Írország: Dublin - 4.nap: Howth

Az előző napi városnéző séta után jól jött egy kis változatosság. A Connolly vasútállomás körülbelül öt percre volt a szállásunktól, így nem igazán került sok energiánkba, hogy odáig elmenjünk. Megvettük a jegyeket, felszálltunk a vonatra és elindultunk Howth-ba, hogy hajóra szálljunk.

A vonatút kényelmes volt és halk, nagyjából fél óra múlva meg is érkeztünk. Itt se kellett nagy távot megtennünk, mert a vonatállomás majdnem a kikőtöben volt. Pár méter séta után már le is szólított bennünket egy matróz, hogy menjünk velük hajókázni. Mondtuk neki, hogy már van foglalásunk, mint kiderült, nem náluk, hanem egy másik kirándulóhajóval. 

Howth (írül: Binn Éadair = Éadar csúcsa/dombja) egy félszigeten fekszik és Dublin elővárosa. A régi ír nyelvben a név Etar néven szerepel, a helységet először a vikingek fosztották ki 819 körül. Az ír név egyik lehetséges eredete Étar neve, az öt Fir Bolg törzsfőnök egyikének feleségéé, aki a beszámolók szerint Howth-ban halt meg. A Howth név vélhetően északi eredetű, talán az ó-norvég Hǫfuð ("fej" angolul) szóból származik. Az északi vikingek gyarmatosították Írország keleti partjait, és Skandinávia és a Földközi-tenger közötti stratégiai bázisként építették fel Dyflinn települést (a két település egyike, amelyből Dublin lett).

Nem vagyok nagy barátja a hajókázásnak, nekem túl sok a víz, ami körbevesz és túl apró a hajó, ami ringatózik rajta, de mivel a szigetet másképp nem lehetett megnézni, kénytelen voltam rávenni magam, hogy felszálljak a hajóra. A tengert főleg a partról szeretem csodálni, de vannak olyan szituációk, amikor kénytelen vagyok közelebbi kapcsolatot létesíteni vele. A hajónk egyébként azért annyira nem volt kicsi, 12 utast szállíthatott, volt mentőmellény és mentőcsónak, aminek - ahogy a pasik arról tájékoztattak, - még egy évig érvényes volt az engedélye. A kapitány amúgy nagyon szimpatikus volt, retro zenét hallgatott és érdekes dolgokat mesélt a megállókban, miközben körülhajókáztuk a kis szigetet.

Ireland's Eye, azaz Írország szeme (írül: Inis Mac Neasáin) egy kis, régóta lakatlan sziget, amely Howth falutól és kikötőtől közvetlenül északra található, és könnyen megközelíthető a rendszeres szezonális turistahajókkal, amelyek egyszerre járják körbe és teszik ki a kirándulókat. Mi csak körbehajókáztunk és igazából azt gondolom, nem is lenne szabad kitenni a turistákat a szigeten, ha már egyszer természetvédelmi terület, ne zargassák az ott élő állatokat. 

A sziget nagy madárpopulációknak ad otthont: lummáknak és kormoránoknak, valamint háromujjú csüllőknek ( ez egy sirályféle), továbbá szerény számban lundáknak (a kedvenceim, nem csak a színes tollazatuk, hanem az angol nevük miatt is: puffin) és vándorsólymoknak. 

Van egy szürkefóka-kolónia, a környező vizekben pedig borjúfókák, delfinek, a szárazföldön pedig patkányok és nyulak élnek. Számos növényfaj található itt, köztük néhány ritka faj és néhány, a sziklák növényzetére jellemző faj. A sziget lényegében évszázadok óta  lakatlan, de egy templom romjai és egy őrtorony található rajta. Sajnos a lundák már elmentek, őket nem láttuk, de cserébe sikerült megörökíteni egy éppen szárítkozó kormoránt és társait.

A kormoránok - más vízimadarakkal ellentétben - nem a vízen, hanem a szárazföldön pihennek, magasabb helyeket, sziklákat keresnek. Mikor kirepülnek a szárazföldre, megrázzák a tollaikat, kinyitják a szárnyukat, hogy a tollazatuk gyorsabban száradjon: nekik ugyanis nincs faggyúmirigyük, nem tudják bekenni a tollazatukat vízlepergető réteggel, így az a víz alatt teljesen átnedvesedik. 

A sziklák közül az egyik úgy néz ki, mint egy morcos óriás feje. 

A fókák szerencsére háborítatlanul sütkérezhetnek a sziklákon, nem is nagyon foglalkoztak velünk, némelyik szemrevételezett bennünket, de aztán tovább lustálkodtak a napsütésben. Mivel itt senki sem zargatja őket, évről-évre nő a számuk.

A sziget körbehajózása körülbelül 45-50 percig tartott, utána még - a seregélyek árgus szemei előtt - ettünk egy kis fish&chips-et. Az éttermekre ki van írva, hogy a vendégek ne etessék a madarakat, de a szárnyasok így is elég életrevalóak, lelopkodják a maradékot az asztalon hagyott tálakról és összeszedik az összes morzsát.

Mivel a délutánunk szabad maradt, így elhatároztuk, hogy elmegyünk a parkba is, amit a börtönlátogatás után nem sikerült megnéznünk, mert visszamentünk a szállásra, hogy a kispasik el tudják intézni a félévi tantárgyfelvételt.