Az indulás ... 2016.07.14.

Indulás. Hajnali kettő óra két perckor. Mert ugye azt mondani, hogy kettőkor indulunk, az olyan unalmas. Szóval tegyünk rá még két percet és induljunk pont akkor. Ami azzal járt, hogy a kispasikat negyed kettőkor ébresztettük, tehát mi előtte kellett, hogy kimásszunk az ágyból. Azuram előző este relatíve hamar elvonult, én még gyorsan eltüntettem a mosnivalót egy menettel, a fiúk meg addig tévéztek egyet. Este 10 körül mi is úgy gondoltuk, hogy ideje elpihenni, addigra a frissen mosott ruhákat is kiteregettem. Aztán csak hallgattam, hogy szakad az eső, dörög és villámlik és közben azon agyaltam, a mi kis panziózó négylábúnk vajon hogy bírja ezt az időt. És hogy most benti kennelben alszik-e, vagy a "szokásos" kinti helyén.
Szóval hajnali indulás. Előtte nap sem unatkoztam azért, az egy kiló lisztből gyúrt sajtos rúd, meg a minifasírtok gondoskodtak róla, hogy a délelőttöm se teljen láblógatással, délután meg akadt még pár elszánt tanítvány, akikkel utolsó nekifutásból még lezavartunk pár órát. A cuccok csomagtartóba gyömöszölése, elrendezése, be- és átpakolása azuram feladata volt, amit végül meg is oldott, hajnalra már csak pár apróság maradt, amit a "lyukakba" begyömöszöltünk, aztán indulhattunk is. Pont kettő óra két perckor. Amikor az eső kicsit enyhült, de azért nem állt el, nehogy túl egyszerű legyen a dolog. 

Nem állítanám, hogy totál éber és friss voltam, erre még rátett egy lapáttal a sötét és az ömlő eső is, ráadásul néha olyan érzésem volt, mintha nem igazán tudnánk, merre, csak megyünk előre, mert mi eldöntöttük, hogy elindulunk, és kész.

Nagyjából addig kitartottam, míg elkezdett pirkadni, aztán nem bírtam tovább és a kispárnát a fejem alá téve, az ablakhoz tapadva megszunnyadtam. A fiúk beígérték, hogy szórakoztatják a "sofőrünket", de amikor köbö egy órával később próbáltam nyitottá varázsolni a folyton leragadni készülő szemhéjamat, abszolút nem meglepve észrevételezhettem, hogy édesdeden szunyókálnak a hátsó ülésen.
Nagyjából az egész utazás álmos és kevésbé éber időszakokra osztódott, néha becsúszott egy-egy rövidebb, "ébren vagyok, csak bambulok" fázis is. Hiába, no, nem nekem - meg a fiúknak - találták ki ezt a hajnali negyed kettes ébresztőt. Azuram szokás szerint nagyon jól bírta a vezetést, párszor kellett csak egészségügyileg szünetet tartanunk. Az elsőt még a magyar-szlovén határ előtt, ahol persze még mindig esett, és a meleg felsőket is magunkra kaptuk, míg megközelítettük a vizesblokkot. :) Sőt, bevallom, az autóba visszaülve, még az a kóbor ötlet is megfogalmazódott bennem, hogy tekintettel a kialvatlan üzemmódunkra, meg a nem túl nyaralásbarát időjárásra, mi lenne, ha a klímáról átváltanánk a fűtés üzemmódra. De aztán inkább hagytuk, a remegés meg lassan megszűnt, ahogy átmelegedtünk. :)
Hipp-hopp elértünk az olasz részre, - azuram szerint - nekünk valahogy kicsit hosszabbnak tűnt az út, de mi csak ide-oda dőltünk, ő meg vezetett, szóval lehet, az ő mértékegysége a mérvadóbb. Velencénél a változatosság kedvéért szakadt az eső.

Pár (száz, na jó, nem csak néhányszor tíz) kilométer után meg sütött a nap.

 Naná, hogy útközben is fotóztam, és naná, hogy lett homályos is közte, de az előttünk haladó narancssárga motorcsónakot például pont sikerült megörökíteni.

A szokásos Autogrill-es megálló is megtörtént, a fiúk felszerelkeztek "tök egészséges" és persze tök finom chips-szel, azuram meg megkérdezte tőlem, szeretném-e az "Il Piccolo Principe"-t, ami éppen akciós áron kellette magát a pénztárhoz vezető útvonal mellett. És mivel én könyvre elvből sosem mondok nemet, a kis herceg hozzám szegődött, hogy végigkísérjen a  nyaraláson, majd hazaköltözzön velem végleg.

A parkolóból kifelé menet megjegyeztem, hogy most nem tudom eldönteni, ebben a feliratban "sz"-nek kell-e ejteni az "s" betűt. Mert ha igen, akkor nekünk azért kicsit többet jelent a két felirat egymás mellett, mint mondjuk egy erre járó olasznak, vagy belgának. Persze megörökítettük, nehogy feledésbe merüljön.

És aztán amikor már kezdtem úgy érezni, hogy nagyon nem bírom az utazást, végre jött az a táj, ami miatt szeretek ide jönni. (Jó, nem CSAK emiatt, de ez az egyik ... ) Közben a "Levelek Júliának" zenéjét hallgattuk, sütött a nap és már-már giccsbe fordult az egész, amikor a természet rátett még egy lapáttal és muszáj volt megállni, a nagyobbik kispasit megkérni, hogy másszon át a korláton és fotózza le, mert ott volt az a tó ... És egyszerűen szép volt és kész. (Mondjuk kevésbé drága embertársainknak köszönhetően a pihenőöbölben itt-ott hátrahagyott végtermékeik erős bűzfelhőt bocsátottak ki magukból, tehát az élmény csak a szaglóérzékünk kiiktatásával lett volna teljesen tökéletesnek mondható. De a látvány, az minden elvárásnak megfelelt.)

Aztán utaztunk még vagy egy órát, közben eljöttünk Assisi mellett, - ahová persze majd el akarunk menni, - végül kanyarogtunk felfelé kicsit, bőszen követve a GPS furcsán tébolygó útvonalát és megérkeztünk. 

Nagyjából a világ végére. Ami természetvédelmi terület, ergo nincs tömeg. És nem tudok rá igazából megfelelő jelzőket találni, mert egyik nagyon egyszerűen hangzik, a többi meg nagyon fellengzős. Inkább megmutatom.

Ez itt Serre di Parrano, egy régi őrtoronyból átalakított kis apartmanház, ahol béke van és nyugalom. Ahol kisimulhatsz és abszolút ráérősen csinálhatod a semmit. Ahol választhatsz, hogy a lépcsőfordulóban próbálod elcsípni a wifi-t, de miután megtaláltad, csak bambulsz előre és nézel ki a fejedből, vagy az ablakokból csodálod körbe a kilátást, vagy igénybe veszed a medencét, ami pont azért van ott, hogy lehűthesd magad, meg hogy a fiúk ugrálhassanak mindenféle pózban egy, két, három, vagy sok fejest, talpast, egyebest a vízbe,esetleg szemrevételezheted egy távcső segítségével, mit művel a macska a szomszédban, a kőfal tetején,

de mondjuk simán csak annyit is tehetsz, hogy végignézed, hogy megy le a nap.

Ja, amúgy ahhoz képest, hogy úgy indultam neki, hogy most aztán minimum 12 napig nem szólalok meg németül, Birgit, aki itt egyébként a tulaj, pont német. Harminc éve jött Perugiába Kölnből, nyelveket tanulni. Aztán ott ragadt. Most tolmácsokat tanít, nyáron meg itt tesz-vesz. És szerinte nagyon jól beszélek németül. Mire megjegyeztem, hogy illik, elvégre tanítom. Szerinte viszont ez nem magától értetődő. Szóval Birgittel németül társalogtunk. Hogy azért mégse maradjak teljesen mentes. A nyaraláson sem.
És mivel a 12 és fél órás utazás eléggé leszívott bennünket, túl sok aktív tevékenységet este már nem végeztünk. Szólítottak bennünket a puha ágyak. És az ájulásszerű álom, hogy másnap reggel arra ébredjünk, az előrejelzés teljesen eltalálta, milyen időnk lesz. De ez már egy másik nap krónikája ...