... kávé ...

... általában egy olyan dolog, amit reggel nagy igyekezettel próbálok a számba - és nem mellé, bár néha előfordul eme sajnálatos eset is, de mivel minden cseppje kincs, nem hagyjuk, hogy veszendőbe menjen, rutinosan felnyalogatom az asztalról is, ... a földről ugyanis a kutya szokta, lehet, hogy csak azért, mert gyorsabb még a hajnali órákon, mint én ... - szóval igyekszem a számba öntögetni, hogy valamennyire kijussak a szokásos zombi üzemmódból és elinduljak a "normálisan működik, ergo nem hullajt ki mindent a kezéből, nem megy neki az ajtófélfának, becsukott ajtónak, nem borul el a lépcsőn" állapot felé. Ami nálam azért nem megy olyan könnyedén. Pedig próbálkozom, de igazán ... csak amikor valami álnok manó éjjel teletömi vattával a fejem, hogy reggel hiába rázogatom és pislogok, csak nem akar tisztulni a kép, akkor azért ez egy eléggé hosszadalmas és fájó folyamat. Persze előbb-utóbb én is eljutok a normálisan funkcionáló állapotba, mondjuk legkésőbb délután négy felé már teljesen éber vagyok és követem az eseményeket. Vagy valahogy így :D 

A kávé másrészt meg valami olyasmi, amit kortyolgatva simán elücsöröghetsz valakinek a társaságában. Miután megvetted az elkortyolnivalót. Ami valahogy sosem megy csak úgy, simán. Mert a szátok sarkában elmormolt marhaságokkal sikerül elérni, hogy mire sorra kerültök, már megállíthatatlanul vigyorogtok és kemény összpontosításodba kerül az is, hogy képes legyél relatíve normálisnak látszani, miközben megrendeled azt az egy szál cappuccinot. A sikeres vásárlást követi a helyszerzési akció. És ha végre letettétek a hátsótokat, akkor jöhet a kávézgatás, szünet nélkül. Ja nem, mégis van szünet. Egyrészt akkor, amikor az első pár korty szétégeti a szádat, a szájpadlásodat, a nyelvedet, meg a torkodat. (Ezt mindig eljátszom, pedig mindig megfogadom, hogy de legközelebb majd tuti türelmesebb leszek és én nem fogom, dehogyis ...) És akkor sem iszod, amikor éppen a szádat jártatod. Márpedig, ha mi összeülünk, akkor ez elég döccenőmentesen megy. A szájtépés. Meg a sztorizás. Meg a röhögés. A széles gesztikulálással kísért mesélés, magyarázás. Meg a röhögés. Meg megint a röhögés. És újra ... És ez tényleg olyan, mintha vérátömlesztést kaptál volna. Még akkor is, ha csupán röpke egy óra ... Kár, hogy ezt nem játszuk gyakrabban.