2. nap: ... a haldokló város

 Civita di Bagnoregio már hat évvel ezelőtt belopta a szívembe magát. A városka, ami egy szikla tetején található, és amelyből évről-évre kevesebb marad. A körülbelül 2500 évvel ezelőtt ide építkező etruszkoknak volt érzékük a festői helyek kiválasztásához, de arra ők sem számítottak, hogy az erózió pár évszázaddal később ekkora problémát okoz majd. A város szélén álló házak fokozatosan tűntek el a mélyben, vannak kapuk, amelyek sehová sem vezetnek és apró udvarok, amelyek már egy házhoz sem tartoznak. 

A város majdnem teljesen elnéptelendett, állandó lakosa alig van, és a turistaszezonban működnek az éttermek, boltok, cukrászdák. 

A Marmore vízeséstől egy gyanúsan jó minőségű úton érkeztünk a városba - egyikünk sem így emlékezett az idefelé vezető zötyögésre, hanem a tipikus kanyargós, keskeny, olasz utak rémlettek, de lehet, legutóbb nem pont ebből az irányból érkeztünk. Megtaláltuk a parkolót is némi tévelygés után, ahonnan már nem volt messze a híd, amin keresztül meg lehet közelíteni a várost. A belépő jóval több volt, mint hat éve, fejenként 5 eurót gomboltak le rólunk a pénztárban. Aztán jött a látkép, ami minden alkalommal elbűvöl.

A városba a hosszú, keskeny hídon lehet átsétálni, járművel csak a különleges engedéllyel rendelkező helyiek mehetnek, száguldoznak is oda-vissza a motorjaikkal folyamatosan. Mázlink volt, mert a nap néha bebújt a felhők mögé, így csak az út kétharmadát kellett tűző napsütésben megtenni. A város kapujában leültünk az árnyékba, itt a levegő is mozgott, gondoltuk, lehűtjük magunkat kicsit, mielőtt sétálunk egyet, de aztán egy hangos cserkészcsapat is odaért, így gyorsan odébbáltunk. 

A befelé vezető híd egyébként valószínűleg átesett a közelmútban némi felújításon, mert a festés és az oszlopok is elég újnak tűntek. 

Civita di Bagnoregio aprócska és könnyen körbejárható, mivel itt forgatták a Pinocchiot, talán kicsit ismerős is azoknak, akik látták a filmet.

Itt született Szent Bonaventura is, akinek a szülőháza már szintén a mélybe zuhant.

Kicsit ücsörögtünk az egyik ház tövében az árnyékban, megcsodáltunk egy belső kertet, itt is megkóstoltuk a gelato artigianale-t, aztán visszasétáltunk a parkolóba - pár szünetet közbeiktatva, míg lendületet vettünk az árnyékos részeken a következő napsütéses szakaszhoz és megcéloztuk az apartmant, hogy lehűthessük magunkat a medencében.