Mindennapi mesék: Sorrento

Elérkezett a nap, amikor végre hozzájutottunk az eredetileg lefoglalt szobánkhoz. Ami nem a medencére nézett, hanem a szálloda kertjére és mivel családi szoba néven futott, tulajdonképpen nem is egy, hanem két egybenyíló szobát kaptunk. Szóval átcuccoltunk, szétpakoltunk és elhelyezkedtünk. Aztán jöhetett a punnyadás. Mivel előre tudtuk, hogy ez a nap az átköltözésé lesz, nem is terveztünk semmi távoli programot, a délelőtt folyamán a legnagyobb út, amit megtettünk, a szobából a medencébe vezetett. :)

Délutánig felváltva alkalmaztuk a "napozunk és olvasunk a medence szélén a nyugágyakban", illetve az "adjuk a műsort a medence szélén napozóknak" című jelenetek megvalósítását. Mivel volt nálunk egy labda, a pasik labdáztak. Meg a szálloda fél vendégserege. Mert a labda időnként félre- és kipattant a medencéből, amikor nem jól fejeltek bele, vagy éppen nem sikerült elkapniuk. És mivel a labda ugye gurul, ezért képes eltűnni a sövény, a napágyak, a bár asztalai és székei alatt, meg egy csomó elképzelhetetlen más helyen is. A szállóvendégek meg tök rendesek voltak, mert mindig utána másztak és visszadobálták.Valószínűleg cserébe a szórakoztató délelőtti matinéért. :)

Kora délutánra úgy éreztük, eleget szórakoztattuk a jelenlévőket, ráadásul meg is éheztünk. Tehát célba vettük Franco pizzeriáját, hogy ismét elfogyasszunk egy-egy vékony tésztájú, finom pizzát. A hely tömve volt emberekkel, végül az egyik sarokban sikerült elcsípnünk egy szabad asztalt.

Nagyüzemi mennyiségben, turbó tempóval készültek az újabb és újabb pizzák, calzonék és mindenféle finom falat. A tömeg pedig folyamatosan érkezett, ...
Elsétáltunk a supermercato-ig is, beszerezni egy kis nasit, ezt-azt. Visszafelé pedig azon a citromligeten keresztül vezetett az utunk, amit azuram már a netes keresgélés során is kiszemelt magának. A fákon citromok, mandarinok lógtak, a kert végében pedig kóstolóval várt bennünket egy mosolygós hölgy. És persze lehetett vásárolni is a saját készítésű limoncello-ból, meg a mandarinos változatából is. És mivel a két éve vásárolt, Garda-tótól hazaszállított limoncello egy része a mai napig a hűtőben ácsorog, most egy aprócska üveg mandarinos szegődött utitársul mellénk.

A séta után ismét némi medencézés következett, meg egy újabb séta a tengerpartra, hogy szemrevételezzük, másnap hogyan is juthatunk le a strandra. Kiderült, alig 10-15 percnyi lassú, kényelmes menetben elérhetjük a sós vizet. Meg pár lépcsővel, kanyargós lefelé vezető úttal, ... amit persze felfelé is meg kell tenni utána. De aznap csak a sziklafal tetejéig jutottunk, úgy gondoltuk, a többit másnapra hagyjuk.