Szicíliában érdemes autópályán közlekedni, amikor csak lehet, mert az alsóbbrendű
utak eléggé megbízhatatlan állapotban vannak időnként. Viszont az autópálya
elválasztósávja leander bokrokkal van tele és sokszor a szélén lévő falból is
bougainvillea tenger ömlik alá. A lépten-nyomon előbukkanó alagutak meg mindig
adnak alkalmat a játszadozásra.
Európa legnagyobb vulkánja Cataniától 33 km-re északra
fekszik, tiszta időben még Nyugat-Szicíliából is látszik a 3340 méter magas
csúcs. A vulkáni talaj kiválóan alkalmas bor – és gyümölcstermesztésre, az Etna
közelében lévő terület ezért lakott, pedig a vulkán aktívan működik.
Amikor a friss láva elborítja a hegyoldalakat, mindent
letarol. Pár év múlva a fekete felszín matt szürkére változik és megjelennek az
első növények. Nagyjából 20 évre van szükség ahhoz, hogy megjelenjen a rekettye
és nyár elején nyíló, sárga virágaival intenzív illattal borítsa be a lejtőket.
Szerencsénk volt, mert éppen most virágzott, az út mentén így a sárga és a
sötétszürke párosa és az édeskés, tömény virágillat uralkodott. A hegyen
felfelé tekeregve egyre kopárabb részre értünk, egy idő után már csak a sötét
színű lávakövek és a por maradt. Aztán megérkeztünk a parkolóba, ahonnan a
felvonó is indul, illetve gyalog is neki lehet indulni a hegyoldalnak.
Mivel
mindenhol azt olvastuk, hogy az időjárás elég változékony az Etnán és nyáron is
elkél a pulcsi, meg a meleg ruha, a parkolóban át is vedlettünk. Induláskor
először feleslegesnek tűnt ez az óvatosság, de miután a „funiviával”, a
drótkötélpályás felvonóval feljutottunk arra a részre, ahonnan a buszos és dzsipes
kirándulások, illetve a vezetett túrák is indulnak, máris másképp láttuk a
dolgot.
2500 méteres magasságban már nem lett volna jó érzés nyári
ruhában ácsorogni. A felvonóban egy fiatal házaspár utazott velünk, akikről
kiderült, hogy Németországból jöttek, ráadásul a nő szintén némettanár. Amíg
felértünk, szemügyre vehettük alattunk az elszántakat, akik gyalog, vagy biciklivel
indultak neki a távnak. Megállapítottuk, hogy ehhez nekünk nem, hogy rossz, de
semmilyen kondíciónk nincs, maradunk tehát a könnyített variációnál. A csúcs, a
központi kráter közelébe amúgy is csak vezetővel szabad felmenni, mert
nincsenek útjelzők. Egyedül veszélyes elindulni, mert a köd hirtelen
leszállhat, és könnyű eltévedni. Jó időben egészen 2800 méteres magasságig,
dzsiptúrákkal is el lehet jutni azoknak, akik rászánják a nagyjából 60 euro/fős
árat. De akár a több személyes buszokkal is fel lehet menni, bár azok
alacsonyabbra viszik csak az utasokat, a Torre del Filosofoig.
Mi csak a rövidebb séta mellett döntöttünk. Bőven elégnek bizonyult az is, a vulkáni talaj
eléggé instabil, kisebb-nagyobb kövekkel és az apró kavicsos réteggel. Pár
méter után megállapítottuk, hogy tiszta Mordor hangulatú a hely. Már csak a
hobbitok, meg a gyűrű hiányzik. Eljutottunk egy nagyobb katlanig, ahol a turisták
mindenféle mintákat és szavakat rakosgattak ki a nagyobb kövekből, hogy aztán
feljebb mászva a hegyoldalban, le tudják fényképezni felülről. Innen az egyik
kisebb csúcsra másztunk, illetve én még az elején visszafordultam és inkább
lent vártam meg a pasikat, mert a híresen stabil bokámmal nem akartam
megkockáztatni, hogy lefelé már hordágyon kelljen vinni. Az embernek ismernie
kell a korlátait, ugyebár. Így aztán ők hárman másztak, odafent fotóztak,
körbenéztek, leintegettek nekem, aztán óvatosan leereszkedtek hozzám, miközben
egész porfelhőket vertek fel a cipőjükkel, amikor meg-megcsúsztak egy-egy
lépésnél. Miután leértek, kinéztek maguknak egy nagyobb sziklát, ahol kiszórták
a cipőjükből a lefelé úton összegyűjtött kavicsokat, meg elkészültek a
„profilképgyanús” fotóik. Utána lesétáltunk a felvonóhoz, ami levitt bennünket
a parkolóig.
Mivel mindenki éhes volt, beültünk egy kis étterembe, ahol
átestünk az idei tűzkeresztségen, megettük a nyaralás első pizzáit, kivéve a
kisebbik kispasit, aki „pollot” választott. Amíg vártunk a kajára, a nagyobbik
kispasival lelépcsőztünk a parkolóba és még egy órára befizettük az autót, hoy
ne kelljen az ebéddel kapkodni. A pizza nem volt rossz, de azért a nápolyi
minőségét meg sem közelítette, ráadásul annyi paradicsomszószt tettek rá, hogy
még az én ízlésemnek is túlzásnak tűnt, pedig én aztán, ha lehet, a
paradicsomot is paradicsomszósszal, meg fokhagymával enném. Ebéd után autóba
ültünk és irány Savoca. És ekkor történt, bár csak este jöttünk rá, amikor a
képeket akartam letölteni, hogy a szék karfájára akasztott fényképezőgép ott
maradt az Etna lábánál lévő étteremben. Igazából a gépért már nem volt nagy
kár, mert pár éve Caprin még a tengerben is sikerült megmártanunk, amikor a
szigetet kerültük körbe egy motorcsónakkal és a hullámok kicsit átcsaptak
felettünk, szóval rég nem működött már rendesen, hol fókuszált, hol nem, de a
rajta lévő pár képet sajnáltuk kicsit. Viszont így valószínűleg nem halogatjuk
majd tovább egy új beszerzését.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése