... oltár, gnocchi, még egy kis séta ... (2017.07.17.)

... miután a Wawelben elbúcsúztunk a sárkánytól is, a főtér felé vettük az irányt, arra gondolva, az ott lévő éttermek közül valamelyikben biztosan találunk szabad helyet. Útközben azért egy-két sárkány még az utunkba került: 

És mivel lépten-nyomon lemaradoztam, mert mindig elém került valami, amit le kellett fotóznom, elég lassan haladtunk előre. 

A pasik meg is jegyezték az egyik cégér alatt, hogy most már értik, miért vagyok olyan lassú, elvégre, aki már 1886-ban is aktívan tevékenykedett, az mára eléggé elfáradhatott. 

Útközben belebotlottunk egy "szuvenyíres" boltocskába is, ahol babákat is lehetett kapni, úgyhogy gyorsan be is szereztem a legújabb tagját a gyűjteményemnek.

Aztán persze, csak megérkeztünk a főtérre, de mielőtt testi táplálékhoz juttattuk volna magunkat, még tettünk egy kitérőt a Mária-templomba.

A krakkói Mária-templom az egyik legszebb gótikus épület. A turisták az oldalbejáraton mehetnek be, a szentélyt és az ahhoz kapcsolódó részt látogathatják. A templom többi része az imádkozó híveknek van fenntartva. 

A templom háromhajós, majdnem 800 éves, építése még azelőtt elkezdődött, mielőtt Krakkó városi rangot kapott volna. Ezért a homlokzata nem illeszkedik be a várossá nyilvánításkor kialakított négyzet alakú tér szélének vonalába.

A templom két tornya közül a magasabbik 81 méter, az alacsonyabbik harangtorony 69 méter. Egy történet szerint a tornyokat egy testvérpár építtette, akik azon versengtek egymással, melyikük tud magasabbat építeni.  A vesztes testvér állítólag irigységből leszúrta testvérét, majd leugrott a toronyból. A gyilkos tőr máig a templommal szembeni Posztócsarnok bejáratánál lóg, emlékeztetve mindenkit  a tragikus végre. A galamb csak ideiglenes pihenőjét töltötte a kés fölött, bár, ahogy a falat elnéztük, valószínűleg nem ő volt az egyetlen az évek során.

A 14. század óta az őrtoronyban minden reggel és este, a város kapuinak kinyitásakor és becsukásakor eljátszottak trombitán egy dallamot, a "hejnalt". (Ez az elnevezés a magyar hajnal szóból származik, a középkorban ez jelentette a katonáknak a reggeli ébresztőt jelentő trombitaszót.) A szájhagyomány szerint ennek a trombitaszónak az eredete a tatárjárás idejére vezethető vissza. A tatárok támadásakor az őr ezzel akarta figyelmeztetni a város lakóit a veszélyre. Az egyik tatár katona azonban torkon lőtte, és azonnal meghalt. Ennek emlékére a dallam minden órában ott szakad félbe, ameddig az őr el tudta játszani ... A trombitaszólót mi is többször végighallgathattuk, a torony felső ablakából kandikált ki a hangszer minden alkalommal.

A belépő mellé fotójegyet is vennie kell annak, aki odabent fényképezni szeretne, hogy ezt ellenőrizni lehessen, a "fotósnak" fel kell matricáznia magát. Nem a homlokomra biggyesztettem, hanem a narancssárga felsőmre a narancsszínű matricát, ... amivel okoztam némi fennforgást odabent, de erről majd később ...  A kissé morcos biztonsági őr ellenőrizte a jegyünket és már mehettünk is befelé. 

Első nekifutásra "hatalmas" távolságot megtéve a padokig jutottunk el és ott le is ültünk. A nyakunkat tekergetve próbáltuk felfogni a díszes templombelső részleteit. A délelőtti járkálás után kifejezetten jól esett a hűvös, árnyékos menedék. Miután egy helyben ülve több fotót is ellőttem, a nagyobbik kispasim be is szólt, hogy alig lesz béna, ha az összes fénykép ugyanabból a nézőpontból lesz. Szóval finoman célzott rá, hogy ideje lenne felemelni a hátsónkat és nem csak ücsörögni az egyik sorban.

Kicsit összekaptuk magunkat és nekifogtunk körbejárni a látogatható részt.

A templom legszebb kincse Veit Stoss szobrászművész Mária-oltára. A világ legnagyobb gótikus oltára 13 méter magas. Minden nap kinyitják és minden este bezárják. A szárnyakon látható, faragott képek Jézus életének részleteit, illetve a Bibliából vett jeleneteket ábrázolják.

Az oltár tényleg hatalmas, ha az ember megáll előtte, betölti az egész látóterét. Amint elkezdtem fotózni, oldalról azonnal odalépett egy hölgy, aki rám szólt, hogy csak fotójeggyel lehet. Valószínűleg nem tűnt fel neki azonnal a narancssárga felsőmbe terepszínnel beleolvadó matrica, de amint megmutattam neki, elnézést kért és vissza is lépett a helyére. Egy idősebb páros is megpróbálkozott a fényképezéssel, matricamentesnek bizonyultak, a hölgy azonnal le is beszélte őket az akcióról. Kifelé menet Gábor javasolta, adjam át feltűnésmentesen a matricát nekik, de mire döntésre jutottam volna, már kiléptem az ajtón. Így a matrica illegális átörökítése nem valósult meg. Szegények valószínűleg lemaradtak a fotókról.

A szellemi és kulturális táplálék és az egész délelőttös járkálás után végre megcéloztuk az éttermeket. Nagyjából a harmadiknál lehorgonyoztunk, mert a kispasik úgy döntöttek, az ottani pizzakínálat nekik teljesen megfelelő lesz.

Én sem éreztem képesnek magamat arra, hogy valami ütősebb lengyel specialitással fejezzem be a városnézést, szóval nem volt ellenvetésem a dolog ellen. A fülig érő mosolyú pincér le is tett az asztalunkra négy étlapot. Amit mi lendületesen kinyitottunk, majd rádöbbenve, hogy még mindig egyikünk sem tud lengyelül, megkértük a pincért, ha lehet, hozzon nekünk olyan étlapot, amiben esetleg valami más nyelven is benne vannak az ételek nevei. Lebonyolítva a cserét, még mindig nem sikerült választanunk, ugyanis a helyi specialitásokat felvonultató listát kaptuk csak kézhez. Harmadik nekifutásra végül hozzájutottunk a "nemzetközi" kajás olvasnivalóhoz, ekkorra már mi is, meg a két közelben álldogáló pincér is heveny röhögőgörccsel küszködött. A kissé zötyögős kezdet után sikerült kiválasztanunk a pasiknak a három pizzát, nekem a paradicsomlevest, meg a gnocchit. 

Mivel mindannyian eléggé éhesek voltunk már ekkorra, meglehetősen gyorsan eltűntek a kaják. Vagyis tűntek volna, de a gnocchi valahol félúton elakadt. A pincér először azt mondta, 5 perc, majd lett belőle még kettő, aztán visszajött, hogy bocsi, de valamit eltoltak, szóval még kicsit várni kellene, végül sűrű bocsánatkérések közepette beígérte, hogy most már tényleg hamarosan megkapom és mivel ennyi ideig kellett rá várnom, ingyen az enyém lehet. A hosszan elnyújtott várakozást végül tényleg megjutalmazták a négysajtos gnocchimmal, amit persze nem egyedül tüntettem el a tányérról, a pasik is besegítettek, nehogy elrontsam a gyomromat estére.

Amíg mi energiát gyűjtöttünk, a rend őrei szépen sorban elküldték a téren körben, egymás után sorakozó lovaskocsikat. Arra nem sikerült rájönnünk, milyen meggondolásból, de ezek után valahol máshol állomásoztak és onnan indultak a városnéző körökre a kíváncsi turistákkal.

Levezetésképpen végigsétáltunk a Posztócsarnok belsejében, szemrevételeztük a szőrme-, dísztárgy-, krakkói emlékek kínálatot. Megörökítettem a jazz-napok kabalaállatkáit, akik nyugisan ücsörögtek a reklámoszlop tetején.

Desszertként bevállaltunk egy-egy fagyit, és egy kis bolti kitérővel lezártuk a napot. 

Várt ránk a másnap és valami egészen más ...