért a látvány. A tervezéskor attól tartottunk, hogy az odavezető út a hepehupás, keskeny, némileg rémísztő hegyi utakhoz lesz hasonlatos, de kellemes csalódás ért bennünket, mert talán ez volt eddig a legjobb minőségű (nem autóút), amin közlekedtünk a nyaralás során. A fennsík hatalmas, sima, és elég kopár, a hegyek körbeveszik minden oldalról. A vállalkozó kedvű vándoroknak van egy kempingező, ahol a lakóautókkal megállhatnak. A körülmények nem éppen minden luxussal felszereltek, de biztos megvan ennek a típusú nyaralásnak is a maga varázsa. Főleg motorosokat láttunk, amikor megérkeztünk, gyanítom, hatalmas élmény lehet végigkanyarogni a hegyek között.

A képek persze nem igazán adják vissza a látványt, de az biztos, mindenképp érdemes elmenni erre a helyre, még akkor is, ha a világ végétől is odébb van pár kilométerre.
A "város" pár házból áll, és elég romos, valószínűleg a földrengések rongálták meg az épületeket, amiket azonban folyamatosan újjáépítenek, most is munkagépek és munkások dolgoztak az egyiken. Van már pár ház, amit szépen rendbehoztak, ezek többnyire éttermek, vagy bérelhető apartmanok.

Elég nehéz volt elszakadni a látványtól, így aztán sétáltunk még egy kicsit és lefotóztuk ezredszerre is a hegyeket, (én még pár növényt is) mielőtt hazaindultunk.