Perugia és a Trasimeno - 2016.07.16.

Egész éjszaka esett az eső és rázta a szél a fákat. Valahogy nem tűnt túlzottan valószínűnek, hogy ma már szép időnk lesz. És reggel még tényleg nem is volt. Ébredés után éppen az ablaknál állva próbáltam kitalálni, vajon a felhőket a szél elfújja, vagy még többet terelget felénk, amikor felfigyeltem némi szemrehányó nyávogásra, ami egészen lentről, az udvar felől érkezett. Ahogy kicsit kihajoltam, - na nem annyira, azért ugráshoz nem készültem,- egy sötétszürke macsek bámult felfelé rám, valószínűleg meglehetősen éhesen, mert kihallottam a mondanivalójából egy adagnyi sürgető felhangot. Aztán rádöbbent, hogy részemről hiába számít a mardosó éhségét enyhítő kajára, nem én fogom megmenteni a pillanatnyi éhhaláltól, megsértődött és gőgösen elvonult.

A reggelit ma egy másik üres apartmanban kaptuk, ahová kénytelenek voltunk pulcsiban átmenni. Mivel tegnap megkértük Birgitet, hogy mára duplázzuk meg a zsemlemennyiséget, mire mindent eltüntettünk, meglehetősen jól is laktunk. A joghurtok árván ácsorogtak az asztal szélén, de rájuk már nem került sor.
Reggeli után kicsit konzultáltunk Birgittel, mert ma Perugiába akartunk menni, ő meg egészen véletlenül ugye ott lakik, így gondoltuk, tudna néhány ötletet adni, mit nézzünk meg, illetve melyik étteremben érdemes enni valamit. Tartott egy röpke tájékoztatót, többször elhangzott a Ferrari szó, amiből a pasik arra következtettek, hogy Perugiában valami hasonló Ferrari boltra bukkanhatunk, mint amilyet Velencében is láttunk. Az, hogy ez nem egészen így van, számukra csak ott derült ki, mert én meg elfelejtettem mindent lefordítani a gyors német nyelvű beszámolóból. :) Röpke relaxációs szünet után, fél 11 körül összecuccoltunk, és elindultunk. Útközben most csak egyszer kanyarodtunk rossz felé, nem túl pontosan értelmezve a GPS útmutatásait, de ettől a kisebb döccenőtől eltekintve simán értünk el az uticélig. 

Perugia szélén van egy nagy P+R parkoló, aminek egy jókora részén szombat reggel piacot tartanak. A parkoló szélén rátaláltunk a Bubi perugiai megfelelőjére is, amit itt "bici"-nek hívnak.

 De nem ezekre pattantunk. Innen indul ugyanis a MiniMetro is, ami nem is metró, de mégis annak hívják. És ezzel a kis járművel lehet feljutni az óvárosi részbe.

 Összesen hét megállója van, egy MiniMetro szerelvénnyel nagyjából 20 utas utazhat egyszerre és nagyon sűrűn indulnak. Állítólag 2 percenként, vagy még gyakrabban. 

A MiniMetro végállomásától három mozgólépcsővel, vagy egy lifttel lehet teljesen az óvárosig jutni. Itt rögtön van egy étterem és egy bár, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Perugiára. Tovább indultunk, hogy sétáljunk egyet, mára nem igazán terveztünk be múzeumlátogatást, a kulturális helyett ezúttal a kulináris felé hajlott mindenki. Gondoltuk, előtte azért szétnézünk kicsit a városban. 

A Piazza IV Novembre-n leültünk a hét évszázada ott álló szökőkút szélére, nézelődni. Megörökítettük Perugia két jelképét is, az oroszlánt és a griffet...... 

a középkori városfalat ...

 (közben minden egyes alkalommal mélyen hallgattunk, ha véletlenül megütötte a fülünket egy-egy magyar szó, ... bevallom, nem vagyunk éppen azok a nyaralók, akik mindenáron keresik a honfitársaik társaságát, ha külföldre mennek, sőt ...)
... és az éppen zajló jazz-fesztivál néhány eseményét. Minden este vannak koncertek, de napközben is lehet hallgatni a fellépőket, amikor rögtönzött minikoncerteket tartanak, szerte a városban. Az éttermek az utcára pakolják ki az asztalaikat, ahol sokan üldögélnek, esznek-isznak és hallgatják közben a jazzt. 

