Írország: Dublin - 2. nap Guinness Storehouse

Elég erősen indítottuk a dublini tartózkodás első teljes napját, mert rögtön a Guinness Storehouse-ba mentünk. Nyitásra foglaltunk helyet, gondoltuk, akkor még nem lesz olyan nagy tömeg. Végül is igazunk lett, bár így sem kongott az ürességtől. A jegyet itt is online intézte Gábor, így aztán nem kellett igazán sorban állni.
Az Írországban elfogyasztott sörmennyiség felét a Liffey északi partján, a St. James's Gate-en álló hatalmas sörfőzdében készítik. Ebből a krémes fehér habú, erős barna sörből a világ 120 országában naponta összesen 2 500 000 pint fogy el.
Az egyik korábbi erjesztő- és raktártelepén - egy 1904-ben épült öntöttvas és tégla épületben a vállalat egy hatszintes kiállítótermet alakított ki. Az átriumrész söröspohár alakú, körülötte vannak a kiállítás részei. 

Odabent rögtön meg is kaptuk a kuponokat, amit a legfelső emeleten lévő bárban vagy egy pint Guinnessre, (alkoholos és alkoholmentes változatban), vagy üdítőre lehetett beváltani. Aztán kaptunk az előtérben egy rövid tájékoztatót, vettünk két audioguide-ot - egy németet, egy angolt - és elindultunk nézelődni. 

Az előtérben van egy hatalmas Guinness felirat, ahol a turisták nagy része fotókat készít, - mi is - illetve itt látható az irat, ami tanúsítja, hogy Arthur Guinness 1759. december 31-én aláírt egy 9000  évig érvényes bérleti szerződést a használaton kívüli sörfőzdére. Tíz évvel később, 1769. május 19-én a Guinness először exportálta a sörét Nagy-Britanniába.

Az első emeleten az összetevőkről tudhattunk meg mindenfélét. A vízről, amely a közeli Wicklow hegységből érkezik és amely miatt volt néhány vita Dublin város vezetésével. 1775-ben a Dublin Corporation megpróbálta elérni, hogy a Guinness fizessen a vízhasználatért, és egy csapat embert küldtek, hogy szakítsa el a sörfőzdét a vízforrásától. Arthur Guinness megszerezte az egyik embertől a csákányát és megfenyegette őket, ezzel elérte, hogy megőrizhesse a vízhasználat jogát. Az 1784-ben aláírt bérleti szerződésben végül azt vállalta, hogy évente 10 fontot fizet mindezért.

A másik összetevő az árpa, amit pontosan 232 fokon pörkölnek, ettől kapja a Guiness a jellegzetes sötét színét.

Arthur Guiness sokat fektetett be a kutatásba is, hogy az általa megálmodott minőségű sört gyártsák. Kifejlesztettek egy speciális élesztőt, amelyet ma is használnak. Minden egyes tételben ugyanazt a mintát használják, hogy ugyanazt az élesztőt tudják felhasználni. Az élesztőmintát egy széfben tárolják, hogy abban az esetben, ha a gyárban az élesztőminta megsemmisül, ebből tudjanak újabb adagot felhasználni.

A negyedik összetevő a komló, az "ötödik" pedig Arthur Guinness, a cég "motorja" és megálmodója volt.

Végig követhettük, hogyan zajlik a sörgyártás, persze anélkül, hogy bármiféle belsős titkot elárultak volna. Az összes főbb összetevőről és a folyamatról is sokat megtudhat az, aki végigjárja a kiállítást.

A Guinnessnek van magyar vonatkozása is: az első malmokat, amelyeket használtak a Ganz Művekben készítették.

A Guinness minden egyes pintjében 300 millió apró buborék van. Aki nem hiszi, nyugodtan utánaszámolhat. :D És hogy mitől olyan krémes és miért marad meg olyan sokáig a tömör, mégis könnyed hab? 

