9. nap: ... még mindig Firenze

 Legutóbb kihagytuk a Boboli-kertet, ezúttal nem szerettük volna ismét, így aztán reggeli után bebuszoztunk odáig, - mert ezek a buszok most éppen jöttek és jártak. Megint jó meleg volt, úgyhogy kezdésként kicsit megpihentünk a Pitti palota árnyékában, ami - hétfő lévén - zárva volt.

A Pitti palota épületét 1549-ben vásárolta meg Toledoi Eleonóra, I Cosimo nagyherceg felesége. A család azonnal megbízta Giorgio Vasarit a palota bővítésére, amely során majdnem a kétszeresére nőtt az épület. Ugyanekkor épült a híres Vasari-folyosó is, ami a Palazzo Vecchiot kötötte össze az Uffizin és  Ponte Vecchion keresztül a Pitti-palotával, hogy a hercegnek ne kelljen a köznéppel vegyülnie. 

A Giardino di Bobolit 1551-ben alakították ki Toledoi Eleonóra kérésére. A kert első tervezője Niccolo Tribolo volt, később mások tervei szerint bővítették és1766-ban megnyitották a nagyközönség előtt is.

Később Bartolomeo Ammannati egy összekötő cortilével egészítette ki a Pitti-palota Boboli-kert felé néző oldalát, itt kapott helyet a Mózes-grotta is. 

A Boboli-kert az első és legismertebb XVI. századi itáliai kert. Széles, kavicsos utak, szobrok, szökőkutak, grották, kerti templomok találhatók benne. A városra nyíló csodás kilátás azonban szokatlan elemnek számított ebben a korban.  

A kertnek nincs természetes vízforrása, mesterséges csatornát és egy kapcsolódó öntözőrendszert építettek, hogy a növényeket és a kutakat friss vízzel lássák el, a XVII. században érte el a mostani 11 hektáros kiterjedését.
Sokáig nézelődtünk, próbálva az árnyékos helyeket megkeresni, mert megint nagyon meleg volt. Jártunk a legmagasabb, kilátó részen, ahol formára nyírt bukszusok között különböző virágok nyílnak. És ahol egy kiscsaj úszószemüvegben pancsolt a szökőkútban. Mondjuk, én tuti nem engedtem volna be a saját gyerekemet, mert a szökőkutak vize állítólag meglehetősen szennyezett, de biztos nagyon ellenálló a gyerek immunrendszere, na meg semmi közöm hozzá, bajlódjon mindenki a sajátjával. :)

Elsétáltunk a Limonaia-hoz is, ahol citrusféléket és egyéb érdekes növényeket láthattunk.

Felfedeztünk pár hangulatos sétányt és hatalmas fát.

A kisebbik kispasi szerint annyira meleg volt, hogy még a zászló is megállt a kávézó épületének a tetején - ami egyébként nem volt nyitva, mert éppen felújították.

És végül feladtuk, mert teljesen kitikkadtunk a melegtől, kezdődött a "vonszoljuk el magunkat a legközelebbi helyig, ahol ehetünk valamit és kapunk hideg aqua mineralét" szakasz. Így búcsút intettünk a Boboli-kertnek, tettünk egy kitérőt egy boltig, ahol beszereztünk némi ásványvizet, majd az első kisebb téren leroskadtunk egy kis étteremben, hogy együnk valamit. Nálam a meleg miatt a bruschetta lett a nyerő, paradicsommal, rukkolával, olívaolajjal és némi ecetes öntettel, a többiek a pizzánál maradtak, ami itt nem volt a legtutibb, de végül az éhség győzött, eltüntették az utolsó falatig. Én meg megint rájöttem, mennyire egyszerűen át tudnék térni a vegetáriánus életmódra, csak idébb kellene költöznöm. És aztán jöhetne a paradicsom, meg a paradicsom, meg a sajt, a rukkola, némi bazsalikom, meg a paradicsom. :D

Eléggé elcsigázottak voltunk, mikor a szállásra visszaértünk, de végül némi délutáni szieszta és töltődés után este ismét buszra szálltunk és bementünk a dómig, hogy elköszönjünk Firenzétől. És mivel személy szerint én nem tudok betelni a Cattedrale di Santa Maria del Fiore-val, csináltam még pár képet, hogy legyen mit nézegetni majd otthon is. Na meg ettünk egy kis fagyit, mert az mindig jól jön, főleg, ha az ember egész nap negyven fok körüli hőmérsékletben bóklászik a városban.

