Capri - 2014.07.24.

A hely, ahol már jártunk egyszer, de rácáfolva a "napfény szigete" jelzőre, akkor hatalmas felhőszakadással, dörgéssel, tőlünk egy méterre becsapó villámmal és eléggé hűvös idővel fogadott.

Ráadásul a tenger is eléggé mozgékony volt aznap, a szigetre vezető út alatt nagyrészt arra koncentráltam, nehogy viszontlássam a reggelimet nagy hirtelen. :D Azóta eltelt két év és úgy éreztük, az nem lehet, hogy megint éppen akkor lesz rossz idő, amikor Caprit szeretnénk látni, tehát teszünk még egy próbát ... 

Sorrentobol rendszeresen indulnak a Jet-ek, meg a különböző társaságok mindenféle hajói Caprira. Mi az előzőt választottuk, mivel ezek a legmodernebbek és a legkényelmesebbek az átjutáshoz. A sziget kifejezetten luxushelynek számít, drágák a szállások, autóval nem lehet átmenni - meg nem is érdemes, az utcák olyan szűkek és kanyargósak, hogy a helyieken kívül nem hiszem, hogy bárki is megpróbálna itt közlekedni.

Capri idén kegyesnek bizonyult: verőfényes napsütéssel és csodálatos idővel fogadott bennünket. Meg a velünk együtt és utánunk érkező rengeteg turistát. :)

Kicsit győzött a lustaságunk, mert nem gyalog indultunk fel a hegytetőre, hanem a funicolare-val, ami nagyjából a mi fogaskerekűnknek felel meg. Mivel a jegy ára sem volt vészes - 1,80 Euro - inkább ezt választottuk a kutyagolás helyett.

A szigeten két város található, Anacapri és Capri. A nagyobb és népesebb Capri, itt van a sziget két kikötője, a Marina Piccola és a Marina Grande. Szállodák, bevásárlóutcák, szórakozóhelyek várják a turistákat. A leghíresebb márkák üzletei között lehet sétálgatni, miközben a helyben sütött tölcsért rágcsálva fagylaltozik az ember.

Elsétáltunk Augustus kertjébe is. Mit mondjak, tudtak élni ezek a rómaiak. A kert gyönyörű, a kilátás csodálatos és tényleg csak dicsérni lehet az egész helyet. Jelképes összeget, egy eurót szedtek belépőként, a bejáratnál, egy kis bódéban ücsörgő csaj lazán letépte a jegyeket és mosolyogva a kezünkbe nyomta. Mi pedig besétáltunk az édenkertbe. 

A Kr. e. 29-ben idelátogató Augustus császárt annyira lenyűgözte a sziget szépsége, hogy a tulajdonában lévő, egyébként szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte a jóval kisebb Caprira. De Caprit már a rómaiak előtt is lakták. Kr. e. a 8. században görög telepesek költöztek ide.

Miután bolyongtunk kicsit a városban, a lefelé menetet bevállaltuk lábon. A kikötőbe olyan kis sikátorokon keresztül vezetett le az út, ahol sokszor két ember alig fért el egymás mellett. Szembetalálkoztunk jó pár elszánt, vállalkozó kedvű turistával, akik gyalog tették meg a hegytetőre vezető utat. Odafent a "teljesen elcsigázott, végre felértünk"- állapotban lévőkkel, minél lejjebb értünk, annál frissebb és gyorsabban haladó emberekkel. Párszor el is mormoltam az orrom alatt, majd nem fognak vigyorogni, mire felcaplatnak. :)

A kikötőben kibéreltünk egy motorcsónakot. A fiúk kaptak angolul egy pár perces kiképzést, aztán kihoztak nekünk egy járgányt a parthoz, a pasi kimanőverezett a kikötőből, megmutogatta gyorsított eljárással, hogyan kell előre, hátra, hol a horgony, mi legyen, ha leáll a motor, ... majd egy másik csónakkal elhúzott a part felé. Mi meg elindultunk. Kaptunk egy kis térképet, amin jelölve voltak a nevezetességek, támpontok, a strandok, egyszóval minden fontos a szigeten, illetve a partjainál.Persze mi pont visszafelé indultunk el. :)

