Próbálkozom ...

Szeretném előre leszögezni, hogy alapvetően nem vagyok az a hajnalban az ágyból frissen kipattanó pacsirta-típus. Sőt. Reggelente kifejezetten koordinálatlan, morózus és komolyabb folyamatok kivitelezésére alkalmatlan egyénnek számítok. Nagyjából a zombi és a robotpilóta által automatikusan vezérelt, baromira lelassult Boeing közé tenném az állapotomat. Vagy valami hasonló. Persze a másik véglet sem az én világom, azaz képtelen vagyok délig aludni, de valahol az arany középúttal kiegyeznék szívesen. Ami nálam mondjuk a reggel 7 óra körüli önálló ébredést jelenti ... nem pedig a hajnalban a fülem mellett randalírozó ébresztőórára. Amit amúgy reflexből szoktam éjszaka egy-egy féléber pillanatomban a párnám alá gyömöszölni, mert valahogy nem bírom, ha reggel teljes hangerővel ordít. A párna meg tompít rajta kicsit. Vagy legalábbis megadja azt az illúziót, hogy nem annyira erőszakos az egész. 

Szóval tulajdonképpen utálok korán kelni. És ezt minden reggel újra és újra meg is állapítom, amikor fél hatkor kitámolygok a szobából. Az ágy extra vonzerőt képes gyakorolni rám, mert ahogy távolodok, egyre inkább érzem a vonzást. De hős vagyok. Vagy valami hasonló. Mert nem engedek ennek a hatalmas erőnek. Hanem kimászok, magamra rángatom a ruhát, beletúrok a fejemen meredező szénaboglyába és levánszorgok a konyhába. Innentől két lehetőség áll fenn. Vagy még nagyobb hősiességet tanúsítok és a működésem beindulásához szükséges reggeli kávéadagomat későbbre halasztom, vagy magamba döntök egy pohárkával. A folytatás viszont nagyjából ugyanaz mostanában. Mivel napközben és este a hőmérséklet a trópusi magasságokat ostromolja, ezért nem igazán szerencsés akkor megjáratni a mi kis négylábú kamaszlányunkat. Aki ugyan kertben lakik, meg minden. De Neki is jár a világ felfedezésének luxusa. Azaz szokott sétálni. Majdnem minden nap. Néha kimaradnak persze alkalmak, de azért igyekszünk. 

Tehát a reggeli séta. Magamhoz veszem az elpotyogtatott melléktermék összeszedésére alkalmas zacsit, - igazából eddig "odakint" sose volt rá szükség, mert valahogy arra van beállva a kislány, hogy miután hazaértünk a sétából és megvolt a bélmozgatás, a kertben intézi el ezt a meglehetősen fontos műveletet, de sose lehet tudni, mikor változik meg ez a szokása, ergo, viszem a kakizacsit. Meg a pórázt, anélkül ugyanis nem megy. Pillanatnyilag még eléggé gyakran előfordul Vele, hogy alkalmi süketnek tetteti magát, és a hívó szót nem mindig tekinti valóban "behívónak". Szóval pórázon sétálunk, mert nem akarom a fél városon át üldözve, valahol kilométerekkel odébb letartóztatni és hazatoloncolni, mert mondjuk éppen meglát egy galambot/macskát/bogarat/ gyíkot és életcéljává növi ki magát az a gondolat, hogy neki most azonnal el kell kapnia ezeket a szerencsétlen, útjába került, gyanútlan élőlényeket. 

Induláskor némileg fokozott tempóban rongyolunk a még kihalt telepen keresztül, nekem a majdnem csutkára vágott hajam, neki meg a nyelve lobog a menetszéltől. Ha mázlink van, a szomszédban lakó kutyák későn kapcsolnak és már régen elviharzottunk a kerítésük előtt, mire elkezdenének felháborodottan reklamálni, hogy ők bezzeg most éppen nem tehetik ki a lábukat a kerítésen kívülre. Ha ezt sikerül elérni, akkor nem ébresztjük a környéket azonnal. Még alhatnak pár percet, míg a következő kutyás házig jutunk. :)

A tempó idővel lassul, vagy inkább úgy fogalmaznék, eléggé változóvá alakul. Néhány métert turbóban teszünk meg, majd következik egy hirtelen satufék, amikor is sürgős szagolgatni valóba botlik, amit tüzetesen meg kell vizsgálnia, aztán ismét rákapcsolunk és ez így meg nagyjából három kilométeren keresztül, mert köbö ennyi a tepelet körbefogó "nagy kör", amit ilyenkor megteszünk. Na jó, a végén már meglehetősen komolyodik a sétamód, azaz nem rongyolunk, nem rohanunk, csak a megfontolt, lassú kocogás láb mellett. 

Azért, ha visszaértünk és én a kávét kortyolgatva ücsörgök a teraszon, Ő még nyüzsög kicsit levezetésként. Azaz össze- és széthordja a gyújtósnak felvagdosott, a garázs oldalához feltornyozott fadarabokat, ... küzd egyet a kötelével, ... odahozza párszor a labdáját, hogy dobjam el neki ... üldözőbe vesz néhány extrán szemtelen legyet ... ráhozza a szívbajt a garázsfalon felfelé óvakodó gyíkra ... megugatja a számára nem szimpatikus, kerítés mellett elhaladó egyéneket ... szemrevételezi a madarak röptét ... beazonosít pár repülőjáratot ... kegyesen elfogadja az utolsó kekszem felét ... majd elégedetten leroskad, kilihegi magát és felkészül a reggelijére. :)

Én meg még mindig utálok korán kelni, de ezért az elégedett pofáért megéri: