Írország: The Nealeből Waterfordba 9. nap - Craggaunowen, Limerick, meg a kőkör

 Elérkezett a reggel, amikor ismét tovább indultunk, Írország déli része felé. Az utikönyvben pár sorban emlegettek egy szabadtéri, régészeti múzeumot, ami nagyjából útba is esett, és a fura, nyelvtörőnek is beillő nevével nekem mindenképp vonzó célnak tűnt. Így aztán ismét bepakoltunk a bérelt autó csomagtartójába mindent, búcsút mondtunk a Grainne's cottage-nak és a rendszeresen odalátogató macseknak, a ház kulcsát és egy kis doboz magyar bonbont a konyhaasztalra tettük és behúztuk magunk után a kőházikó ajtaját, hogy a kicsit borongós időben újabb felfedezendő helyek felé induljunk. 

A szokásos keskeny utakon tekergés után megérkeztünk egy pici, de szépen rendbentartott parkolóba, ahol az egyik oldalon néhány boci, a másikon pedig két unott csacsi legelészett. 

A parkoló ugyan nem volt aszfaltozott, de itt is kifogástalan állapotú wc tartozott hozzá, ahol a kézmosófolyadéktól a wc papírig minden felszerelés a rendelkezésére állt a látogatóknak. A skanzen felől elég hangos munkazaj hallatszott, kicsit el is gondolkoztunk, nem feleslegesen jöttünk-e el idáig, de aztán, mivel semmi nem mutatott arra, hogy zárva lenne, bementünk a kis házikóba, ahol egy kedves hölgy fogadott bennünket. 

Elmondta, hogy a lárma az éppen zajló helyreállítási munkák miatt van, mert egy-két vihar eléggé megtépázta az erdőt, ezt próbálják most rendbetenni, de a skanzen látogatható, nyugodtan járjuk körbe. Kaptunk angol és német nyelvű tájékoztató füzetecskéket és azt is megtudtuk, ha szeretnénk, a látogatás végén egy forró teát is ihatunk a virágmintás csészékből, ha kedvünk támad rá. 

Craggaunowen ötlete John Hunttól származik, aki a Sotheby's művészeti tanácsadójaként dolgozott. Ő vásárolta meg a földet és restaurálta az itt álló várat, majd elkezdte kialakítani a modern szabadtéri múzeumot.

A vár, amelyet 1550 körül John MacSioda MacNamara építtettet, klasszikus példája a lakótornyoknak, amelyekben az akkori földesurak laktak. A régi, gael társadalom összeomlása után a 17. században elhagyatottá vált és megrongálódott. A restaurálás a 19. század elején kezdődött, Tom Steele irányításával, és 1965-ben fejezte be John Hunt. A lakótorony belsejében az általa összegyűjtött antikvitások, régi használati tárgyak láthatók.

A torony tetejéről csodás kilátás nyílik a környékre, szóval egyáltalán nem csodálkozik azon az ember, hogy szerettek itt lakni.

A skanzennek része egy cölöpfalu is, ami egy vaskori település rekonstrukciója. Ezen a területen már a bronzkorban is voltak olyan települések, amelyekben egészen a 17. század végéig laktak. A "crannog" mesterséges sziget, amelyre cölöpházakat építettek. Az itt élők főleg állattartással foglalkoztak, a körbekerített szigetek pedig viszonylag nagy védelmet biztosítottak számukra. 

Az alapot több réteg kő, bokrok, fatörzsek és tölgyfák törzsei alkották, amelyeket a tó medrébe süllyesztettek. A homokkal és földdel borított deszkákból álló alapot faoszlopok tartották a helyén. A rózsafa kerítésen belül a lakók nádfedeles kunyhókat építettek. A szigeteket vájt kenuval vagy gátakon és hidakon keresztül lehetett megközelíteni.

Az akkori mezőgazdaságról sok írásos forrás tanúskodik, az állettenyésztés fontosságát jelzi például, hogy bármiféle cserekereskedelem viszonyítási alapja a fél tejelő tehén volt. A növénytermesztéshez először le kellett csapolniuk a lápos területeket. Vadászattal és gyűjtögetéssel is gyarapították a települések élelmiszerkészletét. A skanzenben nem csak az egykori termőföldet, hanem a farönkökből épített utat és az éléskamrának használt föld alatti vermet is rekonstruálták, mindenhol információs táblákról lehet megtudni, éppen milyen részen jár az ember. 

A település bekerített részén azt is láthattuk, hogy hogyan készültek régen a tálak. Egy fiatal férfi saját kezűleg építette meg - a régi forrásokat, illetve az interneten fellelhető információkat felhasználva - azt a szerkezetet, aminek a segítségével, a falapokból egyedi tálkákat gyárt, amiket aztán meg is lehet vásárolni, ha valaki szeretné. Egy darabig ottragadtunk előtte és néztük, hogy halad a hosszadalmas és aprólékos munkával, miközben igyekezett megválaszolni valamennyi kérdésünket.

St. Brendan, a tengerész, aki 583-ban halt meg, volt állítólag az első hajós, aki felfedezte az Ígéret Földjét. Már ha hinni lehet a 9. századból származó kéziratnak, amelyben megemlítik. Tim Severin 1976-ban ennek a kéziratnak és az ősi ír  hajónak, a "currach"-nak az alapján megépített egy bőrből készült hajótestet. Írország nyugati partjáról indult, több megállót közbeiktatott - az Aran szigeteket, a Hebridákat, a Feröer szigeteket, - majd téli pihenőt tartott Izlandon és végül bebizonyította, hogy lehetséges volt akkoriban eljutni Amerikába. A bőrből készült hajótest ugyanis sokkal jobban ellenállt a jeges tengernek, mint egy fából készült. A jég által okozott károkat  könnyebben ki tudták javítani egy újabb bőrdarabbal, míg ha egy fa szerkezet kap léket, a tengeren szinte javíthatatlan. 

Miután megtudtuk, hogy lehet, hogy nem is Kolumbusz volt, aki felfedezte Amerikát, vagy legalábbis nagy a valószínűsége, hogy már más is járt ott előtte, az erdőn keresztül visszasétáltunk a bejárathoz. Az erdő fái közül párat úgy alakítottak, ahogy régen is csinálták a településen lakók: A későbbi funkciójuknak megfelelően metszették, illetve "nevelték" az egyes fafajtákat. A gerendának szánt törzseket például egymástól nagyobb távolságra ültették, az oldalágakat pedig levágták.

A skanzen után tovább indultunk, hogy megnézzük Írország legnagyobb kőkörét, a Grange-t, de előtte tettünk egy kis kitérőt Limerickbe is, ahol  a King John's Castle várt ránk. 

A kastély építése 1212-ben kezdődött, Mason mester felügyelete alatt, aki nem csak építész és mérnök volt, de az ő feladatkörébe tartozott a helyszínen dolgozó iparosok felvétele és elbocsátása is. 

A viking fosztogatók a kilencedik század elején jelentek meg a Shannon torkolatvidékén. Limerick városának alapítását azonban általában 922-re datálják, amikor Thormodu Helgason viking vezér állandó támaszpontot létesített a King's Islanden, ez az a terület, ahol ma a King John's Castle áll. 

János király egy gyanakvó, bosszúálló uralkodó hírében állt. Ez késztette az angol bárókat a lázadásra és a Magna Carta megalkotására, amely megfosztotta Jánost hatalma egy részétől. A normann hódítás óta azonban ő volt Anglia első olyan királya, aki tudott angolul.

Érdeklődött az igazságszolgáltatás és a pénzügyi igazgatás iránt, és uralkodása alatt jelentős előrelépések történtek az államkincstár, az adózás és a katonai szervezet módszerei, valamint a városok számára biztosított kiváltságok terén. Ez megmagyarázza, hogy miért fektetett be olyan sokat Limerick városába, amely akkoriban távoli előőrsnek számított.

Miután a King John's Castle kiállításán megpróbáltuk feldolgozni a rengeteg információt, végre tovább indultunk a következő úticél felé. 

A kőkör a Lough Gur partján található, amely a 19. században vált igazán jelentőssé, amikor a tó szintje megsüllyedt és rengeteg lelet került felszínre. A leletek nagy része a dublini National Museumban, illetve a limericki Hunt Museumban látható, de a helyszínen is sok mindent meg lehet nézni. A látogatóközpont viszont elég nagy, nem is sétáltuk körbe a tavat, mert ahhoz lehet, több nap sem lett volna elegendő. Ennél a tónál rendezik meg minden év októberében a Storytelling Festivalt, ahol mesemondók mesélnek, színielőadásokat és gyerekprogramokat rendeznek. A tó másik oldalán található a Grange Stone Circle,  Írország legnagyobb, 4000 éves kőköre, amely a bronzkorban valószínűleg spirituális szertartások színhelye volt. 

A nap zárásaként még szerepelt a terveink között a Roc of Cashel is, de sajnos túl későn érkeztünk, így aztán csak kívülről csodálhattuk meg az elég lenyűgöző méretekkel rendelkező erődöt. 

Ezután várt még ránk egy kis utazás a következő szállásig, de végül szerencsésen megérkeztünk. Ráadásul nem csak kényelmes ágy és zuhany várt bennünket, hanem gyümölcs az asztalon, méz, lekvár, tojás és egyéb finomság a hűtőben, na meg a tökéletesen felszerelt apartman.