Szicília - 4. nap, 1. rész

Ezt a napot elég sűrűre terveztük, mert így a következő, - egyben az utolsó a tengerparton, - lehetett egy tipikusan tespedős-nyaralós, sehová sem menős. Reggeli után, egész korán indultunk, mert el akartuk kerülni a nagy forgalmat. Ez nagyjából be is jött, csak az egyik fizetőkapunál alakult ki napközben némi torlódás, amit az olaszok az általuk előszeretettel alkalmazott módon óhajtottak megoldani: nyomták a dudát. Mondjuk ettől nem haladt gyorsabban a sor, de az már senkit se zavart. A torlódás egyébként azért jött létre, mert a kapuk közül csak az működött, amelyiket kifejezetten a teherautóknak szántak, így a normál személyautóból a sofőr nem érte fel a gombot, amivel a gépet a jegy kiadására lehetett ösztökélni. Tehát vagy kiszállt, vagy az ablakból kiemelkedve próbálkozott a nyomkodással. Ez viszont mind plusz időt vett igénybe, tehát a sor lassan haladt, egyre hosszabb lett, a dudákból egyre több szólt. Végül itt is csak átjutottunk, onnan meg már oszlott a tömeg az autópályán. 

Az első állomásunk Taormina volt. Ez Szicília legismertebb és leglátogatottabb nyaralóhelye, magasan a tenger felett, kilátással az Etnára. A város alsó részében, egy parkolóházban tettük le az autót, ahol a felhajtó megint az olaszok helytakarékosságát tükrözte, mert éppen, hogy elfértünk felfelé kanyarogva. A parkolótól ingyenes buszok visznek fel az óvároshoz, az út nem tart sokáig, de az emelkedő miatt úgy gondoltuk, a gyalogosforgalomnak szánt lépcsőt inkább majd csak lefelé menetben használjuk. Szóval buszoztunk...

A város leghíresebb nevezetessége a görög színház, a teatro greco. Már nyitás előtt pár perccel odaértünk, a sétáló utcán is éppen csak egy-két árus pakolta még ki a cuccait. Amíg a kapuban ácsorogtunk, megérkeztek szépen sorban a görög színház területén dolgozó alkalmazottak is. Mindegyik mosolyogva közölte, hogy azonnal nyitnak, mindjárt bemehetünk. Várakozás közben a mellettünk lévő Grand Hotel történetével is megismerkedhettünk az előtte kiállított táblán, sőt, egy kicsit a kertjébe is be lehetett lesni. Ez a kertes villa volt az első hotel Taorminában, 1850-ben alapították. Vendégei voltak például Thomas Mann, Luigi Pirandello, Somerset Maugham, de Liz Taylor, Richard Burton és Jacqueline Kennedy is járt itt.

A görög színház i.e. III. században épült, jelenlegi formáját egy évszázaddal később a római uralom alatt nyerte el, gladiátorjátékokat rendeztek benne. Átmérője 109 méter, ez Szicília második legnagyobb színháza, fénykorában 5400 nézőt fogadott be. Manapság operaelőadásokat, színdarabokat adnak elő itt rendszeresen. Csontváry Kosztka Tivadar egyik leghíresebb festménye erről a színházról készült. A festő többször is visszatért ebbe a városba, a „Mandulavirágzás” és „Kis Taormina” című művét is itt festette. 

A színházból gyönyörű kilátás nyílik mind a városra és kicsit messzebb az Etnára, mind pedig a tengerre. A színház körüli „kert” is érdekes látványt nyújt, itt halad végig a Goethe ösvény is.

Goethe is nagy csodálója volt Taorminának, az „Utazás Itáliában” című könyvében írt is róla, ezt követően a hely annyira népszerű lett, hogy bekerült az akkoriban divatos Grand Tour útvonalába. Ez az utazás Európa kulturális nagyvárosait érintette, amelynek során az arisztokraták és az értelmiségiek a klasszikus művészetekkel, irodalommal, tudományokkal ismerkedhettek meg. Ebben a városban született meg több híres mű is, D.H Lawrence „Lady Chatterley szeretője”, vagy Friedrich Nietzsche „Imígyen szóla Zarathustra” című írása. 

A színház után a dóm felé vettük az irányt, a sétálóutcán végighaladva rengeteg kis sikátor mellett mentünk el. Szinte mindegyikben étterem, taverna, fagylaltozó várta az arra járókat. Az árusok bódéi, standjai egymás mellett sorakoztak, már mindenki kinyitott és kínálgatta az ajándéktárgyakat, kalapokat, képeslapokat és még ezerféle más dolgot. A teraszokon, ablakokban rengeteg virág, kaktusz, az út mentén és a tereken pedig fa alakúra nevelt leander bokrok. 
A főtéren ismét csodás kilátás a tengerre, éttermek és leanderek.  Na meg a helyiek, akik kiülnek a dóm falánál a kőpadokra és kedélyesen beszélgetve felügyelik a turistákat.

 

A főtéren áll a San Nicolo bazilika is. Ez egy normann kori katedrális, homlokzatán hornyolt oszlopok között domborműves, kőkeretes ajtó látható. Egyik fő ékessége a bejárat fölötti rózsaablak a 16. századból. A dóm előtti téren áll egy barokk szökőkút, rajta Taormina szimbólumával, egy kentaurnővel.

A sétálóutcában még ettünk egy kis fagyit búcsúzóul, én a pisztácia mellett döntöttem, ha már Szicília, akkor pont ezt az ízt nem érdemes kihagyni. A kis tölcsérre jó olasz szokás szerint hatalmas adag, isteni  fagyit lapátoltak rá.

Visszafelé gyalog ereszkedtünk le a parkolóház felső szintjére, a tekergős lépcsősoron. Persze az automata a földszinten volt, tehát először le kellett oda mennünk, fizetni, majd fel a harmadikra, az autóhoz és ezek után jött még a neccesen kimért lejáró, három emeleten keresztül, ahol a fedélzeti kamera érzékelője folyamatosan pittyegve figyelmeztetett mindenkit, akinek esetleg nem tűnt volna fel, hogy kevés a hely az autó és a fal között. Ezt követte a mai poszt elején emlegetett autópálya felhajtó a béna kapumegoldással. És a nap második állomása: Siracusa.