... van. Vagy mi. Meg péntek. (Volt, amikor belefogtam ebbe a bejegyzésbe, de mire ki is került, már valahogy vasárnap lett.) Mondjuk, most éppen nem olyan tipikusan nyári az időjárás, bár igazából egyáltalán nem bánom, hogy nem kell a negyven fok körüli kánikulában kornyadozni, de kibékülnék egy kicsit kiegyensúlyozottabb idővel azért, mert így meg szakad le a fejem a nyakamról és ez annyira nem jó érzés. Na mindegy, ennyit a nyavalygásról, szerintem hagyjuk is, jöjjön a lényeg.
Pénteken hivatalosan is engedélyeztem magamnak, hogy elkezdődjön a nyaralás. Jobban mondva, még csak a készülgetés, mert öt nap múlva indulunk, de így legalább lesz időm hangolódni. Amit persze igyekszem is kihasználni. Bár ez az este a "legyen sötét, csönd és majd csak elmúlik a kalapálás a fejemben" jegyében telt, de túléltem és szombat reggelre némileg kótyagosan, de fejfájás nélkül sikerült ébrednem. Ami már fél siker. :)
Délelőtt az egyik új mániám, az alkalomhoz illő köröm celebrálása, volt a program. Soha nem voltam az a műkörmös bige típus, de mióta az IR miatt csak fél milliméternyi, állandóan töredező és eléggé satnya körmeim lettek, kicsit átértékeltem ezt a dolgot. És mázlimra találtam is valakit, aki ebben tökéletes partner, mert eddig még minden elképzelésemet megvalósította, ráadásul köbö 10 percre van tőlem, tehát még én is képes vagyok besuvasztani a napirendembe a programot. És hát, aki ismer, tudja, ha én egyszer belevetem magam valamibe, akkor abból szeretem kihozni a maximumot, szóval a Vasember-design, a tengerész stíl, meg az alap vörös karom után Szicíliába készülvén kellett valami citrusos. Megkaptam.
Délután meg elvittem a kispasikat moziba. Vagy ők engem. Mostanában már nem mindig vagyok benne biztos, hogy ki kit kísér. Az utóbbi időben amúgy is elég gyakran megfordultunk a város különböző mozijaiban és majdnem mindig dupláztunk. Mondjuk, ha rajtam múlik, akár egész nap is mehetne az egyik filmről ki, másikra be. Szeretem a filmeket, imádom a mozit, főleg, ha sikerül úgy beülni egy terembe, hogy alig lézengenek benne. Szóval mozi. A Yesterday-jel kezdtünk, ami egy tipikus laza, kiszámítható és könnyed szerelmi történet, némi zenével felturbózva. Őszintén szólva, az utóbbi idők zenés filmjei után nekem kicsit túl kevés zenével. Mert ha már Beatles, akkor abból szerintem ennyi nem elég. Simán elfért volna jóval több, akár aláfestő zeneként is. De attól még a közeljövőben valószínűleg beköltözik a Beatles is a telefonom zenelistájára. Mert a MammaMia után mindenki ABBÁ-t hallgatott, a Bohemian Rhapsody elindított egy újabb Queen őrületet, a Rocketmant követően Elton John számai pörögtek és most itt a Yesterday, meg a Beatles. A gyerekkorom, a régi, szalagos magnó, a bakelit lemezek, meg valami csodás nosztalgia, valami, ami örök és megunhatatlan. Javasolnám még mondjuk a Rolling Stones, David Bowie, a Led Zeppelin, meg az AC/DC számait is, újrahasznosításra. Kezdésnek legalábbis. :)
Másodszorra meg Spiderman, angolul, felirattal. Az utóbbi időben nem bírom annyira a magyar szinkront, sokszor nem igazán jön be, sem a hang választása, sem a minősége, még úgy sem, hogy az eredeti nyelvű filmekhez nekem sajna létszükséglet - egyelőre - a magyar felirat. De mivel a szándék már megszilárdult, hogy az angolt is rendbe kell raknom, mert nem állapot, hogy pont ezt a nyelvet vagyok képtelen normálisan használni, - mentségemre szóljon, sosem tanultam, csak úgy "rám ragadt" amit tudok belőle, - igyekszem a konkrét tanulás előtt hangolódni, azaz, amit lehet, már angolul nézek. És próbálom érteni is, amit mondanak, a felirat meg inkább a mankó szerepét tölti be. Így aztán nem gond, ha a kispasik inkább az angol verziót választják. Ráadásul relatíve új Marvel rajongóként bármelyik filmjükre rábeszélhető vagyok. Vannak kedvencek - Ironman forever! - de a többiek is jöhetnek. Úgyhogy megnéztük az új Spidermant. Nem unalmas, nem lassú és Pókember pont úgy jön be, ahogy van. Fiatalon, csetlőn-botlón, sokat dumálva, könnyen zavarba jőve, esendően és szerethetően.
És ha már készülődés: szállást már nagyon régóta a booking.com-on keresünk, találunk és foglalunk. Az olasz utaknál az agriturismo-s helyek pont a mi ízlésünknek megfelelőek. Általában a semmi közepén, várostól, embertömegtől távol, kis apartmanokban lakunk ilyenkor. Néha házigazdával a közelben, aki mindig totál fellelkesül, amikor közlöm vele, hogy mondhatja olaszul is, amit szeretne, mert értem, csak légyszi "lentamente". Amire bőszen bólogatnak, vesznek egy jókora kortynyi levegőt és elkezdenek hadarni, mintha mindent nagyjából öt percen belül szeretnének közölni velem. A trükkösebbek ráadásul az ezernyi információt vissza is kérdezik, hogy tényleg fogtam-e belőle mindent. Ilyenkor némileg lassabban, kicsit lerövidítve, de jó tanuló módjára el szoktam nekik sorolni, közben általában titokban számolom az ujjaimon, hány infót mondtam már és próbálom az agyam rejtett zugaiból összekaparni olasz tudásom legjavát. Eddig még mindig sikerült learatnom a lelkes, gesztusokkal bőven kísért gratulációt a produkciómért. Úgyhogy annyira rosszul azért nem megy a dolog. Ráadásul a lelkesedésük letaglózó és magával ragadó. Egyszerűen nem lehet nekik nemet mondani.
Visszatérve a szállásra, oda akartam kilyukadni, csak kissé eltértem az eredeti iránytól, hogy a lefoglalt szállások tulajai általában megérdeklődik e-mailben, köbö mikor érkezünk. És mivel a pasik szerint, ha már tudok olaszul, akkor igenis úgy írjunk nekik, az én feladatom ezeknek a leveleknek a megválaszolása. Lassan egész rutinos leszek a dologban és már nem akarok mindig minden szófordulatot ezerszer leellenőrizni, mielőtt elküldöm a választ. És persze tudom, az ilyen levélváltások után már teljesen természetesnek fogják venni, hogy használhatják az anyanyelvüket, amikor velünk kommunikálnak. Bár a szicíliai tájszólással kapcsolatban felmerült bennem némi kétség, de talán hajlandóak lesznek a kedvemért kicsit kímélőbb beszédtempót és szóhasználatot alkalmazni.
És amíg én itt írogatok, a nappaliból idehallatszik a Keresztapa zenéje, mert a pasik Don Corleone történetét elevenítik fel éppen, nehogy felkészületlenül érkezzenek a filmforgatás helyszínére. Ami amúgy nem Corleone volt, de attól még oda is elmegyünk. Meg ahová csak lehet ...
Délelőtt az egyik új mániám, az alkalomhoz illő köröm celebrálása, volt a program. Soha nem voltam az a műkörmös bige típus, de mióta az IR miatt csak fél milliméternyi, állandóan töredező és eléggé satnya körmeim lettek, kicsit átértékeltem ezt a dolgot. És mázlimra találtam is valakit, aki ebben tökéletes partner, mert eddig még minden elképzelésemet megvalósította, ráadásul köbö 10 percre van tőlem, tehát még én is képes vagyok besuvasztani a napirendembe a programot. És hát, aki ismer, tudja, ha én egyszer belevetem magam valamibe, akkor abból szeretem kihozni a maximumot, szóval a Vasember-design, a tengerész stíl, meg az alap vörös karom után Szicíliába készülvén kellett valami citrusos. Megkaptam.
