Láttátok a "Levelek Júliának" című filmet? Olaszmániások, Toscana-rajongók (egyik) kötelező darabja szerintem. Nem csak azért, mert egy nagyon ízlésesen, élvezhetően elmesélt, romantikus történet, hanem azért is, mert annak is meghozza a kedvét Toscana-hoz, akinek soha nem szerepelt a képzeletbeli bakancslistáján ez a hely. Ráadásul én ezt a filmet először olaszul, a Polibella Nyelviskolában, az egyik karácsony előtti utolsó óránkon láttam. Azóta hányszor néztem meg? :) Nem tudom, nem számoltam. :D
Siena azt hiszem, elsősorban ezért került bele a listába. :) (Veronában voltunk már, láttuk Júlia házát ...)
A második napon reggeli után el is indultunk. A városba beérve megpróbáltunk rátalálni arra a parkolóra, ami - a netes kutakodás információi szerint, - nincs messze a belvárostól és nem kell egy vagyont fizetni érte. Elsőre persze a mellette lévő bevásárlóközpont mélygarázsába sikerült becsusszannunk, de aztán gyorsan ki is jöttünk, mivel az óránként több eurós parkolási díj azért nem vonzott túlzottan bennünket. Másodszorra sikerült a megfelelő helyet megtalálni. Napi 2 euróért fedett parkolóhelyet kaptunk, ráadásul onnan indult a város tetejére felvezető mozgólépcső-sor is.
Miután a többrészes mozgólépcső felszállított bennünket, első utunk a főtérre, a Piazza del Campora vezetett. Át a városkapun:
Megállókkal tarkítva. :) Megnéztük a Santa Maria di Neve templomot:
Fotóztam zöld zsalus házat:
Megismerkedhettünk az olaszok egyéni parkolási módszereivel. Elvégre a "csónakot" is tárolni kell valahogy, vagy nem?
A gyanútlanul kószáló - kissé esetleg éhesebb turista - csorgathatta a nyálát a kirakatban lazán elhelyezett sonkák láttán:
De ha a szűk utcákon nem csak szemmagasságban nézelődött az ember, akár sündisznóra is lelhetett. :D
Vagy számolgathatta a sok-sok farkasszobrot, amelyek majdnem minden sarkon megtalálhatóak, a legkülönfélébb formában.
A város még éppen csak ébredezett, nem volt tömeg, nem kellett kerülgetni a bámészkodókat, nyugodtan megállhattam pár lépésenként, ha éppen ott és akkor megtetszett valami.
Mivel az ilyen séták során általában az én kezemben van a fényképezőgép, rengeteg fotó készül, mert mindig találok valamit, amit muszáj megörökíteni. Tehát folyton lemaradozom az "élbolytól". A pasik meg foroghatnak hátrafelé, megvagyok-e még, vagy elkalandoztam. Ráadásul jóval lassabban érjük el a kitűzött célt, mint ahogy lehetne. Ami eleinte némi gondot okoz, de hamar megszokják, egy-két nap után rutinosan fordulnak meg nagyjából tíz méterenként, hogy lecsekkolják, merre kószálok. Így jutottunk el Sienában a főtérre is. De ez már legyen a következő rész, szóval folyt. köv. :D
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése