... még mindig nosztalgia ...

... és még mindig a dédire gondolva, megálltunk a tér szélénél, egy árusnál, hogy vegyünk neki valami meglepetést, ... a polcok előtt és mögött is állt egy-egy pasi, és amíg én nézelődtem, ők az olaszokra jellemző keresetlenséggel megtárgyalták egymással, hogy a signora mennyire tetszik nekik, illetve mire is kérnék fel, ha lehetne ... (elég sok mindent megértettem belőle, mivel nevelődési és okosodási célzattal nyár elején megvettem a Vigyázz, olasz! című könyvet, amiben, ... nos hát, .. főleg nem az irodalmi olasz kifejezések találhatóak meg ugyebár ...) - hallgattam a két pasit egy darabig, majd mosolyogva megszólaltam olaszul és kértem a kiválasztott ajándékot. Tipikus laza reakció következett: összenéztek, majd rám és fülig érő vigyorral megérdeklődték, honnan érkeztünk. A "dall' Ungheria" válasz, után persze jött a "óóó, magyar?" kérdés, meg annak bizonygatása, hogy a kereszt medál az garantáltan eredeti és tökéletes ... na persze, mint a többi ezer :D De nem baj, a lényeg az, hogy a Vatikánból van, ...
Innen tovább sétáltunk az Angyalvárhoz, a Tevere partjáig.

Az Angyalvárban körbejártunk mindent, az aljától a tetejéig. :D

A Vatikánt és az Angyalvárat összekötő menekülőfolyosó sajnos le volt zárva, pedig szívesen kipróbáltam volna, mennyi időbe telik átjutni egyik helyről a másikra, "akadálymentesen":

A kilátás innen is csodás, bár azért közel sem annyira átfogó, mint a II Vittorio Emanuele emlékmű tetejéről.

Viszont a tetőn lévő kis kávézó hangulata minden pénzt megér. Pedig semmi extra, csak növénnyel befuttatott "plafon", ... de akkor is gyönyörű:

Rövid pihenő után séta a Spanyol lépcsőhöz, ... meleg, tömeg, sok-sok lépcső ... és megint valami lenyűgözően szép.

A nap zárásaként a már működő metróval elmentünk a Villa Borghese-ig, ... a park bejáratánál, pihenési célzattal, megcéloztuk az első padot ... csakhogy, az ülő résznél hiányzott egy léc, ... kicsit kényelmetlenné téve az ücsörgést ... így aztán elindultunk a következő pad felé, hátha az kényelmesebb lesz ... tévedtünk, ott csak egy ülőkeléc árválkodott :D ... és akkor itt volt az a pillanat, amikor feladtuk, ... és úgy döntöttünk, a park másik felében lévő csónakázótó, meg a Villa ezúttal felfedezetlenül marad, ... majd legközelebb, ... elvégre Rómába úgyis vissza kell(ene) jönni majd ... :)

 Közben persze meglát az ember ezt-azt, egy szép hidat, rendhagyó formájú házat, Ferrari boltot, hangulatos tetőteraszt és készül a sok századik fotó ... még jó, hogy már nem kell számolni, mert nem fogy el a film, különben nagy bajban lennék, mert szelektálnom kellene, mit is örökítek meg, és mit nem.