Szicília - 10. nap

Cefalú - szicíliai nevén Cifalú - a sziget északi részén, a Tirrén-tenger partján fekszik, kb. 75 kilométerre Palermótól, és 185 km-re Messina városától. Szicília leglátogatottabb turistalátványosságai közé tartozik.
Cefalù nevét először Kr. e. 396-ban említik feljegyzésekben. Fontos helyzete, úgy tűnik, mindig is kedvező fekvéséből fakadt. A város görög neve Kephaloidion: a görög "kefalé" (jelentése: hegyfok) szóból ered. Ez a szirt ma is látható a város fölött.

Elég korán indultunk ezen a napon is, mert szokás szerint el akartuk kerülni a tömeget. Amikor odaértünk, alig voltak a parkolóban, befizettünk három órát, aztán nekiindultunk a városnak.

Első utunk a katedrálishoz vezetett, ahol még szintén alig voltak turisták, így aztán mindent nyugodtan meg tudtunk nézni. 

A katedrálist 1131-ben kezdték el fölépíteni, II. Roger parancsára. Az uralkodó egy tengeri viharból menekült meg, és ezért döntött úgy, hogy templomot épít a Szűzanyának. Az építkezés lassan haladt. A templomot sosem fejezték be teljesen. A normann építészetre jellemző stílusban épült, amit pontosabban szicíliai román stílusnak nevezünk. A külső rész szépen megmaradt, csúcsos ívek és ablakok díszítik.

A háromíves főkaput Ambrogio da Como tervezte, 1471-ben készült el. A díszkapu legszebb része a felette lévő márványfaragvány, de a fa kidolgozása is művészi.

A belső tér három hajós, csúcsíves oszlopsorokkal.

A templom fontos része a keresztelőkút, amelyet négy dombormű-oroszlán díszít. A keresztelőkút egyébként akkora, hogy nyugodtan elfértünk volna benne mi is.

Néhány egyéb leletet, műkincset is itt állítottak ki, mozaikok és oszlopfők sorakoztak az egyik oldalfal előtt. 

A templomban tett látogatás után Gábor mindenképp meg akarta mászni a város fölé nyúló sziklát, amiről állítólag csodás kilátás nyílik a környékre. Hármunk lelkesedése nem volt ennyire töretlen, kellett némi rábeszélés, mire rávettük magunkat, hogy elinduljunk a hangulatos, dóm előtti kis térről.

Végül csak elindultunk és nagyon keskeny, nagyon tekervényes pici sikátorokon keresztül elértünk először a beszédes nevű Purgatórium sarokig, majd egyre feljebb, a szikla aljáig. 

Innen felnézve annyira nem tűnt hívogatónak a sok lépcső, megint eltelt némi idő, amíg ücsörögve próbáltuk magunkat rávenni, hogy elinduljunk. Aztán megszületett a döntés, akkor induljunk és aki nem bírja (esetlegesen én ...) az félúton ottmarad és bevárja egy pihenőn a többieket. 

A nagy lendület a lépcső bejáratánál megakadt, mert az ott lévő automatában kellett volna fizetni a jegyekért, ami csak aprót fogadott el, nekünk meg csak papírpénzünk volt. Az "ajtónálló" hölgynél meg nem volt váltópénz. Azt mondta, menjünk el (le!!!) váltani, jöjjünk vissza utána. Na, ez jelentette a kegyelemdöfést az amúgy is gyenge elhatározásnak, sarkon fordultunk, lesétáltunk a főtérre és inkább reggeliztünk egyet. Jó szicíliai szokás szerint nem éppen kalóriamentesen, de legalább finoman. Briós fagyival, crostata és cappuccino, meg valami piskótatekercs-szerű süti, csokiöntettel volt a menünk.

 Gondoltuk, lejárunk kicsit a kalóriákból, így aztán elsétáltunk a tengerpartra, először egy kevésbé zsúfolt, főleg nagy sziklás részre, bár pár elvetemült emberszerű itt is aszalta magát a napon. 

Aztán a parkoló felé haladtunkban elmentünk a tényleges strand mellett is, ahol egyből elő is jött a családi tömegiszony. Megállapítottuk, hogy ezt a helyet se nekünk találták ki, mert a hering módjára, egymásba érő napernyők alatt hűsölni próbáló  embertömeg tuti nem a nyugodt strandolás megfelelője.

 Visszasétáltunk a parkolóba és kitűztük a célt: a szállás medencéje, ahol nincs tömeg, kellemes a víz és nyugodt a strandolás.