Írország: a legnyugatabbra fekvő pont - Dingle félsziget 10. nap

A Dingle-félsziget (írül Corca Dhuibhne) Kerry megye félszigetei közül a legészakabbra fekvő, Európa legnyugatibb pontja. A nevét Dingle városáról kapta, amely az ír nyelvet beszélő közösség találkozóhelye a félsziget végében. 

Az ír legenda szerint az ökörszem (wren) elárulta Szent Istvánt, amiért a félsziget lakossága sokáig büntette a kis madarat. Régen vadásztak rá, rudakra szögezték őket és Szent István napján végighordozták a városon. Ma már nem bántják őket, helyettük szalmaöltönyös, szalmakalapos "ökörszemfiúk" táncolnak végig zenekísérettel az utcákon december 26-án. A város ezen kívül is számtalan programot kínál, egész évben lehet találni valamilyen fesztivált, rendezvényt. Nyüzsgő, élettel teli hely, de minket ezúttal nem ez érdekelt. 

Szerencsénk volt, mert nem volt sok turista, amikor odaértünk a félsziget csücskébe, így nem igazán kellett kerülgetnünk senkit, míg felfelé gyalogoltunk a meredek emelkedőn. Kifejezetten éles és erős szél fújt, így aztán felvettünk minden pulcsit és kabátot, amit magunkkal vittünk és ez nem bizonyult rossz döntésnek, mert odafent is ugyanígy tombolt a szél. A kapaszkodó felénél egy kőfalon kellett átmászni, ahol volt ugyan némi ingatag, kezdetleges lépcső-féleség, de nem ártott odafigyelni, hova lép az ember, hogy ne a bokáját törje, míg átér a másik oldalra. 

Miután felértünk, a csapat vállalkozó kedvű fele lesétált a tenger felé, elmentek egészen a nyúlvány végéig. Közben én, hogy az amúgy is könnyen kibicsakló bokámat ne vigyem kísértésbe, a hegytetőn megvártam őket és körbefényképeztem minden irányból, fentről, lentről, közelről, távolról. 
A szél rendületlenül fújt, a birkák komótosan sétálgatva legeltek, néha felbukkant pár turista, de egyébként tökéletes volt a csönd és a nyugalom. És hihetetlenül szép a látvány. Aztán visszaértek a többiek is és elindultunk lefelé. A kőfalnál épp egy fiatal páros fotózott, a lánynak hosszú, fekete haja volt, ami szó szerint égnek állt a kavargó szélben. Úgyhogy biztos emlékezetes fotókat tudott róla készíteni a párja. 
Lent még az öbölben is tettünk egy kört, itt már kicsit többen voltak, mint a hegytetőn, de azért tömegnek ezt sem nevezhettük. A lustábbak inkább lefelé mentek, ahelyett, hogy megmászták volna a hegyet.

Dingle és a legnyugatabbra fekvő pont tényleg életre szóló élmény és pont nekem való. Szeretem a tengert, de alapból tartok is tőle, engem megrémít az a hatalmas víztömeg, a zabolázhatatlan erő, éppen ezért nem vagyok az a "ki sem jövök a vízből és a delfinekkel úszom típus". Nekem inkább az jön be, ha a partról csodálhatom a látványt. Itt meg a víz elég hideg volt ahhoz, hogy még csak fel se merüljön a fürdés gondolata bennünk, szóval zavartalanul élvezhettem a kilátást.