Nosztalgia 2.

Az örök város - 2012. 07.19.
... miután megreggeliztünk, mindenki beöltözött a városnéző felszerelésébe - fogtam az újonnan beszerzett kék kalapomat, mert ha már Olaszország, adjuk meg a módját ;) - és elindultunk, hogy felfedezzük Rómát. Vagyis egy részét.
Legalább egy szeletkéjét. :D
A kempingben eleve kaptunk egy útmutatót, kézzel írt infókkal kiegészítve, ha netán valaki eltévelyegne városnézés közben, legalább reménye legyen, hogy a tömegközlekedéssel visszataláljon.
Mivel alaposak voltak, még olyan listát is mellékeltek, amin a főbb uticélokat is megtalálhattuk.

Az információban szerencsére hozzá lehetett jutni a Roma Passhoz (fejenként 30 Euróért), ami tulajdonképpen egy három napos római tömegközlekedési bérlet, plusz két ingyen múzeumi belépő, illetve egyéb kedvezmények. (Hogy honnan az infó? Mivel a férjem mindennek utánaolvas, és eléggé alapos, szerencsére mi ezt előre tudtuk. :D 

 Na szóval, tömegközlekedés, buszmegálló, lassan gyarapodó tömeg :) a menetrendet abszolút semmibe vevő busz és némi mázli, ugyanis kivételesen majdnem azonnal megérkezett a miénk, amire simán fel is fértünk. Némi bénázás következett a háromnapos jegyünkkel, mert fogalmunk sem volt, hova kell bedugdosni ahhoz, hogy érvényes legyen. Félmunkát végeztünk, azt hiszem, mert a négyből csak kettőt érvényesítettünk a buszon. Aztán metró, - melyik irány? erre? ja, nem arra ... most akkor a bérletet bedugom, vagy csak elhúzom a leolvasó előtt és ha igen, akkor tuti, hogy innentől érvényes? :D Támadt némi nosztalgiám is, mert a metróban hasonlóak a karos átengedő kapuk, mint régen nálunk volt. :D Aminél, ha nem mentél elég gyorsan át, előfordulhatott, hogy gyengéden oldalba vágott, nyolc napon túl gyógyuló lilás-zöldes-kékes foltokat alkotva...

Mire beértünk a Colosseumhoz, a nap is beleadott mindent, teljes erőből tombolt a nyári hőség. 

És persze kígyózó sor, rengeteg ember, akik mind ugyanoda akartak bejutni, ... 

... csakhogy ... a Róma Pass másik nagy előnye - amellett, hogy nem kellett belépőt fizetnünk - hogy sorba állni sem volt kötelező, a bejáratnál külön VIP rész volt lekerítve Roma Pass felirattal ... szóval lazán besétáltunk, hogy megnézhessük végre, hol küzdöttek a gladiátorok. :D

A Colosseum mellett sorban ácsorogtak a lovas fogatok, és mivel megmozgatta a fantáziánkat a dolog, odasétáltam hozzájuk és olasz tudásomat villogtatva megkérdeztem, ugyan hova, mennyi ideig és mennyiért vinnének bennünket. Az unatkozó csapat egy kocsiban ücsörgött, de mikor az első kérdést feltettem, egyből fellelkesültek, valószínűleg abban bízva, hogy lesz egy kis kocsikáztatás. Egymás szavába vágva adtál elő a válaszokat, közben az olaszokra jellemzően szélesen gesztikuláltak, vigyorogtak és signora-ztak folyamatosan.
És persze, a diadalív sem maradhatott ki sorból:

Aztán nem bírtuk tovább, muszáj volt egy kis fagyit enni :D Amíg megpróbáltuk ezzel lehűteni magunkat egy kicsit, megnézhettük, hogyan is lett Rómából, a városállamból, Róma, a birodalom:

Üdvözöltük Caesart is, nehogy bármi jóból kimaradjon :D

A következő állomás a Piazza Vittorio Emanuele II volt, az emlékművel, az ismeretlen katona sírjával, a fal mellett árnyékot kereső turistákkal, meg egy kis szusszanással egybekötve.

 

Az emlékmű megkerülésével totál véletlenül betévedtünk a Basilica Ara Coelibe:

Az emlékmű tetejére fel lehet menni egy lifttel, ahonnan szinte egész Róma megcsodálható.

És a nap zárásaként elmetróztunk még a Trevi kútig is:

Persze nem maradhatott el a kötelező pénzbedobás sem, "mert ide vissza kell jönni". :D

A körséta végére azért elég rendesen lefáradtunk, a metró után a 

buszmegálló következett, ahol kb 10 percnyi várakozás után kezdett gyanússá válni, hogy az a busz speciel pont nem arra jár, vagy visszafelé nem ott áll meg, ami nekünk kellene. Tehát besétáltam a sarkon lévő "farmacia"-ba, hogy megkérdezzem, "dove é la fermata?" a patikus - egy tipikusan olasz pasi, fekete hajjal, barna szemekkel,széles mosollyal és legalább ötven villogó foggal - néhány segítő kérdés után (a városba, vagy kifelé szeretnénk menni, tudjuk-e, merre van a buszvégállomás? - elmagyarázta, hogy menjünk csak az utcán végig, majd balra és ott már meg is lesz, amit keresünk. És tényleg. Meglett a buszmegálló, visszaértünk a kempingbe, ahol kiderült, hogy három német srác költözött be a szemben lévő mobilhome-ba. Először jött az egyik, hogy ha netán lenne egy üres papírunk, majd a másik, hogy éppen szülinapot ünnepelnek, a tizennyolcadikat, de ha hangosak lesznek, csak szóljunk. :D Összepakoltunk nekik az itthon sütött süteményekből egy tányérral, majd átvittem, szülinapi torta helyett. Nem tiltakoztak :D Remélem, ízlett is nekik.