És aztán kiderült, miért is emlegette Birgit annyit a Ferrarit. Így hívják ugyanis a sétálóutcán az egyik pizzeriát. Ahová be is ültünk, hogy együnk végre egy pizzát.

 Miután megkaptuk, mindenki lelkesen nekifogott a pusztításnak. 

Közben tanulmányozhattuk a körülöttünk zajló életet is. Tanúi lehettünk, ahogy az egyik pincér magyaráz a másiknak és fellendítve a bal karját (azt hiszem, oldalsó középtartás címen futott anno a tesiórán, hozzáértőktől bocs, ha mégsem ...) tesz egy tipikus olaszos karmozdulatot, amivel majdnem sikerült orrba vágnia a mögötte érkező hölgyvendéget. Persze a nő hátrahőkölt - mázlijára, jó volt a reflexe, különben lehet, vérző orral kellett volna leroskadnia egy székre. A pincér bőszen bocsánatért esedezett, a másik meg mellettünk röhögött a markába, a pizzéria vendégseregletével együtt.
Miután a pizzáink a tányérról eltűnve átlényegültek testünk táplálékává, kértük a számlát. A másik kárán jól szórakozó pincér hozta ki és egy laza mozdulattal, na meg egy cinkos kacsintás kíséretében letette a kisebbik kispasim elé, hogy fizethet. Aki elsőre csak nézett, majd közölte, ha neki kell fizetnie, akkor sokat kell mosogatni. Végül persze letudtuk az anyagiakat, elköszöntünk a vicces kedvű pincértől és elindultunk tovább, mert úgy éreztük, kell egy kis mozgás az ebéd után. 

Elsétáltunk az egyetemi csapat kiállított versenyautója mellett. 

Eljutottunk egy újabb koncerthelyszínre, ahol ismét magunkra szedtünk egy kis műveltséget jazz tekintetében. Na meg punnyadtunk is egyet, a padon ücsörögve. :) 

A kultúra mára kimerült a zenehallgatásban és a városnéző sétálgatásban. Visszafelé a MiniMetrón rábukkantunk két érdekesen kivitelezett piktogramra. A fél kézzel kapaszkodó, lebegő ember és a fésűtestű kutya kicsit beindította a fantáziánkat. 

A parkolóba leérve meglepődve állapítottuk meg, hogy miután a piac bezárt, a rengeteg autóból alig maradt ott néhány, szinte csak a miénk ácsorgott árván középen.

Mára még beterveztünk egy másik úticélt is, a Lago di Trasimeno-t, ami Olaszország negyedik legnagyobb tava. A tóparton megállva, majdnem olyan érzés volt, mintha a Balaton mellett lennénk, csak jóval csendesebb kivitelben. 

Egy darabig figyelemmel kísértünk három madarat, akik a vízen ringatózva hirtelen alábuktak, majd jóval később, sokkal messzebb újra felbukkantak. A látottak alapján kifejezetten jó búvároknak és víz alatti úszóknak bizonyultak.Mint sikerült kideríteni, - némi google-s keresgélés és kutatómunka után, - ő volt a búbos vöcsök. 

Még egy kis adalék ahhoz, mennyire szeretünk tömegben nyaralni: Amikor a tóparton azuram megjegyezte, hogy be kellene sétálni a tóba nyúló mólóra, a kisebbikem reakciója a következőképpen hangzott: "oda nem megyek, ott emberek vannak." :) 

A szállásra visszaérve a pasik még fagyasztották magukat kicsit a medencében. Állításuk szerint a kinti 18 fokos levegő jóval melegebbnek tűnt, még az enyhe széllel párosítva is, mint a medencében lévő víz. Nem is volt senki rajtuk kívül benne. Hármasban élvezhették a medencézés mindenféle örömét. :)