Szicília - 7. nap

Ez a nap Palermóé lett. Az autót - meg az idegeinket - nem akartuk felesleges tépázásnak kitenni, meg amúgy sem kellett nagy távolságot megtenni, így aztán a reggeli után elsétáltunk Santa Flaviában a vasútállomásig, megvettük a jegyet az automatában és vártunk a vonatra. 

Lassan elkezdett gyülekezni a "tömeg" is, bár ránézésre inkább csak a turistákból tevődött össze. Aztán befutott a vonat, légkondicionálással, csinos, szöszi kalauzlánnyal. Nagyjából 20 perc alatt be is értünk Palermóba, a központi pályaudvarra.

Mivel megint  a lustaságunk győzött, vagy inkább a párás meleg taglózott le bennünket, a pályaudvar előtti buszmegállóban vettünk négy buszjegyet és a google mindentudója segítségével megterveztük az utat a katakombákig. Aztán ez a buszút módosult párszor némileg, mert az elsőre kinézett járat eltűnt valahol a közlekedési káoszban és hiába kellett volna már legalább 10 perce megérkeznie, nem sikerült neki. A második útvonalterv kicsit jobban alakult, bár ott meg át kellett szállnunk félúton. Amíg a csatlakozó járatra vártunk, meg kellett állapítanunk, hogy azért mégsem annyira rossz a tömegközlekedés Budapesten. Talán egy kicsit pontosabban érkeznek a buszok és kiszámíthatóbb az egész. Végül azért csak megjött a busz, és el is jutottunk a Piazza Cappuccinire. 

Itt található a Convento dei Cappuccini, a kapucinus szerzetesek által mumifikált holttestek "temetője". 

1534-ben a kapucinus szerzetesek kaptak egy kápolnát a városfalon kívül, amelyet még a normann időkben építettek és Santa Maria della Pace-nak szentelték. Majd Don Ottavio d' Aragona halálakor rájuk hagyta a lakóházát, amelyet később kibővítettek. A templomnak ma három hajója van, a kapucinusok kolostora azonban a földalatti temetőjéről híres, amely különleges és egyedülálló hely. 

Eredetileg a szerzetesek temetkezési helye volt, de Szicília gazdag és nemesi családjai is itt szerették volna eltemetni hozzátartozóikat. Adományaiknak köszönhetően a szerzetesek a mumifikálás eljárását is egyre tökéletesebbé tudták tenni. A hozzátartozók gyakran eljöttek meglátogatni halottaikat, mintha azok még mindig az élők világának részei lettek volna.

A négyszöget formáló folyosókon körülbelül 8000 holttest van elhelyezve, nemek, foglalkozás és szociális helyzet szerint. 

A kapucinusok által alkalmazott konzerváló folyamat körülbelül egy évet vett igénybe. Egy zárt teremben először "kiszárították" a halottakat, majd kiszedték a belső szerveket, ezután vízzel és ecettel lemosták a tetemeket, megszárították, megtöltötték szalmával, felöltöztették őket, és a kis falmélyedésekbe helyezték. 

A nagy járványok idején a holttesteket arzénfürdőbe, vagy meszes vízbe mártották. Nagyon sok holttestnél még a lágyrészek, a haj és a szemek is megmaradtak, de vannak már olyanok is, amelyek szinte csak csontvázak. Mindenki a foglalkozásának és társadalmi helyzetének megfelelő ruházatban került ide.

A temetőt 1880-ban zárták be, utána már csak két személy került ide,  1911-ben Giovanni Paterniti, az Egyesült Államok alkonzulja és 1920-ban a kis Rosalia Umbardo.

Rosalia Umbardot ma a "világ legszebb múmiájának" nevezik. Bebalzsamozott teste a Santa Rosalia kápolnában látható, a katakombán belül. Két éves korában halt meg, spanyolnátha okozta vérzéses tüdőgyulladásban. Apja kérésére a kor híres palermói balzsamozója, Alfredo Salafia doktor őrizte meg az örökkévalóságnak. A kislány szempillái, haja és arca teljesen épek, úgy néz ki üvegkoporsójában, mint egy játékbaba, ezért sokszor Csipkerózsikának is nevezik.

Bevallom, nekem azért néha kicsit morbidnak tűnt a dolog, ráadásul az épebb állapotban megmaradt testek némelyike eléggé ijesztő is. De annyira nem volt vészes, mint amennyire előtte gondoltam. Bár azért néhány ötletesebb horror-jelenetet simán le lehetne itt forgatni, sok plusz kellék nem is kellene hozzá. Viszont ez Palermo leglátogatottabb látványossága, még a katedrálist sem nézik meg ennyien.
Fényképezni a katakombában nem szabad, kamerákkal figyelik a látogatókat, amikor ott jártunk, egy nőre rá is szóltak a hangosbemondón keresztül. Ezért megvettük érkezéskor a bejáratnál lévő ajándékboltban a pár képből álló képeslapgyűjteményt. A pasi, aki ott volt, még egy Szicília utikönyvet is meg akart velünk vetetni, miután meghallotta, hogy egymás között magyarul beszélünk, persze rögtön a magyar nyelvűt. Aztán meglebegtettük neki az otthon vásárolt saját példányt, akkor végre belement, hogy csak a képeslapgyűjteményt vegyük meg, de közben azért megcsillogtatta pár szóból álló magyar szókincsét is. 

A katakombában tett látogatás után sétáltunk egyet a városban, közben megpihentünk egy kicsit egy parkban, aztán elérkeztünk a katedrálishoz. A palermói székesegyház egykor muzulmán mecset volt, 1135-ben alakították át keresztény templommá. A kápolna rejti II. Roger és II. Frigyes síremlékét. II. Frigyes Palermót tette meg a Német-római Birodalom fővárosává, ekkor lett a város a korabeli tudomány és művészet egyik európai központja. Az eredeti épületből, amelyet 1185-ben kezdtek el, csak a méret és a tisztán normann stílusú kórus maradt fenn. Az oldalhomlokzata késő gótikus stílusú, a kupolát és a templombelsőt a 18. században alakították ki. 

  

A palermói székesegyházban álló II. Frigyes szarkofágja, a középkori síremlékek egyik legjelentősebbike már puszta külsejével megdöbbentést kelt: a pápákéhoz hasonló bíborvörös síremlék anyagának eredete önmagában is rejtély. A porfir felső-egyiptomi lelőhelyéhez Frigyes halálának idején, 1250-ben ugyanis aligha férhettek hozzá, hiszen az már a VII. század óta iszlám uralom alatt állott. Kézenfekvő tehát a feltevés, hogy II. Roger szicíliai király a két és fél méteres porfir oszlopokat Rómából hozatta és azokból - még Frigyes életében - vájták ki a szarkofágokat az uralkodó család tagjai számára.

Mire a székesegyházban körülnéztünk, eléggé megéheztünk, úgyhogy a sétálóutcán tovább haladva kinéztünk magunknak az egyik téren egy éttermet és jöhetett a pizza. Amúgy én is ettem egy 4Formaggi-t, a diétám itt éppen szabadságra ment, de az enyém lemaradt a képről. :)

Aztán jött még egy kisebb levezető séta az ebéd után, ahol Palermo rendezett, műemlékekkel teli és kissé elhanyagoltabb, szemetesebb részét is szemügyre vehettük. Végül eléggé elcsigázott bennünket a meleg, így a pályaudvar felé vettük az irányt. 

Először itt is az automatából akartuk megvenni a jegyeket, de ott valamilyen oknál fogva nem akart olyat adni, amilyet szerettünk volna, így maradt a jegypénztár, a kedves pénztáros hölgy, meg az olasztudásom csillogtatása. :)

A vonat indulásáig volt még nagyjából egy óránk, addig az árnyékos peronon ücsörögtünk, néztük, ahogy a járőröző rendőrök tekeregtek oda-vissza a kisautójukkal, meg végighallgattam egy kék ruhás, magas talpú cipős, nagyjából bő ötvenes "donna" és a párja párbeszédét arról, hogy ha már vették a sorsjegyet, nézzék is meg, nyertek -e és mivel nyertek, akkor menjenek is vissza, váltsák be.

Aztán megérkezett a vonat, visszavitt bennünket Santa Flaviába, bár most nem volt csinos kalauznőnk, csak egy kissé pocakos fiatalember, visszasétáltunk a szállásra és lehűtöttük magunkat a medencében.