A Guinness habzásáért a legtöbb sörtől eltérően nem a szén-dioxid, hanem a nitrogén a felelős. Tartalmaz szénsavat is, de sokkal kevesebbet, mint a többi sörféle. 1959 óta nitrogént adnak a sörhöz, így sikerült elérni ezt a jellegzetes, krémes állagot, a nitrogén ugyanis jóval kisebb buborékokat képez, mint a szén-dioxid. A speciális alakú Guinness pohárban a buborékokból álló selymes hab lefelé süllyed. Ez a jelenség jó ideje foglalkoztatja a fizikusokat, akik közül természetesen a legnagyobb specialisták ír egyetemeken dolgoznak. Leírtak egy valószínűsíthető mechanizmust, ami szerint a söröspohár falának lejtése a fő tényező. A felső része szélesebb, majd a fala összeszűkül. A pohár közepén a buborékok a fizika törvényeinek megfelelően felfelé mozognak, ezáltal ott kisebb lesz a folyadék sűrűsége. A buborékokban szegény nehezebb folyadék a pohár fala mentén lesüllyed és a kisebb nitrogénbuborékokat könnyen magával ragadja a lefelé áramló sör. A Guinness által tervezett emblémás poharak elősegítik ezt a folyamatot és egyúttal lelassítják a sör megnyugvásának folyamatát is, így a szokásosnál tovább tart a buborékok pezsgése, illetve a habkorona és a nem habzó rész szétválása is. 

Ráadásul a cég által előírt, kötelező lépésekből álló csapolási művelet is fontos részét képezi ennek a folyamatnak: A csapolás első lépéseként a poharat 45 fokos szögben megdöntve, nagy sebességgel megtöltik 3/4-éig, majd ezt hagyják leülepedni, ezután töltik fel lassan a pohár maradék részét, amíg a hab kupolát nem formál a tetején.
Az egyik bemutatóteremben azt is megtudhattuk, hogyan kóstolják a Guinnesst a hivatalos szakemberek. Először a négy fő összetevő illatával ismerkedhettünk meg egy előtérben, majd egy kellemesen mély orgánumú, ugyanakkor eléggé izgága hölgy - amíg beszélt, végig ide-oda táncolt, folyamatosan mozgott a lába - sorra vette a lépéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy minden egyes részletében meg tudja ízlelni az ember ezt a sört. Hogy ne csak a kesernyés sörös íz, hanem a végén érzékelhető, enyhe kávés aroma is kellően érzékelhető legyen. 

A híres, 1702-ből származó Downhill Harp-ot, amely itt a reklámgalériában látható, a Guinness 1963-ban vásárolta meg, hogy biztosítsa annak folyamatos megőrzését. A hárfát Cormac O'Kelly, Ballinascreen készítette, és a vak hárfaművész, Hempson (vagy O'Hampsey) játszott rajta a 18. században. A Guinness-hárfa, amely a márka leghíresebb emblémája, egy középkori ír hangszert ábrázol, amelyet O'Neill vagy Brian Boru hárfaként ismernek és amely jelenleg a dublini Trinity College-ban található. Az eredeti a 14. század körül készült, bár a kézműves és patrónusa kiléte elveszett az idők ködében. A Guinness először 1862-ben vette át a képet és le is védette azt, így amikor az 1922-es ír szabad állam kormánya a nemzet szimbólumává választotta, a tükörképét kellett használniuk a védjegyproblémák elkerülése érdekében. A mára világszerte ismert logó tiszteletére a Guinness 1960-ban az első láger sörét "Harp"-nak nevezte el.

Egy másik részen azoknak a fahordóknak a készítéséről tudhattunk meg részleteket, amikben eredetileg a Guinnesst tárolták. 

És persze az sem maradhatott ki, hogyan történt, illetve történik a szállítás.

Végül a reklámok sem maradhattak ki, a sok állatfigurával, különteremben nézhető reklámfilmekkel, vicces szlogenekkel.

Igazából még akár órákig bóklászhattunk volna az épületben, de haladnunk kellett, mert várt a börtön ... Így végül felsétáltunk a legfelső emeleten lévő Gravity Bar-ba, belekóstoltunk az igazi, csapolt Guinnesbe, miközben Dublin látképét is megcsodálhattuk.