... ismét ...

... vége egynek. Az évértékelés viszont gagyi, meghagyom a hivatásos mellébeszélőknek, tehát nem értékelek, csak ötletszerűen jegyzetelek.

Ez egy olyan év volt ...

- amikor végérvényesen ráébredtem, hogy elegem van a közoktatásból és képtelen vagyok tovább ezt csinálni, mert egyre kevésbé bírom a folyamatosan sokasodó korlátozásokat, ... az ilyen-olyan főnököket, ... a felesleges adminisztráció-hegyeket, ... az összezártságot rengeteg emberrel, ... az egész napos, szűnni nem akaró zajt, ... hogy én tulajdonképpen most fáradtam bele és már nem akarom más gyerekét nevelni, csak a sajátomat, azt is a magam feje után, ... hogy már "csak" tanítani akarok, elég a pedagógus hivatásból, én most már végre megint "csak" némettanár akarok lenni és semmi több ... hogy végre megint örülni akarok annak, hogy taníthatok, ... hogy nem úgy akarok nekiindulni minden munkanapnak, hogy közben az zakatol a fejemben, túlélésre hajtok és már úgy, ahogy van, utálom az egészet.

- amikor "magán" lettem, jöhettek a tanítványok, a nyelviskola, a mindig változó feladatok, a kötetlen munkarend - minden előnyével és hátrányával - és a kisimult idegek, a mosoly az arcomon, a jóleső fáradtság, a visszatérő öröm a tanításban, a sikerélmények, új emberek és történetek, ... az érzés, hogy ezt szeretem.

- amikor elkezdett fájni, alattomosan, nem nagyon, de ahhoz épp eléggé, hogy kicsit belerondítson az általános jóba és elkezdjek azon agyalni, mi nem akar odabent működni ... na meg jött a para is, naná ... aztán a magyar egészségügy lassan őrlő malmai - némi fizetős, magánakció ráhatására - kiderítették, hogy meg kell szabadulnom egyik szervemtől, ezáltal az utóbbi években megkövesedett keserű epétől. :D Ha most nagyon mélyebb rétegekbe akarnék belemenni, azt mondanám, nem véletlen, hogy ez az epekő csapat, élen a másfeles zárókővel pont mostanra alakult ki és érte el, hogy ki kelljen onnan költözniük. De a lényeg, hogy még az idén "kiszadiztuk", ahogy a doki fogalmazott. És ez a szadizás - a műtét estéjétől eltekintve - nem is volt olyan vészes. Eltelt három hét ... és kösz, jól vagyok. A diétának köszönhetően a karácsony sem a nagy zabálásokról szólt és sokakkal ellentétben én nem kerekedtem az ünnepek alatt. (Ami nem olyan nagy baj. Sőt. :D ) Ráadásul megtapasztalhattam a fentebb említett magyar egészségügyben dolgozók nagyon pozitív hozzáállását is, ... Zsuzsi nővért, aki gyorsan bevitt a rendszerbe és közben annyira lazán szervezte legalább három orvos menetrendjét, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga... Erzsikét, "A" főnővért, aki egy másodpercre meg nem állt, míg a műszakja tartott, sőt, gyanúsan úgy tűnt, azon túl sem, akinek mindig, mindenkihez volt legalább egy szava és aki az osztályra felvételkor idegenvezetőként megmutatta a lakosztályt, a kilátást a tengerpartra, és ráadásul egy cuppanós puszit is lenyomott üdvözlésül :D ... a halkszavú, visszafogott, de nagyon határozott dokit, aki a legszükségesebb infókkal, abszolút gördülékenyen elintézte nekem, hogy karácsonyra tényleg semmi se akadályozzon az ünnepezésben ... meg a többieket, akiknek a nevét sem tudom ...

- amikor újabb "hiányzó" miatt rövidebb azok listája, akiknek karácsonyra meglepit választok, ... 

- de amikor nagyjából minden úgy van, ahogy kell. Mert velük megvan minden. A többi meg majd alakul. :)

Szóval, csak annyit, a következő is ...

... legyen boldog, békés, izgalmas, nyugodt, változatos, kalandos, kiegyensúlyozott, ... meg amit még akartok. :D