Éjfél előtt arra riadtunk, hogy valami robban. Illetve tulajdonképpen csak tüzijáték volt, de a nagy csendben akkorát dörrent és ráadásul még visszhangzott is, hogy majdnem kiugrottam az ágyból. Azért ez a hirtelen jött robbanás Szicíliában hordozhatott volna magában némi plusz tartalmat is, de szerencsére csak ünnepeltek, azt viszont nagyon, mert legalább 10 percig egyfolytában durrogtattak. Aztán pontban éjfélkor be is fejezték.
Mivel a "donnával" megbeszéltük, hogy reggel nyolckor indulunk, megint korán keltünk. Mire mindent kipakoltunk, megreggeliztünk, Daniella is megérkezett. Leellenőrizte, mindent rendben hagyunk-e magunk után, egyik szobából a másikba suhant, (ahogy a kisebbik kispasi szóvá tette, amikor a bejárati ajtó előtt vártuk, hogy véget érjen a szemle), majd jó utat kívánt, elköszönt, mi pedig elindultunk, miközben a kapu nyikorogva bezárult mögöttünk.
A kompig tulajdonképpen eseménytelenül telt az út. Ott meg a szokásos tekergés, besorolás, aztán kicsit félre kellett állnunk, mert meg kellett venni a jegyünket. Ezúttal nem zavartak fel bennünket az emeletre, csak az alsó szinten álltunk meg. Most is felmentünk a fedélzetre, búcsút intettünk Szicíliának.
Hamar eltelt az ott töltött idő, de azért várt még ránk egy pár nap, hiszen hazafelé beiktattunk két köztes állomást is. Út közben persze most is kellett tartani egy-két rövidebb szünetet, elég nagy távolságot tettünk meg, nem lehetett egy huzamban sem levezetni, sem végig ülni.
Ahogy haladtunk észak felé, úgy változott a táj és ezzel együtt a növények is. Amíg Szicíliában a hegyek inkább kopárak voltak, itt már egyre több volt a zöld növény. De itt is ugyanúgy sorakoztak az ültetvényeken a citrusok meg a többi növény és itt is kéklett a tenger az autópálya mellett.
Aztán megjelentek az út menti, rakott kőfalak, még elhaladtunk egy olyan rész mellett, ahol a tűzoltók éppen próbálták eloltani a közvetlenül az út mentén lángoló száraz növényzetet, tekeregtünk tovább az egyre szűkülő sávban, amit két oldalról közrefogtak a kőből épített kerítések és megérkeztünk Trulli Dal Conteba.
Itt egy eredeti trullóban volt a szállásunk, miután sikerült előkerítenünk a mindig mosolygós, beszédes, kedves szállásadónőt. Ehhez persze meg kellett küzdenünk a bősz házőrzővel, aki hangos ugatással riasztotta a háziakat, amikor bekopogtunk az ajtón.
Kinézetre nem éppen a legbájosabb kategória, de amúgy egy nagyon kedves, 12 éves, 1 foggal rendelkező öregúr, aki minden nap végigtotyogott a birodalmán, leellenőrizve, hogy minden rendben van-e.
A tulaj házát és a három apartmant körülvevő területen egyébként számos két- és négylábú éldegélt, nem zavartatva magát a folyton cserélődő látogatóktól. A macskák szerintem kifejezetten értékelték is, hogy mindig más körül lehetett sündörögni a lehulló falatkákért.
A papagájok rikácsoltak, a póni pedig agresszíven elüldözte a többieket a kerítés mellől, ha azok véletlenül oda merészkedtek, amikor valaki érdeklődve szemlélte őket.
Eléggé lefáradtunk az utazástól, így aztán erre a napra semmi plusz programot nem terveztünk. Kifaggattuk a tulajdonosnőt, mit érdemes a közelben megnézni. Miközben ecsetelte, mennyire "bellissima" a közelben minden és mennyire megéri csak a közvetlen környéken is szétnézni, végig ügyelt arra, hogy követhető tempóban és gyönyörűen artikulálva beszéljen olaszul, úgyhogy végre hallgathattam valakit úgy, hogy nem kellett minden energiámat arra fordítani, hogy követni bírjam, amit mond.
Lazításként fürödtünk egyet a medencében, aminek a vize azért jóval hidegebb volt, mint az előző szálláson, fel is frissültünk tőle rendesen. Este pedig - amíg meg nem jelentek a szúnyogok, bár sokkal kevesebb zümmögött körülöttünk, mint a Ville Mirtoban - ücsörögtünk kicsit a kertben, hallgatva a csendet és a papagájok méltatlankodását, akik már valószínűleg érezték, hogy közeleg a vacsorájuk ideje.
Mivel a "donnával" megbeszéltük, hogy reggel nyolckor indulunk, megint korán keltünk. Mire mindent kipakoltunk, megreggeliztünk, Daniella is megérkezett. Leellenőrizte, mindent rendben hagyunk-e magunk után, egyik szobából a másikba suhant, (ahogy a kisebbik kispasi szóvá tette, amikor a bejárati ajtó előtt vártuk, hogy véget érjen a szemle), majd jó utat kívánt, elköszönt, mi pedig elindultunk, miközben a kapu nyikorogva bezárult mögöttünk.
A kompig tulajdonképpen eseménytelenül telt az út. Ott meg a szokásos tekergés, besorolás, aztán kicsit félre kellett állnunk, mert meg kellett venni a jegyünket. Ezúttal nem zavartak fel bennünket az emeletre, csak az alsó szinten álltunk meg. Most is felmentünk a fedélzetre, búcsút intettünk Szicíliának.
Hamar eltelt az ott töltött idő, de azért várt még ránk egy pár nap, hiszen hazafelé beiktattunk két köztes állomást is. Út közben persze most is kellett tartani egy-két rövidebb szünetet, elég nagy távolságot tettünk meg, nem lehetett egy huzamban sem levezetni, sem végig ülni.
Ahogy haladtunk észak felé, úgy változott a táj és ezzel együtt a növények is. Amíg Szicíliában a hegyek inkább kopárak voltak, itt már egyre több volt a zöld növény. De itt is ugyanúgy sorakoztak az ültetvényeken a citrusok meg a többi növény és itt is kéklett a tenger az autópálya mellett.
Aztán megjelentek az út menti, rakott kőfalak, még elhaladtunk egy olyan rész mellett, ahol a tűzoltók éppen próbálták eloltani a közvetlenül az út mentén lángoló száraz növényzetet, tekeregtünk tovább az egyre szűkülő sávban, amit két oldalról közrefogtak a kőből épített kerítések és megérkeztünk Trulli Dal Conteba.
Itt egy eredeti trullóban volt a szállásunk, miután sikerült előkerítenünk a mindig mosolygós, beszédes, kedves szállásadónőt. Ehhez persze meg kellett küzdenünk a bősz házőrzővel, aki hangos ugatással riasztotta a háziakat, amikor bekopogtunk az ajtón.
Kinézetre nem éppen a legbájosabb kategória, de amúgy egy nagyon kedves, 12 éves, 1 foggal rendelkező öregúr, aki minden nap végigtotyogott a birodalmán, leellenőrizve, hogy minden rendben van-e.
A tulaj házát és a három apartmant körülvevő területen egyébként számos két- és négylábú éldegélt, nem zavartatva magát a folyton cserélődő látogatóktól. A macskák szerintem kifejezetten értékelték is, hogy mindig más körül lehetett sündörögni a lehulló falatkákért.
A papagájok rikácsoltak, a póni pedig agresszíven elüldözte a többieket a kerítés mellől, ha azok véletlenül oda merészkedtek, amikor valaki érdeklődve szemlélte őket.
Eléggé lefáradtunk az utazástól, így aztán erre a napra semmi plusz programot nem terveztünk. Kifaggattuk a tulajdonosnőt, mit érdemes a közelben megnézni. Miközben ecsetelte, mennyire "bellissima" a közelben minden és mennyire megéri csak a közvetlen környéken is szétnézni, végig ügyelt arra, hogy követhető tempóban és gyönyörűen artikulálva beszéljen olaszul, úgyhogy végre hallgathattam valakit úgy, hogy nem kellett minden energiámat arra fordítani, hogy követni bírjam, amit mond.
Lazításként fürödtünk egyet a medencében, aminek a vize azért jóval hidegebb volt, mint az előző szálláson, fel is frissültünk tőle rendesen. Este pedig - amíg meg nem jelentek a szúnyogok, bár sokkal kevesebb zümmögött körülöttünk, mint a Ville Mirtoban - ücsörögtünk kicsit a kertben, hallgatva a csendet és a papagájok méltatlankodását, akik már valószínűleg érezték, hogy közeleg a vacsorájuk ideje.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése