9. nap: ... még mindig Firenze

 Legutóbb kihagytuk a Boboli-kertet, ezúttal nem szerettük volna ismét, így aztán reggeli után bebuszoztunk odáig, - mert ezek a buszok most éppen jöttek és jártak. Megint jó meleg volt, úgyhogy kezdésként kicsit megpihentünk a Pitti palota árnyékában, ami - hétfő lévén - zárva volt.

A Pitti palota épületét 1549-ben vásárolta meg Toledoi Eleonóra, I Cosimo nagyherceg felesége. A család azonnal megbízta Giorgio Vasarit a palota bővítésére, amely során majdnem a kétszeresére nőtt az épület. Ugyanekkor épült a híres Vasari-folyosó is, ami a Palazzo Vecchiot kötötte össze az Uffizin és  Ponte Vecchion keresztül a Pitti-palotával, hogy a hercegnek ne kelljen a köznéppel vegyülnie. 

A Giardino di Bobolit 1551-ben alakították ki Toledoi Eleonóra kérésére. A kert első tervezője Niccolo Tribolo volt, később mások tervei szerint bővítették és1766-ban megnyitották a nagyközönség előtt is.

Később Bartolomeo Ammannati egy összekötő cortilével egészítette ki a Pitti-palota Boboli-kert felé néző oldalát, itt kapott helyet a Mózes-grotta is. 

A Boboli-kert az első és legismertebb XVI. századi itáliai kert. Széles, kavicsos utak, szobrok, szökőkutak, grották, kerti templomok találhatók benne. A városra nyíló csodás kilátás azonban szokatlan elemnek számított ebben a korban.  

A kertnek nincs természetes vízforrása, mesterséges csatornát és egy kapcsolódó öntözőrendszert építettek, hogy a növényeket és a kutakat friss vízzel lássák el, a XVII. században érte el a mostani 11 hektáros kiterjedését.
Sokáig nézelődtünk, próbálva az árnyékos helyeket megkeresni, mert megint nagyon meleg volt. Jártunk a legmagasabb, kilátó részen, ahol formára nyírt bukszusok között különböző virágok nyílnak. És ahol egy kiscsaj úszószemüvegben pancsolt a szökőkútban. Mondjuk, én tuti nem engedtem volna be a saját gyerekemet, mert a szökőkutak vize állítólag meglehetősen szennyezett, de biztos nagyon ellenálló a gyerek immunrendszere, na meg semmi közöm hozzá, bajlódjon mindenki a sajátjával. :)

Elsétáltunk a Limonaia-hoz is, ahol citrusféléket és egyéb érdekes növényeket láthattunk.

Felfedeztünk pár hangulatos sétányt és hatalmas fát.

A kisebbik kispasi szerint annyira meleg volt, hogy még a zászló is megállt a kávézó épületének a tetején - ami egyébként nem volt nyitva, mert éppen felújították.

És végül feladtuk, mert teljesen kitikkadtunk a melegtől, kezdődött a "vonszoljuk el magunkat a legközelebbi helyig, ahol ehetünk valamit és kapunk hideg aqua mineralét" szakasz. Így búcsút intettünk a Boboli-kertnek, tettünk egy kitérőt egy boltig, ahol beszereztünk némi ásványvizet, majd az első kisebb téren leroskadtunk egy kis étteremben, hogy együnk valamit. Nálam a meleg miatt a bruschetta lett a nyerő, paradicsommal, rukkolával, olívaolajjal és némi ecetes öntettel, a többiek a pizzánál maradtak, ami itt nem volt a legtutibb, de végül az éhség győzött, eltüntették az utolsó falatig. Én meg megint rájöttem, mennyire egyszerűen át tudnék térni a vegetáriánus életmódra, csak idébb kellene költöznöm. És aztán jöhetne a paradicsom, meg a paradicsom, meg a sajt, a rukkola, némi bazsalikom, meg a paradicsom. :D

Eléggé elcsigázottak voltunk, mikor a szállásra visszaértünk, de végül némi délutáni szieszta és töltődés után este ismét buszra szálltunk és bementünk a dómig, hogy elköszönjünk Firenzétől. És mivel személy szerint én nem tudok betelni a Cattedrale di Santa Maria del Fiore-val, csináltam még pár képet, hogy legyen mit nézegetni majd otthon is. Na meg ettünk egy kis fagyit, mert az mindig jól jön, főleg, ha az ember egész nap negyven fok körüli hőmérsékletben bóklászik a városban.