Az ELMŰ, az áramszünet, a migrén és én :)

... mifelénk hetek óta olyan állapotok uralkodnak, mintha a Trónok harca utolsó óriásgyerekei játszadoztak volna és közben nem túl finoman feltépkedték volna a járdát, utcát, ezt meg azt. Illetve mostanra már kezd alakulni a dolog, de a klasszikust idézve: "valami van, de nem az igazi."

Na, a lényeg, hogy az ELMŰ valami földkábelt fektetett, meg időnként majdnem engem is, mert amikor - szokás szerint - utolsó pillanatban indultam itthonról és rongyoltam a megálló felé, hogy hamarabb fussak be, mint a buszom, vagy hazafelé botorkáltam félkómában az aznap letanított 6-8 órám után, ... nos akkor előfordult néhány alkalommal, hogy előadtam egy röpke, frissen megkomponált egyensúly visszanyerésére irányuló gyakorlatsort. Amúgy is híres - vagy inkább hírhedt??? - vagyok arról, hogy akár a tökéletesen sima és egyenes járdán is képes vagyok úgy lépni, hogy kimenjen a bokám, de most meg extra segítséget is kaptam hozzá ... 

A munkálatok technikai részleteiről fogalmam sincs és nem is igazán izgat a dolog,  illetve azt azért némi - szerintem jogos - felháborodással vettük tudomásul, hogy a szakik a tavaly totál újonnan megépíttetett, nem mellesleg tetemes összegbe kerülő kerítésünk alapzatát némileg átszabták és újradizájnolták a szerszámaikkal, meglyuggatták itt-ott a csákánnyal, majd a takarítási munkálatok során a "bobcates" sokagysejtes és kifejezetten udvariatlanul viselkedő egyén úgy akarta a sövényünkre lazán ráhányt több lapátnyi földet/sittet összegyűjtögetni, hogy oldalról letámadta a jármű kanalával a jobb napokat is megélt bokorsort és addig tolta befelé az egészet, míg már majdnem sikerült is gyökerestől kidöntenie ... mikor meg szóvá tettük, egyesült erővel, hogy talán ezt nem így kellene, akkor elhangzottak részükről a "ha nem tetszik, szedje ki maga", "mit pattog, újra lehet ültetni" és hasonló kedves javaslatok ... na ott borult a borjú bennünk is és némi heveny ordítozás, feljelentéssel fenyegetés után az illető "lejárt a munkaidőm" felkiáltással inkább elhúzott az ótvarba ... 

De igazából nem is ez a lényeg, hanem, hogy ma délelőttre az ELMŰ általános áramszünetet hirdetett meg, tájékoztató papírokat beszórva a postaládákba. Amiről amúgy tudtam, csak mire ma reggel felébredtem, elfelejtettem és féléber állapotban próbáltam az egészet újfent tudatosítani, közben küzdve egy jófajta migrénnel, ami alattomban, éjszaka lopakodott a fejem közelébe és amíg nem figyeltem, oda szépen be is költözött, hogy megédesítse a mai napomat. 

Miután a nyelvsulis kötelező kűrömet letudtam, hazafelé azzal próbáltam életben tartani magam, hogy majd akkor jóóól teleengedem a kádat forró vízzel és kikúrálom magam a szaggató fejgörcsből ... aztán rájöttem, ha áram nincs, akkor meleg vizet sem fakaszthatok a csapból, úgyhogy ez a program, karöltve a fejmasszírozós hajmosással, kútba esett.

Következő alternatívaként felmerült bennem a meleg lakásban ágyban heverészés csábító ötlete, amivel kapcsolatban ismételten fellépett az áramhiány gondja, ugyanis anélkül fűtés sincs ... ha meg az nincs, akkor meleg se.

Gondoltam, ha már nem hevergetek, akkor megpróbálom fizikai munkával fellendíteni a vérkeringésemet, turbótempóban nekifogok lakást dzsuvázni ... de a porszívót se Frédi, vagy Béni tervezte, ergo, annak is kell a delej, hogy működjön ...

Gyorsan leküzdve eme hirtelen felindulást, kitaláltam, majd akkor végre jól leülök és kihasználva a holtidőt végre gyöngyözök kicsit, összehozok pár újabb karkötőt, láncot, egyebet ... ez a terv már-már sikerült volna, ha odakint nem uralkodott volna jótékony félhomály, a napot szemérmesen eltakaró felhők jóvoltából. És ami odakint félhomály, az idebent vakoskodás. Főleg áram nélkül. :)

Szóval pár főnixként feltámadó, majd azonmód hamvába hullt ötletem után végül engedtem a fejemben tomboló, csákányos manóknak és felszerelkezve pár takaróval befészkeltem magam a nappali heverőjére. A négylábú persze pont ezt a percet választotta, hogy kecsesen bekopogjon a teraszajtón, hogy már pedig ő most bejönne. Kikászálódtam, jó komornyik módjára ajtót nyitottam, beeresztettem, visszaomlottam. Őnagysága odajött, megszaglászott, adott egy vigasztaló, nyálas gyógypuszit, majd körbefordult háromszor a szőnyegén, mielőtt elhelyezte magát és jótékony, halkan hortyogós álomba szenderült. Megadva egyúttal nekem is erre a lehetőséget, ... amit azonmód ki is használtam. 

Hópihe királykisasszony ...

... két éves lett.

Közben azért történt egy-két dolog:

- ifjonti hevében felásta a fél kertet, lerágta a ház sarkáról a szigetelést, a gyújtóshalmot, a tó körüli fakerítést, szaletlit, virágcserepet, dédelgetett magnóliát, plusz néhány apróbb ezt, meg azt, na és az idegeinkből egy jó vastag köteget, 

- ezért volt olyan pillanat, amikor minden szeretetünk ellenére úgy éreztük, nem fog működni az a bizonyos együttélés és majdnem odáig jutottunk, hogy másfelé kell szerencsét próbálnia,

- aztán - mivel nem igazán jellemző ránk, hogy feladjuk és egy utolsó esély nélkül lemondanánk valakiről, - Ő is megkapta a magáét és pár hónap tanulás után mind a gazda, mind pedig négylábúja okosabban, ügyesebben hagyták el az "iskolapadot",

- persze azóta is rendszeresen próbálkozik, hogy megszerezze - a szerinte neki járó - falkavezéri posztot, mi meg rendszeresen elmagyarázzuk neki, hogy az hely mégsem őt illeti, ... eme társasjátékkal jótékonyan felpezsdítjük az amúgy tuti unalomba fulladó hétköznapokat is, 

- dominanciáját így kénytelen kiélni a séta közbeni - szukára nem túl jellemző, szorgalmas jelölgetéssel, vagy a ház és a kert őrzésével, amely mély hangú, torokból jövő morgásban, illetve a kerítés hosszában végigfutó, őrjöngéses hörgésben nyilvánul meg, ráhozva ezzel a frászt minden arra járó, gyanútlan emberszabásúra, fajtatársra, galambra, katicára, hangyára és egyéb élőlényre, 

- hiába okosodás és komolyodás, a leggyakrabban használt, sógornő szerint némi identitásválságot is okozó beceneve napjainkig a "majom" megszólítás, amellyel valamennyi családtag kedveskedik neki időnként, amikor éppen előadja önmagát,

- és ugyan még mindig elhangzik néha-néha a "kolbász lesz belőled" ikonikussá vált formulája, de ezt már senki sem veszi komolyan, főleg Ő nem, aki szépsége teljes tudatában heverészik néha az általam hetek alatt megvarrt, direkt neki készített rongyszőnyegén, amikor úgy dönt, megtiszteli köreinket egy királynői látogatással és eltölt a szobában velünk némi időt, hogy alattvalói tudatosítani tudják a klasszikus verssorok igazságtartalmát:

"Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"

 

... második menet, negyedik nap :)

... mivel tegnap sokáig ücsörögtünk ébren, - a fiúk kicsit később vonultak el a szokásosnál, - ma enyhén szólva zombi üzemmódban ébredtem reggel. Ráadásul azonnal beindult a nagyüzem, nem nagyon jutott időm a kis magánkómázásra, mert az egy fővel szaporodott csapatot is el kellett indítani a ránk váró nap felé. Szóval összekanalaztam magam, először útnak indítottam a nulladik órást, aztán megreggeliztettem a saját+átmenetileg örökbefogadott párost. Az éppen indulófélben lévő az ajtóból még visszaszólt, hogy bezzeg ők sosem kapnak ilyen jellegű tálalást, ... mire közöltem, ha nem vonulnának fel a reggelijükkel a szobájukba, hogy agysorvasszanak még a gépnél indulás előtt, akkor lehet, hogy a kis hétköznapokon is megtenném ugyanezt. Aztán összekaptam a  cuccaimat és eltávoztam nyelviskola iránt, leküzdve a dzsuvás, nyúlós, csepergős időjárási körülményeket. 

Mire az egész derekam átfagyott, az aznapi órám is kiszenvedett, megtehettem a hazafelé utat, a még mindig eléggé barátságtalan körülmények között. Aztán kicsit skype-oltam, a fellépő oktatási szünetben meg létrehoztam az ifjúság mai fizikai táplálékául szolgáló fogásokat. Meg egy kis nasit, túrós táska fedőnéven. Jutalmam újabb skype és egy személyes okosítás lett, aztán jöhetett a második menet a kajában, a később érkezők érdekében. És zárásul egy dupla, hogy a korán kezdek, későn végzek ritmus fel ne boruljon ma sem. :)

Megnyugtatólag hat rám, hogy ma mintha az ifjúság is hamarabb szánta volna rá magát az esti rutinra. Szóval talán holnap reggel mégsem gondolja majd senki a metrón, hogy a  Walking Deadbe készülök, röpke vendégszereplésre. 

És a nap mondata a nagyobbik kispasimtól, az ajtón belépve, éppen hazaérkezve: "Hallom, mennyi mindent sütöttél-főztél megint, hogy van neked ennyi időd erre is, hogy tanítasz, meg minden?" Hát ... nektek mindig. Vagy majdnem. De igyekszem.

... szánom-bánom ...

... de a hétvége valahogy csak úgy elrepült. Mire észbe kaptam, már vasárnap este lett és várt rám a Himalája, ami mindig összegyűlik, és amit mindig csak vasalás nemes feladata által lehet megszüntetni. Leküzdöttem a hegycsúcsot, lezártam a hétvégét és rákészültem a következő hétre, azaz eldőltem, mint a zsák és olvastam kicsit, mielőtt leragadt volna szemem. :)

 Ez a hét nálunk az olasz-magyar barátság ápolásával telik. Ugyanis a kispasik sulijába több külföldi diák érkezett erre a hétre, és befogadó családokat kerestek, mi meg naná, hogy felemlegettük a nagyobbiknak, hogy ki ne hagyja a dolgot. A kapcsolatépítés, az mindig jó. Tavaly kérdezték tőle a paramétereket, ő meg leadta, hogy az angol-német vonalat preferálnánk, mert ezek a nyelvek futnak nálunk elég jó minőségben, a kommunikáció meg ugye azért meglehetősen fontos, ha már az ember teljesen ismeretlen valakit fogad be nagyjából öt napra. Idén kiderült, hogy egy olasz srácot kapunk, Lorenzot, ... de mivel ő beszél angolul, a kispasikkal simán elboldogulnak ... én meg elpöntyögök olaszul, ... és ő meg magyarul szorgalmasan tanul. A "kakaós csiga" például már bekerült a szótárába. Meg a gyomrába, vacsorára. :)

... Színezd újra, ...

... vagyis fogd a karkötőt, tedd át a másik kezedre és számolj újra 21-től visszafelé. Holnaptól. :)

Az egésznek a BKV az oka. Ma ugyanis nem a rutin pályán utaztam, hanem másfelé vitt a sors. Vagyis úgy terveztem, hogy másfelé megyek. Bele is vetettem magam a netes menetrend rejtelmeibe, találtam is egy járművet, és még az sem riasztott vissza, hogy csupán félórás időközökkel közlekedik napközben, mert amúgy meg ez vitt (volna) majdnem háztól-házig, átszállás és városnéző túra nélkül. Ráadásul pont a megbeszélt időpontra értem (volna) vele oda. Mert mondjuk tudtam (volna) mást is kezdeni a hirtelen nyakamba szakadt szabadidőmmel. 

Megérkezvén a buszmegállóba, meg is érdeklődtem az ott enerváltan ácsorgó ifjúságtól, vajon félszemmel nem látta-e elsuhanni a buszomat. Mint általában, most is kiderült, hogy teljesen jól sikerült pont azt az egy embert kiszúrnom a viszonylagos tömegből, aki ugyanarra a buszra várt. És azon információhoz is hozzájutottam, hogy a kettőnk által közösen áhított jármű még nem járt a mi kis megállónk környékén. Úgyhogy lelkes várakozásba fogtam. 

Aztán közelgő kék, hosszú szállítóeszközöket észleltünk, az első - ami nem felelt meg az elvárásainknak, mert pont másfelé ment, - beállt a megállóba, a második, amire vártunk, ... meg egy elegánsnak szánt kanyarral kikerülte az egészet, a sofőr jókedvűen visszaintegetett a belőlem hirtelen felindulásból kiszakadó kézjelemre és elhúzott, otthagyva az enyhén szólva is izgatottá vált korpuszomat. Minek következtében kissé részletesen végiggondoltam, mi is a véleményem az egész budapesti közlekedést celebráló vállalatról és az ő szolgáltatásairól. Felszálltam a következő buszra, próbáltam nagyjából belőni, merről is tudom így megközelíteni a hőn áhított célt, majd feladtam és felhívtam az élő GPS-t, ... azuram alternatív ötletekkel bombázott, aztán némi kitérővel csak eljutottam a célig, na meg fél órás késéssel, amiért persze telefonban sűrű elnézéskérésbe bonyolódtam, meg személyesen is még egyszer megbeszéltük, szóval a mai rinyakészletet kétszeresen is kimerítve, holnap újra kezdem a projektet. 

Most pedig megyek és kihasználva, hogy ma nem tanítok estig, tovább nézem a Trónok harca utolsó évadát, már másodszor, most éppen szinkronnal, mert fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mit  is mond Hodor magyarul, amiből ki tudják hozni a nevét ... aki tudja, ne árulja el, szeretem a meglepetéseket. 

Ja és a mai kis öröm, a keksz- és mézes kiszúrók, amikért eme kalandos utat megtettem: 

... ééés három

... mivel ma nem kellett reggel nyolcra berongyolnom a  nyelviskolába, kicsit lassabban indulhatott a reggelem. Miután a szokásos rutin lezajlott, fél óra alatt össszedobható kakaós lepényt is sütöttem, nehogy nasi nélkül maradjanak mára, mindenki elhagyta az édes otthont, a kutya is elterült a nappali közepén és tovább folytatta a reggel félbeszakadt hortyogást, - a szőrén összegyűjtött sarat bőkezűen szétkenve a kövön, - jutott idő a nyugodt készülődésre. Amiből mondjuk nem sok valósult meg, mert ilyenkor meg még hajlamosabb vagyok kávéval a kezemben elbambulva tallózgatni a világhálón, ... na de sebaj, a tízperces alapidő úgyis elég már mindenféle olyanra, amivel a tömeg számára elfogadhatóvá alakítom magam. Amúgy is teljes erőbedobással esett és fújt, tehát ma is beleugorhattam a pöttyös gumicsizmámba, felkaphattam a pöttyös esernyőmet, ...

... maradhatott a szélfútta frizura, és mivel a barátnőmmel éppen kitárgyaltuk telefonon a sütizés/bonbonozás éppen aktuális kérdéseit, tuti jól mutathattam, amint a vállamon a tatyóval, egyik kezemben a repülni vágyó esernyőmmel, másikban a fülemre szorított telefonnal turbótempóra kapcsolva rohantam a buszmegállóba. Odaértem, a busz sem volt gyorsabb nálam, és a mai új hallgatóm is "tökjófejnek" bizonyult ...

A délután a szokásos skype, kis szünet, skype, nagyobb szünet, sok e-mail, érkező tanítvány ritmusban zajlott. És máris elérkezett a harmadik nap estéje, ... és holnap totál laza napom lesz, mert összesen egy dupla órán okítok, úgyhogy már gondolatban ki is töltöttem a rengeteg szabadidőmet egyéb megvalósítandó, bokros teendőkkel ... :)

A mai "csak úgy" pedig a neten fellelt madáretető, ami az a tipikus "kellnekem" :D Szóval majd még kigondolom, hogyan juthatnék valami hasonlóhoz ...

A második ...

... Csak felsorolnám, mi minden akart ma az utamba állni, ... vagy az már panaszkodásnak számít??? Most elbizonytalanodtam. De ha meg el szeretném mesélni, akkor csak le kellene írnom, nem? :)

Na jó, akkor legyen ez egy tényszerű beszámoló, események felsorolása, panaszmentesen:

- reggel elbambultam a készülődést - szokás szerint - és a kávét már csak lendületből tudtam leküldeni a torkomon, indulás előtt

- lekéstem a gyorsjáratot, amivel ilyenkor szoktam menni, 

- az utolsó pillanatban estem be az órámra, de mázlim volt, mert akkor kaptam sms-t a hallgatótól, hogy bocsika, de késik 10 percet 

- kiderült, hogy a második dupla órám, van, de mégsincs, mert az a hallgató meg halasztást kért, szóval csak később akarja kezdeni a tanfolyamot

- hazafelé bementem a púpos hátú macskáért a nagykerbe, amiről kiderült, hogy már kisker is és boltot is nyitottak, tehát újabb helyszín, hogy elcsábuljak, mert eddig csak az internetes rendeléseket lehetett ott átvenni, szóval extra költségvetés csökkenés - idáig - nem fenyegetett, ha bementem hozzájuk

- a buszmegbe botladozva bokáig süllyedtem a sárba, még jó, hogy nem lakom messze

- itthon a krumpli helyett a kisujjamat hámoztam meg, amit csak hosszas szerentcsétlenkedéssel sikerült úgy bekötöznöm, hogy ne csöpögjön utána kifelé a kötés alól a drága vérem

- a bekötött ujjam következményeképpen kicsúszott a kezemből a sótartó, miáltal köbö negyed kiló, nagyszemű himalájai só borította be a konyha padlóját

- ezek után már csak az óráimat kellett megtartanom, mindenféle bonyodalom nélkül

 És nem rinyáltam. :) Viszont vettem a vigyorgó fakanalaimnak kisvirágos tavaszhangulatú tartót. Hogy ha már mosolyognak, akkor legyen a tartó is vidám.