  

8. nap: Firenze

... az első teljes firenzei napra két előre lefoglalt programunk is volt. Mivel az időjárás előrejelzés szerint megint 35 fok fölötti hőmérsékletet várhattunk, nem nagyon kapkodtuk el  a városba indulást. Kényelmesen megreggeliztünk, készülődtünk, aztán elslattyogtunk a buszmegállóhoz, ahol lehetett buszjegyet venni. A tabaccheria eladója nagyon segítőkész volt, ajánlotta a gyűjtőjegyet, amit egyénként Toszkánában mindenfelé lehet használni és persze olcsóbb is kicsivel, mint ha egyesével vennénk meg. Érvényesíteni kicsit macerás, mert egyesével kell behajtogatni, de Firenzében 90 percig érvényes.

A jegy beszerzése után kivártuk a buszt is és mivel a közlekedési eszközökön kötelező a maszk viselése (bár ez az utasok közül nem mindenkit vett rá, hogy fel is vegye), tettünk még egy lapáttal a melegre és felvettük az FFP2-ket. Minden buszon vannak kitéve egyébként rögzített flakonokban fertőtlenítők, amik fel is vannak töltve, tehát bármelyik utazás során tudod fertőtleníteni a kezedet is. A buszmegállótól még kellett gyalogolnunk kicsit az interaktív Leonardo múzeumig, így elsétálhattunk megint a dóm mellett.

Éhesek is lettünk, a dómtól nem messze az egyik kis utcában beültünk az Osteria dell' Angoloba és benyomtuk a következő pizzát. A Primo Bacio mellett döntöttem, ami nagyjából a Margherita, csak a koktélparadicsom és a fior di latte a sütés után kerül a pizza tetejére, jól megszórva friss bazsalikom levelekkel. A nagy melegben pont az a variáció, amire szükségem volt.

A múzeumhoz odaérve kiderült, várnunk kell még kicsit, mert az online lefoglalt jegyek időponthoz vannak kötve, valószínűleg azért, mert nagyjából meg van határozva, hány ember fér el viszonylag kényelmesen odabent. így aztán ücsörögtünk odakint kicsit, bár néha be-besétáltunk az előtérben lévő ajándékboltba, mert a klíma jótékonyan ontotta magából a hűvös levegőt.

Odabent sajnos nem lehet fotózni, pedig rengeteg Leonardo által tervezett, megépített gép, eszköz modellje kipróbálható. Ezen kívül az egyik teremben a leghíresebb festményeiről is láthatóak reprodukciók, mellettük információkkal a keletkezésükről, a használt technikákról.

Annak a töltőtollnak a modelljét is láthattuk, amit Leonardo talált fel. Rengeteg jegyzet maradt fenn utána; kétkezes volt és a kedvenc írásmódja a tükörírás volt, balról jobbra haladva, sőt sokszor az utolsó oldalon kezdett jegyzetelni és úgy haladt visszafelé. Többféle magyarázata is van ennek, az egyik szerint azért használta ezt az írásmódot, hogy titkosítsa és érthetetlenebbé tegye a jegyzeteit. A másik szerint dyszlexiás volt, illetve balkezes, és ezt az írásmódot gyerekként fejlesztette ki.

A múzeum nagyon érdekes és szórakoztató, elég sok időt el lehet tölteni bent, kipróbálva a zseni polihisztor masináit. Miután mindent végigtekergettünk, megmozgattunk és kipróbáltunk, sétáltunk kicsit, tartottunk egy röpke fagyi- és (nekem) granita limone-szünetet, hogy belülről is le tudjuk magunkat hűteni némileg.

Tettünk egy kört még a Palazzo Vecchio felé, hogy üdvözölhessük a Neptunusz kutat,  a Dávid szobor másolatát, meg pár egyéb "hírességet". Azért itt már alakult a tömeg, nem a viszonylagos lazaság fogadott bennünket, mint az előző napokon. 

Elsétáltunk az Uffizi mellett, Megnéztük közelről a Ponte Vecchiot, megállapítottuk, mennyivel kellemetlenebb lenne átsétálni rajta ebben a melegben, ha még mindig a hentesboltok lennének rajta és nem az ékszerüzletek.

Aztán úgy döntöttünk, éppen ideje kicsit visszamenni a szállásra, hogy feltöltődjünk az esti program előtt. A Santa Monaca Chiesi-ben operarészletekből összeállított minihangversenyeket rendeznek esténként, erre is neten keresztül foglaltunk jegyeket. Gondoltuk, néha nem árt kilépni a komfortzónánkból és kipróbálni valami mást. Elvben busszal terveztünk menni, félútig sikerült is eljutnunk, de hiába vártunk a másikra a megállóban, nem és nem akart megérkezni. Már majdnem feladtuk, de aztán mentő ötletként elrohantunk a közeli térig, ahol egy taxist letámadtunk, hogy megkérdezzük, mennyiért repítene el bennünket a templomig. Végül nem ő vitt el bennünket, mert kapott egy fuvart a központból, hanem a kollégája, aki tökéletes lazasággal lavírozott a kis utcákban, szidta a bicikliseket, kerülgette a kis kukásautót, két kézzel gesztikulált a kormányt elengedve, ha éppen valaki szerencsétlenkedett előttünk, de percre pontosan negyed tízre a templomhoz szállított bennünket.

