Szicília - 3. nap, 2. rész

Mielőtt tovább szívtuk volna magunkba a kultúrát, tettünk egy kitérőt egy közelben lévő bevásárló központba, hogy feltöltsük a készleteinket ásványvízzel, gyümölccsel.

A nap második állomása Savoca volt. Ez az a városka, ahol a Keresztapa film egyik kultikussá vált jelenetét forgatták. Amikor Michael Corleone beül egy bárba, megkérdezi a tulajdonost, ki lehetett az a lány, akivel találkoztak odafelé menet. A tulaj meg kicsit ideges lesz, mivel az ő lányáról van szó. És elhangzik a következő idézet, amikor a vendég azt is közli, hogy ő Michael Corleone:

„Vannak, akik sok pénzt fizetnének, hogy ezt kifecsegje, de akkor a lánya elveszítene egy apát, pedig nyerhetett volna egy férjet”.

A bár tulajdonosa természetesen  megenyhül, létrejön a megegyezés és később a házasság is. A többit nézzétek meg a filmben, ha még nem láttátok. Mi megnéztük otthon indulás előtt, egyrészt hogy a saját élményeinket felfrissítsük, másrészt, hogy a kisebbik kispasi is teljesen képben legyen. aki egyébként mind zeneileg, mind filmeket tekintve, mindig kapható az ilyen retrós dolgokra, amiket mi, a szülei akarunk vele megismertetni.

Első nekifutásra egy olyan sokadrangú, döcögős úton kötöttünk ki a GPS segítségével, ahol először egy behajtani tilos tábla akarta az utunkat állni, - gondoltuk, azért bepróbálkozunk, - majd hamarosan a félig leszakadt úttest lett gyanús. Na, ekkor döntöttük el, hogy inkább megfordulunk, és más irányból közelítjük meg a Bar Vitellit. Ez sem azonnal jött össze, először keresni kellett egy viszonylag szélesebb útszakaszt, ahol volt elég hely a fordulóhoz.  Második nekifutásra kanyargós, keskeny hegyi úton jutottunk el a városkába, megálltunk egy pár férőhelyes, fizetős parkolónál, persze nem volt aprónk, úgyhogy elmentünk a nem messze lévő ajándékboltig, ahol vettünk egy darab képeslapot, az apróval meg végre megetettük a parkolóautomatát is. 
 

Aztán felsétáltunk a Bar Vitellihez. Az épület ugyanúgy néz ki, mint a filmben, annyi különbséggel, hogy előtte most növényekkel beárnyékolt lugas van. És persze nagyjából folyamatosan tele van vendégekkel, akik, ha nem látták volna a Keresztapát, valószínűleg azt se tudnák, hogy ez a hely a világon van. Így viszont az itteniek jó érzékkel meglovagolták a film által keltett érdeklődést, és jó üzletet csináltak belőle maguknak. Egyfolytában szól a hangulatos, olasz zene, többnyire persze a film kísérőzenéje. A pincérek mosolyognak, és több nyelven beszélnek, a kínálat inkább kávéfélékre, italokra és pár édességre korlátozódik, de az ide látogatóknak ez pont elég is a kellő hangulathoz. Ittam egy jeges kávét – hosszú ideje az elsőt, jól is esett nagyon. Gábor egy cappuccinot, a nagyobbik kispasi meg egy körtés csokimousse-t választott, amit aztán persze mindnyájan végigkóstoltunk. 

Bent, egy benyílóban látható egy kis házi kiállítás, főleg filmes relikviákkal, egy-két szicíliai használati tárggyal. A kisebbik kispasival véletlenül tévedtünk be, amíg a felszabaduló mellékhelyiségre vártunk. Sötét volt bent, de amikor a pincér észrevette, hogy befelé leskelődünk, azonnal ugrott és felkapcsolta a lámpát.

Megcsináltuk a kötelező, ajtóban ácsorgós fotót is, amit szerintem senki nem hagy ki, ha itt jár. Gyanítható volt abból, mennyire rutinosan kerülgették a pincérek a tébláboló, pózoló turistákat.

 

Miután ücsörögtünk ott, ahol anno Al Pacino is, a bárral szembeni kis téren megnéztük a Coppola emlékére emelt tükörszobrot, megcsodáltuk a kilátást, a keskeny úton tempósan felfelé kanyargó buszt, aztán lesétáltunk az ajándékboltig, ahol a tányértól a pólón át az öngyújtóig minden volt, természetesen főleg a Keresztapa témakörre fókuszálva. Vettünk ezt-azt, (némi telefonos egyeztetés után, hogy a család legnagyobb Keresztapa-rajongója nehogy ajándék nélkül maradjon), majd lecsorogtunk a hegyről, közben szólt a Keresztapa zenéje és valahogy olyan egész különleges hangulat lett úrrá rajtunk. 

A nap zárása most is egy mártózás volt a tengerben, hasonlóan, mint előző alkalommal. Azaz, a pasik fürödtek, én lábat áztattam.

Éjszaka persze nem tudtam rendesen aludni a délutáni kávétól, de azért megérte mindenképp meginni. Elég régóta fájt már rá a fogam, és gondoltam, nyaraláskor azért megkockáztathatok egyet. Elvégre Olaszországban kávé nélkül …