Másodszorra meg Spiderman, angolul, felirattal. Az utóbbi időben nem bírom annyira a magyar szinkront, sokszor nem igazán jön be, sem a hang választása, sem a minősége, még úgy sem, hogy az eredeti nyelvű filmekhez nekem sajna létszükséglet - egyelőre - a magyar felirat. De mivel a szándék már megszilárdult, hogy az angolt is rendbe kell raknom, mert nem állapot, hogy pont ezt a nyelvet vagyok képtelen normálisan használni, - mentségemre szóljon, sosem tanultam, csak úgy "rám ragadt" amit tudok belőle, - igyekszem a konkrét tanulás előtt hangolódni, azaz, amit lehet, már angolul nézek. És próbálom érteni is, amit mondanak, a felirat meg inkább a mankó szerepét tölti be. Így aztán nem gond, ha a kispasik inkább az angol verziót választják. Ráadásul relatíve új Marvel rajongóként bármelyik filmjükre rábeszélhető vagyok. Vannak kedvencek - Ironman forever! - de a többiek is jöhetnek. Úgyhogy megnéztük az új Spidermant. Nem unalmas, nem lassú és Pókember pont úgy jön be, ahogy van. Fiatalon, csetlőn-botlón, sokat dumálva, könnyen zavarba jőve, esendően és szerethetően.
És ha már készülődés: szállást már nagyon régóta a booking.com-on keresünk, találunk és foglalunk. Az olasz utaknál az agriturismo-s helyek pont a mi ízlésünknek megfelelőek. Általában a semmi közepén, várostól, embertömegtől távol, kis apartmanokban lakunk ilyenkor. Néha házigazdával a közelben, aki mindig totál fellelkesül, amikor közlöm vele, hogy mondhatja olaszul is, amit szeretne, mert értem, csak légyszi "lentamente". Amire bőszen bólogatnak, vesznek egy jókora kortynyi levegőt és elkezdenek hadarni, mintha mindent nagyjából öt percen belül szeretnének közölni velem. A trükkösebbek ráadásul az ezernyi információt vissza is kérdezik, hogy tényleg fogtam-e belőle mindent. Ilyenkor némileg lassabban, kicsit lerövidítve, de jó tanuló módjára el szoktam nekik sorolni, közben általában titokban számolom az ujjaimon, hány infót mondtam már és próbálom az agyam rejtett zugaiból összekaparni olasz tudásom legjavát. Eddig még mindig sikerült learatnom a lelkes, gesztusokkal bőven kísért gratulációt a produkciómért. Úgyhogy annyira rosszul azért nem megy a dolog. Ráadásul a lelkesedésük letaglózó és magával ragadó. Egyszerűen nem lehet nekik nemet mondani.
Visszatérve a szállásra, oda akartam kilyukadni, csak kissé eltértem az eredeti iránytól, hogy a lefoglalt szállások tulajai általában megérdeklődik e-mailben, köbö mikor érkezünk. És mivel a pasik szerint, ha már tudok olaszul, akkor igenis úgy írjunk nekik, az én feladatom ezeknek a leveleknek a megválaszolása. Lassan egész rutinos leszek a dologban és már nem akarok mindig minden szófordulatot ezerszer leellenőrizni, mielőtt elküldöm a választ. És persze tudom, az ilyen levélváltások után már teljesen természetesnek fogják venni, hogy használhatják az anyanyelvüket, amikor velünk kommunikálnak. Bár a szicíliai tájszólással kapcsolatban felmerült bennem némi kétség, de talán hajlandóak lesznek a kedvemért kicsit kímélőbb beszédtempót és szóhasználatot alkalmazni.
És amíg én itt írogatok, a nappaliból idehallatszik a Keresztapa zenéje, mert a pasik Don Corleone történetét elevenítik fel éppen, nehogy felkészületlenül érkezzenek a filmforgatás helyszínére. Ami amúgy nem Corleone volt, de attól még oda is elmegyünk. Meg ahová csak lehet ...
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése