Írország: Dublin - 3. nap: Séta a belvárosban - St Stephen's Green

 ... a második teljes dublini napra belvárosi sétát terveztünk, több megállóval tarkítva. Elsőre a Trinity College-hoz sétáltunk el, de mivel a következő belépőt az Old Libraryba csak későbbi időpontra tudtuk megvenni, így, miután megkaptuk a jegyeket, továbbmentünk, mert volt még elég időnk.

Molly Malone a Trinity-től nem messze álldogál a kordéja mellett. A szobrot a főpolgármester, Ben Briscoe avatta fel 1988-ban, a dublini milleneumi ünnepségek részeként. A dal, amelynek főszereplője Molly Malone, Dublinból ered és a város nem hivatalos himnuszának számít. Egy kitalált történetet mesél el egy fiatal haláruslányról, aki nagyon fiatalon hunyt el, valamiféle láz miatt. A legenda szerint Molly valós személy volt, aki nappal házalóként, éjjel pedig prostituáltként dolgozott. Ez az állítás nem bizonyított, az évszázadok során számos Molly Malone született a városban, de egyikükről sem tudjuk biztosan, hogy ő lenne a dal szereplője. A Dublini Milleniumi Bizottság mégis jóváhagyta a kérelmet, amely szerint Molly Malone július 13-án hunyt el, így ez lett a hivatalos napja.

A dalról első alkalommal 1883-ban készült hangfelvétel.

In Dublin's fair city,

Where the girls are so pretty,

I first set my eyes on sweet Molly Malone,

As she wheeled her wheel-barrow,

Through streets broad and narrow,

Crying, "Cockles and mussels, alive, alive, oh!"

"Alive, alive, oh,

Alive, alive, oh,"

Crying "Cockles and mussels, alive, alive, oh".

She was a fishmonger

But sure 'twas no wonder

For so were her father and mother before

And they each wheel'd their barrow

Through streets broad and narrow

Crying "Cockles and mussels alive, alive oh!"

(chorus)

She died of a fever,

And no one could save her,

And that was the end of sweet Molly Malone.

But her ghost wheels her barrow,

Through streets broad and narrow,

Crying, "Cockles and mussels, alive, alive, oh!"

Molly üdvözlése után tovább sétáltunk és elmentünk Dublin egyik parkjába, a St. Stephen's Green-be. (írül: Faiche Stiabhna) A park a nevét a közelben található Szent István templomról kapta, amelyhez egy leprakórház is tartozott. Ekkoriban a terület mocsaras volt és a város lakói állattartásra használták.

1663-ban a város úgy döntött, hogy a területet fel lehetne használni bevételszerzésre, ezért kijelöltek egy 22 hektáros központi részt, ez lett a park, a maradékot pedig kilencven építési telekre osztották. A bérleti díjakat falak és burkolatok építésére használták fel, illetve minden, a környéken lakó bérlőnek hat platánfát kellett elültetnie a fal közelében. 1670-ben alkalmazták az első kertészeket.

A park különösen divatos, népszerű sétálóhellyé vált a 18. században, Lewis 1787-es dublini kalauza a Beaux Walk-et az elegancia és az ízlés színhelyeként írja le.

A 19. században a park állapota jelentősen leromlott: a körfal leomlott, a fák közül is sok elkorhadt. 1814-ben a terület kezelését átadták a helyieket képviselő biztosoknak. A leomlott falat díszes viktoriánus korlátokra cserélték, fákat és cserjéket ültettek az elpusztultak helyére, új sétányokat alakítottak ki. A Green privát parkká vált, csak azok használhatták, akik bérleti díjat fizettek a kulcsokért, annak ellenére, hogy az 1635-ös törvény kimondta, hogy a parkot minden polgár használhatja.

Sir Arthur Guinness, akit később Lord Ardilaun néven ismertek, a St Stephen's Greenen található Iveagh House-ban nőtt fel, és olyan családból származott, amely jól ismert a dublini közösség iránti nagylelkűségéről. 1877-ben Sir Arthur felajánlotta, hogy megvásárolja a Greent a bizottságtól, és visszaadja a nyilvánosságnak. Kifizette a park adósságait, és elrendelte, hogy a parkot a közmunkabiztosok kezeljék. Aktívan részt vett a felújításban, és állítólag a park számos eleme az ő javaslata volt. A felújított park főbb jellemzői közé tartozik egy háromhektáros tó vízeséssel, festői elrendezésű sziklafalak és egy híd, valamint formális virágágyások és szökőkutak.
Az 1860-as években a park ismét nyilvános lett. George W. Hemans azt javasolta, hogy jól bejárható és funkcionális legyen, például hozzanak létre négy kaput, amelyek az eredetileg tervezett utakat kötik össze. Ezt a tervet végül elvetették, de a felújítás során egzotikus fákat és növényeket is telepítettek. 

A felügyelői szállást svájci menedékházak mintájára tervezték. James Kearney, a park felügyelője, és családja itt lakott az 1916-os húsvéti felkelés idején. Az egyik önkéntes betörte az épület ablakát, hogy bejuthasson, és megparancsolta a felügyelő lányának, hogy nyissa ki az ajtót, különben felrobbantja a házat. Ezután három önkéntes birtokba vette a felső emeleti hálószobákat, ahonnan időnként lövéseket adtak le. A felügyelői lak értékes menedékhelynek bizonyult a Madeleine ffrench-Mullen őrmester parancsnoksága alatt álló Cumann na mBan egység számára. Mivel a brit hadsereg kedd reggel bevetette a gépfegyvereit, az ideiglenes kórházat elhagyták, és az egészségügyi egység a főfelügyelői lak felé tartott. Végül a felügyelői szállás túl veszélyesnek bizonyult. Kedd délutánra az összes egység kivonult, néhányan a szemközti Public House-ba, az önkéntesek többsége pedig a Royal College of Surgeonsba ment.

1916 húsvét hétfőjén az Ír Polgári Hadsereg megkísérelte megdönteni a kormányzó brit hatalmat Dublinban azzal, hogy átvette az irányítást a város stratégiailag fontos helyszínei felett. A Michael Mallin és Constance Markiewicz parancsnoksága alatt álló lázadók elfoglalták a St Stephen's Green-t. A park kerülete mentén árkokat ástak, és az üvegházat elsősegély-állomásként használták. A harcok bizonyítékai a park északnyugati bejáratánál található Fusiliers' Arch-on találhatók, ahol a mai napig golyónyomok láthatók az építményen. A felkelés idején a lövöldözést ideiglenesen leállították, hogy a park gazdája megetethesse a kacsákat. Michael Mallin, aki 1874-ben született Dublinban, az 1916-os felkelés azon kevés vezetőinek egyike volt, akik katonai tapasztalattal rendelkeznek. Tizennégy évig szolgált a brit hadseregben (Afganisztán és India), és a felkelés idején  a selyemfonó szakszervezet tagja volt. Katonai tapasztalata miatt James Connolly, az Ír Polgári Hadsereg vezetője előléptette a vezérkari főnöki posztra. Mallint nagyon tisztelték és csodálták beosztottjai. Miután vasárnap feladta a Royal College of Surgeons helyőrségét, Michael Mallin parancsnokot a Kilmainham börtönbe zárták be. Hadbíróság után, 1916. május 8-án, hétfőn végezték ki, utolsó levelét a St Stephen’s Green parancsnokaként írta alá. Terhes feleségét, Ágnest (öt gyermek édesapja volt) legutolsó levelében arra kérte, hogy "imádkozzunk minden lélekért, aki elesett ebben a harcban, ír és angol". A Dublini Arbor Hill temetőben nyugszik.

A St Stephen's Green-i csata volt az az összecsapás, ahol a női önkéntesek többnyire az Ír Polgári Hadsereg vagy Cumann Na mBan tagjaiként nagy szerepet vállaltak az 1916-os húsvéti felkelésben. Az ír polgári hadsereg lehetővé tette a nők számára, hogy csatlakozzanak, és egyenlő félként kezelték őket. Kiképezte őket a lőfegyverhasználatra, és előléptette őket tiszti rangba. Constance Markiewicz grófnő kapta a legmagasabb rangot nőként, alparancsnok volt. Dr. Kathleen Lynn (kapitány) az Ír Polgári Hadsereg főorvosa volt. Madeleine ffrench-Mullen őrmester a St Stephen's Gree-i tábori kórházat irányította. Margaret Skinnider, egy huszonhárom éves glasgow-i tanárnő, egy hét szabadságot vett ki, hogy részt vegyen a felkelésben. Öt fős férfi csoportot irányított, és ő volt az egyetlen nő, aki hírvivőként és mesterlövészként is részt vett a harcokban, és megsebesült. A nők létfontosságú szerepet töltöttek be hírvivőként a St Stephen's Green és a General Post Office, és más helyszínek között a felkelés idején.

Constance Markievicz grófnő, a londoni Buckingham Gate-en született, apja, Henry Gore-Booth angol-ír földesúr volt, aki ingyenes élelmet biztosított bérlőinek az éhínség idején Lissadell Hause-i birtokán, Sligo megyében. William Butler Yeats költő hatására Constance érdeklődni kezdett az ír nacionalizmus és más társadalmi kérdések iránt. Megismerkedett Dunin Kázmér Markievicz gróffal, majd később feleségül is ment hozzá. 1903-ban Dublinba költözött, ahol Bulmer Hobsonnal megalapították a Na Fianna Éireann-t. James Connolyval együttműködve ingyenkonyhát vezetett a Liberty Hallban az 1913-as Lockout idején, mielőtt csatlakozott volna az Ír Polgári Hadsereghez. Az 1916-os felkelés során kinevezték Michael Mallin helyettes parancsnokának a St. Stephen's Greenben. Miután megadta magát, megcsókolta a revolverét, mielőtt átadta volna egy brit tisztnek. Bár halálra ítélték a Felkelésben való szerepéért, ítéletét életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1917-es általános amnesztiának köszönhetően Markieviczet szabadon engedték, és később áttért a katolicizmusra. 1918-ban ő volt az első nő, akit beválasztottak az alsóházba, de pártja, a Sinn Féin politikája miatt nem foglalta el helyét. 1919 és 1922 között munkaügyi miniszternek nevezték ki. Ő volt az első nők egyike, aki világszerte kabineti pozíciót töltött be. Emlékére egy mészkő mellszobrot állítottak a St Stephen's Green Park központjában.

Miután sétálgattunk a St. Stephen's Greenben és persze nem csak az információs táblákat olvastuk el, hanem meg is pihentünk egy padon, elindultunk visszafelé a Trinitybe, hogy megnézhessük az Old Libraryt...