A koncertet egy nő és egy férfi adta (szoprán és bariton), zongorakísérettel, összesen 9 operarészletet hallgathattunk meg, többek között a Sevillai borbélyból, és a Rigolettóból, és ráadásként természetesen az "O sole mio"-val. Utána megbeszéltük, hogy ugyan ettől valószínűleg nem leszünk rendszeres operalátogatók, de megérte elmenni a mini-koncertre.

Mivel nem nagyon  bíztunk a buszközlekedésben, végül gyalog sétáltunk vissza a szállásra, kimerítve ismét a napi lépésszámot. De így legalább láthattuk kivilágítva is a Ponte Vecchiot és gondoskodtunk róla, hogy senkinek ne legyen szüksége extra altatódalra az elalváshoz. :) 

 

7.nap: Siena és Firenze

 ... reggel összepakoltunk, aztán indulás tovább. Kicsit úgy tűnt, mintha a cuccok mennyisége csak növekedett volna, mióta elindultunk otthonról, de ez valószínűleg abból adódott nagyrészt, hogy most extra ásványvizet is szállítottunk, mert ez az időjárás és a 35-40 fok eléggé megvisel bennünket. Lehet, át kell térni lassan a tavaszolásra, vagy őszölésre a nyaralás helyett. Vagy kinézni nyárra valami északi területet, ahol városnézés közben nem folyunk szét a köveken.

Mivel Siena nagyjából útba esett, ezért tartottunk egy kis szünetet az utazásban. Némi tekergés után a körforgalmakban megtaláltuk a főpályaudvar melletti mélygarázs bejáratát is, innen pedig a mozgólépcső-sorral felmentünk a városközpontba, illetve majdnem oda, de legalább hegyet nem kellett mászni. 

Alakult a meleg, szóval a főtérre menet próbáltunk az árnyékos részeken közlekedni, persze mindenki ezzel próbálkozott, de szerencsére itt sem voltak annyira sokan, még nem kellett harcolni az áramló tömeggel. Az emlékeink szerint közelebb fekvő főtér végül csak előkerült, besétáltunk a torony árnyékába és próbáltunk kicsit lehűlni, mielőtt visszaindultunk volna.

Valahogy egyikünkben sem támadt fel a leküzdhetetlen érzés, hogy felmásszon a toronyba, így aztán csak ücsörögtünk kicsit és néztük az elszántakat, akik a jegypénztárnál álltak sorban. 

A Piazza del Campo mindig is fontos események színtere volt, itt rendezik a palio-t, a kosztümös lovasversenyt is. Más városok központi tereitől eltérően itt nincs templom, a tér mindig kizárólag politikai központként működött. A régi városháza elől induló tíz vonal kilenc részre osztotta sugárirányban, a hagyomány szerint ez a felosztás az akkoriban a várost uraló kilenc családra utal. 

Miután gyűjtöttünk némi erőt, visszasétáltunk és a mozgólépcsők tetejénél lévő egyik kajáldában lenyomtunk fejenként egy piadinát, mielőtt tovább indultunk volna Firenzébe.

Nagyjából akkor érkeztünk meg, ahogy terveztük, az apartman tulajdonosa, egy bácsika már várt bennünket, angolul elmagyarázott mindent, megkaptuk a kulcsokat és aztán elment. Elvben azt terveztük, nem megyünk már sehova, de végül este kitaláltuk, sétáljunk be a városba, ha nincs is hűvös, de legalább a nap nem süt már. Így aztán a dómnál kötöttünk ki, és mivel itt sem volt tömeg, körbejártuk és leültünk egy szabad padra. Mellettünk egy utcazenész gitározott, a nap lassan elindult lefelé, tökéletes, békés hangulat uralkodott.

Egyetlen templom, dóm, katedrális sem nyűgöz le annyira, mint a firenzei. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért éppen ez van rám ilyen hatással, de valahányszor meglátom, mindig elbűvöl. Belülről sokkal kevésbé díszített, mint általában a templomok Olaszországban, de a külseje gyönyörű. A Cattedrale di Santa Maria del Fiore uralja a teret, Brunelleschi kupolája pedig tökéletes befejezése az épületnek. Bármikor szívesen elüldögélek a közelében és csodálom a szépségét. Ráadásul most a gitárzene is hozzátett a hangulathoz, szóval egyáltalán nem éreztem sürgetőnek a szállásra visszaindulást. 

Nem terveztünk semmi extrát mára, de a két sétával végül összesen 15,5 kilométert sikerült legyalogolnunk, szóval pihenünk, lazítunk teljes erőbedobással. :)