Tulajdonképpen ...

... ez nem egy új, hanem a két évvel ezelőtti olasz utunkról írt blog legelső bejegyzése. De mivel elég macerás több helyen is követni az eseményeket, azt a blogot most megszüntettem. Elveszíteni viszont nem akarom az ott leírt élményeket, tehát szépen átköltöztetem őket ide. Elvégre nosztalgiázni mindig lehet. :D
Szóval az első, onnan ... 

2012.Augusztus 02. Miért is … ?

Fogalmam sincs, mikor és hogyan alakult ki bennem ez a fajta rajongás minden olyan dolog iránt, aminek csak köze lehet az olaszokhoz…

Imádom a nyelvüket, ezt a dallamos, semmihez sem hasonlítható, pergő, sodró „éneket”, amit, ha meghallok, azonnal fülig szalad a szám és valahogy ösztönösen hagyom magam elvarázsolni általa. Lassan egy éve tanulom újra – mert anno, még a főiskola alatt egyszer nekifogtam már, és akkor sem azért, mert muszáj volt, hanem, mert úgy éreztem, hozzá tartozik az életemhez. Akkor félbehagytam, mert elkezdtem dolgozni, aztán jött a család, a gyerekek és kicsit el is feledkeztem róla. De tavaly egy szerencsés véletlen folytán szembetalálkoztam a Polibella Nyelviskola ingyenes újrakezdő tanfolyamának felhívásával és arra gondoltam, miért ne, végül is régen is annyira szerettem, legalább azt a tudást felelevenítem, amit akkor megszereztem. És persze ott ragadtam, … nem hagytam abba, azóta is csinálom, … mert kedves a tanárnőm, mert a velem együtt tanuló csoporttársnőm legalább annyira lelkes, mint én, … és mert már el sem tudnám képzelni a – kisebb-nagyobb kihagyásokkal - heti rendszerességgel zajló olaszórák nélkül az életem...

Lehet, hogy előző életemben olasz voltam és most kicsit rossz helyre születtem. Ugyanis nagyon bejön(ne) a mediterrán életmód is. A déli szieszta, a pezsgő esti és éjszakai élet, a „dolce far niente” :) A lazaság, a társasági élet, a sok barát, a jövés-menés. Na jó, néha kellene némi nyugalom is. De alapjában véve szeretem, ha úgy toppannak be hozzánk az emberek, mintha haza jönnének … Akadt pár ismerősöm, aki átmenetileg belecsöppenve a családi életünkbe, azzal jellemezte, hogy olyan „olaszosan” élünk …

Az ételeik pedig … szeretek enni, … meg főzni is, … főleg úgy, ha közben kóstolgathatom is eleget a készülő fogásokat. A bonyolultabb, időigényesebb ételeket is imádom, de az a természetes egyszerűség, ami például a különféle tésztáikat jellemzi, szerintem felülmúlhatatlan. Olyan érzésem van ezektől az ételektől, mintha az egy tészta, plusz egy kis szósz kombináció kimeríthetetlen lenne. Én speciel a négysajtos variációt sem a pizzából, sem a gnocchiból nem tudom megunni. :) A kis gombóckákat akkor is képes lennék felfalni, ha betegre enném magam velük. A tiramisú pedig … zseni lehetett, aki kitalálta. Egyszerűen fantasztikus ...

Emlékszem, 18 évesen előszedtem Olaszország térképét, és megterveztem egy körutat. Sorra vettem az összes várost, ... eldöntöttem, hány napot töltök el ott, mit akarok megnézni, hova megyek, ... :) persze a megvalósítás elmaradt ... akkor ... aztán tavaly egy hetet a Garda tónál töltöttünk, jártunk Velencében, Veronában, ... a szerelem kezdett valóra válni ... idén pedig jött a második fejezet ...