Bucketlist - Éire: az utazás és az első nap

 ... a nulladik napunk azzal telt, hogy próbáltunk mindent két bőröndbe beleszuszakolni. Mivel nem a repülős utakhoz vagyunk mostanában szokva, elég nagy kihívást jelentett, hogy az összes cuccunkat behajtogassuk, de végül megoldottuk a dolgot. 
És másnap elindultunk...
Írország régóta a bakancslistám élén szerepel, elvileg az 50. születésnapomra be is terveztük, de aztán közbejöttek a műtétek, a covid, meg hasonlók és halasztottunk. Idén viszont ezt tűztük ki a nyaralás céljának és már hónapokkal ezelőtt elkezdtünk szervezni. Szálláskeresés, szervezés, programtervezés és minden egyéb, ami az úttal kapcsolatos. Keresgéltem az ajándékba kapott útikönyvben, kutattam a neten, variáltam, gyűjtöttem, kihúztam, újat kerestem, átterveztem, aztán írtam egy giga listát és Gáborra bíztam. Ő meg nekifogott az út tervezéséhez, a napi programokat térképre tette, hogy lássuk, megvalósíthatóak-e, aztán megérdeklődte tőlem, tuti komolyan gondoltam-e a brutál programtervet, majd végül mindent kinyomtatott, lefűzött, rendbetett, amit kellett, lefoglalt és minden készen állt. Én meg hónapokig visszaszámoltam és némi parával a gyomromban - mert repülni viszont utálok - vártam az indulást.

A gépünk csak 12.10kor szállt fel, de már 9 előtt elindultunk. Egyrészt, mert a kedvenc kutyaszitterünk 9-től már online dolgozott és nem akartuk zavarni, másrészt, mert a kapkodós, rohanós érkezés nem pont a legjobb indítás egy jó kis nyaraláshoz. 

Ezúttal is körülbelül olyan gyorsan végeztünk a csomagfeladással és a becsekkolással, mint amikor Barcelonába mentünk, aztán ücsörögtünk egy sort, míg végül felszállt velünk a gép.

Mivel előzetesen azt az infót kaptam, hogy a leszállás környékén, Dublin előtt elég szeles szokott lenni az idő, eléggé be voltam ijedve, de végül teljesen sima utunk volt, még én, a főparás sem panaszkodhattam. 

Miután megszereztük a csomagjainkat, kisétáltunk a reptér elé és kiderítettük, hol a busz megállója, amivel eljutunk a szállásunkhoz. Némi várakozási idővel - mert az első érkező busz ellenkező irányba ment - végül sikerült a megfelelő buszt kiválasztani, csináltunk vele egy kezdő városnéző túrát és szerencsésen megszereztük a lakás kulcsát is, amit a kapcsolattartó a bejárat előtt hagyott egy számzáras tartóban. 

A lift nem működött, így a pasik felcipelték a két bőröndöt a negyedik emeletre. Miután lepakoltunk és szusszantunk egyet, elindultunk, hogy keressünk valami kajáldát, ahol gyorsan juthatunk energiához. Végül a Papa John's-ban kötöttünk ki, pizza és hamburger lett az első este vacsorája, mert a kísérletezéshez még nem éreztünk elég motivációt.

A kellő energiabevitel után beiktattunk még egy ismerkedő sétát a közelben. Lesétáltunk a Liffey folyó partjára, ahol üdvözöltek bennünket a hangoskodó sirályok. 

Itt található a Famine Memorial is, amely az 1845-1849-ig tartó nagy éhínségre emlékeztet és az egyik legtöbbször fotózott emlékmű Dublinban. Az éhínség és a kivándorlás következtében Írország lakossága ebben az időszakban a felére csökkent.

Az emlékművet Rowan Gillespie készítette 1997-ben. A szoborcsoport hat életnagyságú, rongyokba öltözött alakot ábrázol, akik kevés holmijukat és a gyerekeiket szorongatják a kezükben, akiket egy éhező kutya kísér. Az emlékmű ott áll, ahonnan a Perseverance indult, az egyik első olyan hajó, amely az éhínség miatt hagyta el a kivándorlókkal Írországot.

Nem messze az emlékműtől áll egy kikötött hajó, a Jeanie Johnston, amely egy olyan hajó másolata, amely szintén az éhínség elől menekülőket szállította.

1845-ben a burgonyavész elterjedt Írországban, az éhínség kezdett elhatalmasodni, egyre többen haltak éhen. A vidéki területeken lázadások törtek ki, 1847-ben Denis Mahon őrnagy volt az első földesúr, akit meggyilkoltak az éhínség idején. 1848-ban pedig a Young Ireland mozgalom nacionalista felkelést vezetett a britek ellen Tipperary megyében. 1849-ben egy munkanélküli kőműves megpróbálta lelőni Viktória királynőt, miközben hintója a Buckingham palota felé tartott. A kísérlet kudarcot vallott és sokan azt mondták a merénylő annak reményében követte el tettét, hogy kapjon egy cellát és némi ennivalót. 

A folyó partján végig bronzból készült cipőket helyeztek el, hogy jelezzék az éhínség útját. A vállalkozó kedvűek pedig akár a kezdetekig végig követhetik a kivándorlók által megtett utat.

A séta után visszamentünk a szállásra, ami hagy némi kívánnivalót maga után (5 személyre 4 szék, alig van evőeszköz, itt-ott látszanak az elhasználódás nyomai a berendezésen, a lift nem működik stb.), de a pár éjszakára egyébként bőven megfelel. Jól halljuk a vonatokat, az egymással ordítozó sirályokat és néha a nem éppen szomjas, ház előtt elvonuló csapatokat, de a sarkon van egy bolt, a közlekedés is jó, mert a villamos könnyen elérhető, a belváros sétálva is csak egy ugrásra van és végül is a kisebb kényelmetlenségek fölött nagyvonalúan el lehet siklani, ha az ember nagyjából arra használja csak az apartmant, hogy kipihenje a nap fáradalmait.