Assisi - 2016.07.15.

Szóval az előrejelzés, az időjárás, és az, mennyire jön be mindez. Reggel arra ébredtünk, szakad az eső. Vagy ömlik. Vagy egyszerre, illetve felváltva mindkettő. Meg fúj a szél és nagyjából 12 fok van.

Tehát mégiscsak jó ötlet volt mondjuk elhozni a meleg felsőket. (... lehet, hogy többet is kellett volna.)

Ja, amúgy ebben az időszakban errefelé nem szokott ám esni, legalábbis Birgit tegnap ezt mondta, szóval bocsi, de ez egy egészen különleges alkalom. Csak nekünk. Nos, anno Caprin is azt mondták, max évente egyszer esik, az meg pont akkor volt, amikor mi ott voltunk. :)
Negyed kilenckor kaptunk reggelit. A szemben lévő apartmanban, csak nekünk lett megterítve. Tiszta luxus. Kétféle lekvár, szalámispecialitás, sajt, zsemle, csokis és sima croissant, erdeigyümis és epres joghurt, forró kakaó a fiúknak, cappuccino nekünk. Aztán levezetésként kaptunk meleg, kis lepénykéket is, amik paradicsomos kencével voltak megkenve.

És mivel az eső csak esett, reggeli után következett a relaxálás mindenféle formája. Szunyókálás az ágyban, olvasás az apartman nappalijának heverőjén, játék a tableten és blogírás a laptopon. A tervezett látogatás Assisibe kicsit csúszott, mert szakadó esőben azért várost nézni sem a legjobb opció. De ami csúszik, az később valósul meg.  Vagy valami hasonló. :)
Aztán nagyjából egy óra körül végre csendesedni látszott az eső és elindultunk. Assisi pont jó választásnak tűnt a tegnapi több, mint ezer kilométeres, hosszú túra után. A falu a Monte Subasio hegyoldalában épült, Olaszország egyik legszentebb és legnépszerűbb zarándokhelye.

A központi mélygarázsba mentünk, felfelé battyogva a lépcsőn találtunk egy térkép-automatát, gondoltuk, rászánjuk azt a két eurót, hátha kisebb eséllyel fogunk eltévelyegni a városban. Bedobtuk a  kétszer egy eurót, majd vártunk, de ez az abszolút antiszociális kis műszer megtartotta az eurónkat és nem volt hajlandó meglepni bennünket cserébe a térképpel. Egy emelettel feljebb megint megpróbálkoztunk egy hasonló cserével és most végre hozzá is jutottunk a vágyott tárgyhoz. Így tulajdonképpen lezavartunk egy fordított akciózást, azaz kettő áráért kaptunk egyet.

Így felfegyverkezve elindultunk a városba. Itt született Assisi Szent Ferenc. Eredeti neve Giovanni di Bernardone volt, de francia származású édesanyjától kapott beceneve után mindenki Francescoként ismerte. Apja befolyásos, gazdag ruhakereskedő volt. Ferenc gyerekkorát tanulmányokkal töltötte, több nyelven folyékonyan beszélt. Amikor Assisi Perugia ellen vonult, 1201-ben ő is csatlakozott a harcolókhoz, majd egy sebesülés után, súlyos betegen tért haza. 1205-ben ismét be akart állni a hadseregbe, de útközben, Spoletonál egy látomás visszafordította. Ezután került minden világi dolgot és a leprások ápolásának szentelte magát. Zarándoklatra indult Rómába, De közben San Damiano templomában, Assisi mellett Krisztus képmása életre kelt neki, így szólt hozzá: "Menj és támaszd fel düledező egyházamat!" Ferenc meglehetősen szó szerint vette eme felszólítást, mert első dolga volt, hogy a templomot, amelyikben imádkozott, újjáépítette. Majd visszatért a városba, több romos templomot rendbe hozott, szakított apjával, aki megpróbálta észhez téríteni, - először verbálisan, majd fizikai érvekkel is, - de Ferenc hajthatatlan volt, lemondott az örökségéről is.

1209-ben elzarándokolt első tizenegy követőjével Rómába és a pápa engedélyét kérte egy új rend megalapításához. Az új rend gyorsan gyarapodott. Hallotta őt prédikálni Assisi Szent Klára is, majd később együtt megalapították a klarisszáknak elnevezett rendet. 1223-ban amikor Ferenc a Szent Verna hegyen imádkozott, megjelentek rajta a stigmák, amelyekről azonban haláláig senki sem tudott. Assisiben halt meg, a szerzetesközösség első lakhelyén.

1228-ban IX. Gergely pápa szentté avatta, ezután tették le az Assisi Szent Ferenc-bazilika alapkövét. A bazilika gótikus stílusban épült és 1253-ban a pápa szentelte fel. Tulajdonképpen két templom van egymás fölött, az alsó a Basilica Interiore, a felső a Basilica Superiore.

A bazilika jelenleg körül van kerítve kordonnal, két bejáraton lehetett megközelíteni, ahol - kifejezetten jóvágású - felfegyverzett katonák ellenőrizték mindenkinek a táskáját, méretesebb cuccát. Valószínűleg, mivel ide mindig nagyobb tömeg jár, a pillanatnyi helyzet miatt magasabb a készültségi szint. Kedvesek voltak és mosolygósak, de senkivel sem tettek kivételt.

A belépés teljesen ingyenes, de sajnos odabent nem lehetett fotózni. Prospektust, meg könyveket viszont árultak.

A legalsó szinten található Szent Ferenc sírja, körülbelül 500 évvel a halála után tárták fel a sziklába vájt kriptát. Pontosan az egyszerű kőkoporsó felett helyezték el az alsó- és a felsőtemplom oltárait. Végigsétáltunk mind a két szinten, tartottunk egy kis pihenőt a belső kerengő részen, mielőtt bementünk volna megnézni a templom kincstárát.

Ahogy elnézegettük a különböző festményeket, freskókat, megállapítottuk, hogy a szentek közül egyik sem volt túl vidám. De valószínűleg nem is volt könnyű dolguk akkoriban. Azok az apácák és szerzetesek, akikkel most szembetalálkoztunk, sokkal lelkesebbnek tűntek. És teljesen modernnek. 

A felső templom melletti téren a sövényből a PAX feliratot alakították ki, amely onnan ered, hogy a szerzetesrend feladatai közé tartozott a "békés egymás mellett élés" megteremtése.

II. János Pál pápa ennek emlékére tett kísérletet két alkalommal is, amikor meghívta a világ összes vallásának képviselőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért. Az összejövetel emlékére alakították ki ezt a sövényt.

A templom mellett egy viharvert csónak is ki lett állítva, amellyel szíriai menekültek érkeztek a tengeren át.

Mivel úgy gondoltuk, a város felett álló Rocca Maggiore pont megfelelő célpont ahhoz, hogy mára kellően lefárasszuk magunkat, elindultunk felé.

A PAX felirat másik oldalán elsétáltunk egy kókadt lovon üldögélő még kókadtabb vándor mellett, akitől elfelejtettük megtudakolni, ki is ő valójában. De lehet, hogy amúgy sem válaszolt volna.

Az apró kis utcákon keresztül egyre feljebb jutottunk. Közben rábukkantunk néhány kerámiákat árusító üzletre is, és persze rögtön az elsőben felfedeztük azt a házszámot, amit - vagyis ehhez hasonlót - tulajdonképpen már évekkel ezelőtt Sirmionéban kinéztünk, csak akkor nem vettünk meg. Nos, most nem mulasztottuk el újra eme nemes feladatot, igaz, csak akkor mentem be megvenni, amikor már lefelé jöttünk a hegy tetejéről.

Ahogy haladtunk felfelé, egyre szélesebben tárult elénk a lenti város és a táj képe.

Középtájt tartottunk némi szünetet, magunkhoz vettünk egy kis energiát, miközben tanulmányokat folytattunk a háztetőn nyüzsgő galambok társasági életével kapcsolatban. Remélem, teljesen jól látjátok, hol is vannak a szárnyasok. :)

Elsétáltunk egy szökőkút mellett, egy téren keresztül, ahol fáradt vándorként megpihent cserkészeket próbált a vezetőjük újra mozgásba lendíteni.

És aztán jött 163 lépcső,

meg még egy kis gyaloglás

és már fel is értünk a  toronyhoz.

Amit egyébként valószínűleg Nagy Károly építtetett egy ókori védelmi erődre. A mai formájában a XIV. század óta áll ott.

A bejáratnál lévő tájékoztató szövegben az állt, klausztrofóbiásoknak és a mélységet nehezen viselőknek nem ajánlott, hogy felmásszanak. Bementünk. A portán ücsörgő bácsi megkérdezte, a fiúk diákok-e, mert akkor olcsóbb jegyet ad nekik. Anno Pompeiben is ugyanez történt, de engem, bevallom, még mindig meglep, hogy nem lenyúlni akarnak automatikusan - ahogy mifelénk szokás - hanem azonnal természetesnek veszik, hogy rákérdeznek, hátha tudnak kedvezményt adni.

Szóval bementünk. Először az alsóbb régiókban néztünk szét, ahol mindenféle középkori lovagi cuccot lehetett látni, a páncéloktól a ruházatig.

Találtunk egy kiállítótermet, ahol különböző foglalkozásokkal kapcsolatos szerszámok és egyéb érdekességek voltak kiállítva. Kicsit elcsodálkoztunk két érdekes tárgy előtt, aztán meg is tárgyaltuk, milyen célt szolgálhattak. :)

Bevallom, a toronyba nem mentem fel, a kisebbikkel karöltve, az alsó szinten megvártuk a bátrabb részleget. Addig tanulmányoztuk a kiállított fotókat, amelyek az Asisiben rendszeresen megrendezett hagyományőrző ünnepségeken készültek.

Azuram, meg a nagyobbik közben felmászott a csodás, klausztrofóbiásokat riogató csigalépcsőn és körbefotózta nekünk a kilátást. 

Lefelé menet azért - szeles, borús, hűvös időjárás ide, vagy oda - leellenőriztük egy fagyizó kínálatát is. Szemrevételeztünk egy halom malomkerék méretű habcsókot,

egy másik édességbolt kirakatában pedig az abszolút fogyókúrás és cukormentes mályvacukor kellette magát, mindenféle magokkal ízesítve.

Megzavartunk pár macskát is a délutáni relaxálásban.

Találkoztunk sárkányokkal.

És persze fotóztam a virágokat is, amik minden talpalatnyi szabad helyet elfoglalnak.

No meg Szent Ferencet és Szent Klárát mindenféle formában. :)

A szállásra visszafelé még tettünk egy kisebb kanyart Spello óvárosába. Egy apró, sötét kis bejáraton jutottunk át a városfalon, szóval sikerült megteremteni a kellő alaphangulatot. :)

Már pár lépés után belebotlottunk egy szomorú szemű Máriába,

... egy kaktuszt őrző ragadozómadárba, vagy egy ragadozómadarat őrző kaktuszba???

... egy burjánzó leanderbokorba,

... és egy fura névtáblába. Ami lehet, hogy a helyi jósnőé volt, de az is előfordulhat, hogy egy sok ezer éves boszorka vállalja fel így nyíltan a foglalkozását.

A téren, ameddig eljutottunk, az egyik kis kapubejáró mögött pedig egy hortenziakertre bukkantunk, ahová éppen akkor érkezett egy bácsika, hogy tápoldatozza a növényeket.

Aztán sarkon fordultunk, és aznapra megunva a bolyongást, visszaautóztunk a szállásra. Ahol megint esett az eső. A változatosság kedvéért. Elvégre nyaralunk, vagy mi.