  A pasik nagyon élvezték. Fülig ért a szájuk. Én meg elfehérülő kézzel kapaszkodtam a korlátba, ültem a csónak orrában és próbáltam legyűrni a torkomat szorongató halálfélelmet. Főleg, amikor egy-egy nagyobb hajó jött szembe, haladt el mellettünk és az általa keltett hullámok megdobálták "kicsit" a csónakunkat. Esküszöm igyekeztem élvezni a látványt, mert tényleg élvezetes volt, ... de nem igazán tudtam túllépni azon a gondolaton, hogy ott ülök egy aprócska csónakban, alattam, körülöttem rengeteg víz és kicsi vagyok és gyenge ... pedig tudok úszni is, nem kellene ennyire félnem ... de a tengert mégis inkább a partról szeretem, vagy maximum a mellkasig érő vízben. Engem megrémít, mennyire hatalmas ... szóval nem vagyok egy sellő-típus, na ... és azt hiszem, úszóhártyákat sem fogok az ujjaim közé növeszteni soha. De azért igyekeztem nem túlzottan engedni a parának. Amit nem nagyon sikerülhetett leplezni mégsem, ... mert a fiúk egy strandolóhelyen sem álltak meg inkább, hanem folyamatosan haladtak a sziget körül. 

Aztán elértünk a sziget egyik különlegességéhez: A sziget szimbólumának számító Faraglioni sziklákhoz. Mindháromnak külön neve is van: A Stella 110, a Mezzo 80, a Scopolo pedig 102 méter magas. És át lehet menni a sziklában található alagúton csónakkal. Csak arra kell figyelni, hogy egyszerre csak egy hajó legyen bent. Mire bekanyarodtunk, szemből is megjelent egy hatalmas kirándulóhajó ... és figyelmeztetőleg dudált, ... nem, nem előtte, mielőtt bekanyarodott volna, hanem, amikor már bent volt ... nem reagáltam túl finoman és nőiesen ... de Balázs a számítógépes játékokban megedződve, nagyon lazán visszatolatott, a kirándulóhajó elúszott mellettünk ... a csónakunk és a sziklafal között alig egy méter maradt ... a szívem meg a torkomban ... és végre kiértünk ... 

 Aztán lassan közeledett a kikötő, kezdett felengedni bennem a görcs, gyanítottam, innen már kijutok élve ... :P
A parton megmártóztunk a tengerben - ha már miattam nem tudtak megállni sehol és fejeseket ugrálni a vízbe ... Rengetegen voltak, külföldiek, olaszok vegyesen. Mindenki élvezte a napsütést, a meleget, a vizet ...

Jöhetett a visszaút Sorrentoba, a séta a kikötőből a szálloda felé, megszakítva egy vacsora erejéig a Pizzeria da Francoban. Ez az étterem mind a helyiek, mind a turisták által sűrűn látogatott, amikor mi odaértünk, még nem volt telt ház, de folyamatosan érkeztek az éhes csoportok. :)

Korgó gyomorral, a fejünk fölött lógó sonkák ínycsiklandó illatától ingerelve választottunk pizzát, majd ettük meg az utolsó morzsáig. Illetve nekem ez nem nagyon jött össze, mert akkorra már a migrén teljesen letaglózott. Eléggé rosszul éreztem magam, apró falatokban próbáltam a  pizzát a gyomromba juttatni, de egy negyed után így is fel kellett adnom a dolgot, pedig nagyon finom volt itt is. Nem olyan, mint a Brandiban, de azért nagyon jó. Így a pasik kaptak még egy kis ráadást, szóval mégis eltűnt az én pizzám is a tálcáról.

Zárásként rövid séta következett a szállodáig, ücsörgés a citromfák alatt és pihenés a fárasztó nap után. :)