Most tényleg Salzburg :)

... és ha beleszámolom a tavaly őszi sikertelen kísérletet, akkor ez volt a harmadik alkalom, hogy elindultunk a salzburgi várba. Viszont most oda is értünk. Nem esett az eső, nem volt szélvihar, nyitva volt a vár ...

A tavaly kinézett parkoló már tele volt, mire a városba értünk, de onnan nem messze, a városi könyvtár mellett találtunk egy parkolóházat, ahol magára hagytuk kicsit a kocsit. Aztán irány az emelkedő, aminek a legvégén ott a vár. Közben azért néha megálltunk, hogy nézelődjünk, na meg időnként nem ártott némi extra levegőhöz sem jutni, lélegzés céljából.

A várfalnál összefutottunk egy macsekkal is, aki valószínűleg hozzászokott már a rengeteg arra császkáló emberhez, mert egyáltalán nem zavartatta magát, még egy röpke mosakodás erejéig le is ült mellénk.

Elsétáltunk a nonnbergi bencés apátság gótikus épülete mellett, amely a "Muzsika hangja" című film sztorijának és forgatásának egyik fontos helyszíne: A rend főnöke Maria von Kutscherát küldte házi tanítónak és nevelőnőnek a megözvegyült Georg Ritter von Trapp báró kérésére, hét gyermeke mellé. Maria később a báró felesége lett és családi kórust alapított. 

Hohensalzburg vára az 506 méter magas várhegy tetején áll, Európa legnagyobb középkori várainak egyike. 1077-ben kezdték el építeni, Gebhard von Helfenstein érsek megrendelésére. Mivel a salzburgi érsekek nagy politikai hatalommal rendelkeztek, folyamatosan erősítették, növelték a  várat, hogy megvédjék érdekeltségeiket.

Leonhard von Keutschach hercegérsek 1495-1519 között folyamatosan tovább építtette az erődítményt. Matthäus Lang von Wellenburg, Keutschach segédpüspöke, majd utódja, 1515-ben felvázolta a Reisszug elnevezésű nagyon egyszerű drótkötélpályás teherlift elképzelését, hogy a várkastély felső udvarai is könnyen elérhetők legyenek. Ez a vonal megépítésre került, ma is látható a továbbfejlesztett változata. Valószínűleg ez a világ legrégebbi működő siklója.

Leonhard von Keutschach hercegérseknek állandó vitái voltak a város vezető testületével, akik III. Frigyestől megkapták a városi tanács és a polgármester választásának jogát. Ezt a vitát végül azzal rendezte el, hogy meghívta a képviselő testületet egy ünnepi vacsorára, majd bezárta őket a díszterembe és mindaddig ki sem engedte, míg le nem mondtak ezekről a privilégiumokról.

Ő volt az egyetlen olyan érsek, aki Hohensalzburg várában élt, elvonultan a világtól. A hálószobája ma is megtekinthető, a díszteremből nyílik, két részre van osztva, a "Goldene Stube" az egyik, egy gazdagon díszített külső rész, amely reprezentációs célokat szolgált.

A másik, a belső, tulajdonképpeni hálószoba, ahol nincs kandalló, mert úgy tartották, a hűvösebb helyiségben jobban lehet aludni. Sőt, a saját wc-jét is megcsodálhattuk, ahonnan egyébként gyönyörű kilátás nyílik a városra.

A várban található még a salzburgi hadtörténeti gyűjtemény, ahol több évszázad fegyverei, egyenruhái láthatók.

Ráadásul nagy örömömre még egy marionett-baba múzeum is látogatható a földszinten, ami a pasiknak azért annyira nem volt a szíve csücske, mivel a babákról elsősorban a horrorfilmekre asszociálnak és nem a gyerekjátékokra. Mondjuk itt tényleg voltak is eléggé fura figurák.

A várlátogatástól meg is éheztünk, úgyhogy lesiklóztunk a városba, megkerestük a tavaly ősszel bevált éttermet és ebédeltünk egy jót. Utána még azért sétáltunk egyet a parkolóig, ahol az egyetlen automata éppen beadta a kulcsot. Rövid tanácstalankodás után sikerült kapcsolatot létesíteni az illetékes személyzettel, aki aztán meg is érkezett és megoldotta a problémát, az ott várakozó, egyre növekvő számú autótulajdonos nagy megkönnyebbülésére. Hazafelé még átugrottunk Németországba is, felfrissíteni kicsit az élelmiszer készletünket. Visszafelé tanúi lehettünk, ahogy a két országot összekötő híd közepén a német határőrség rögtönzött ellenőrző pontot állított fel, amivel aztán sikerült is eléggé hosszú torlódást okozniuk a kifelé menő forgalomban.

Salzburg, vagy mégsem?

... az úgy volt, hogy reggel már megint esett. Vagyis annyira nem, inkább csak szemerkélt, sűrű, apró cseppekben. Így aztán kitaláltuk, hogy ezt a napot Salzburgra szánjuk és végre megpróbálunk felmenni a várba is, ahová tavaly azért nem tudtunk bejutni, mert az erős szél miatt lezárták. 

Szóval autóba ültünk, elindultunk és ahogy közeledtünk Salzburghoz, egyre jobban esett. Aztán szakadt. Majd ömlött. És nem úgy nézett ki, mintha abba akarná hagyni. Odaértünk, köbö 5 percig ücsörögtünk az autóban, néztük a szakadó esőt, megállapítottuk, hogy hiába van nálunk esernyő és esőkabát, ez az idő nem éppen városnézésre alkalmas, majd "sarkon fordultunk" és irány Wagrain.

Út közben elkezdett csendesedni az eső, úgyhogy felvetettem, mi lenne, ha tennénk egy kitérőt és a salzburgi helyett szemrevételeznénk a werfeni várat. Mivel senkinek sem volt ellenvetése, így arrafelé kanyarodtunk. Azért elsőre ott se tűnt nagyon biztatónak a helyzet, de mivel éppen alábbhagyott az angyalköpködés odafentről, gondoltuk, mégis megkockáztatunk egy várlátogatást. 

A térképen megnéztük a felfelé vezető gyalogutat, aztán meggyőztük magunkat, hogy szemerkélős, esőgyanús időben semmi kedvünk felcaplatni, inkább rászánunk a siklóra pár plusz eurót és kényelmesek leszünk. Szóval beszálltunk a siklóba és már fel is  suhantunk a várba.

Hohenwerfen vára egy 155 méter magas sziklára épült erődítmény, Gebhard, Salzburg érseke megrendelésére készült, 1075 és 1078 között. A vár feladata az volt, hogy megvédje a környéket IV. Henrik támadásaitól. Gebhardot 1077-ben elűzték és 1086-ig nem is térhetett vissza Salzburgba, ahol két évvel később meg is halt. 

Az elkövetkező időszakban a vár a salzburgi érsekek katonai bázisa, lakhelye és vadász pihenőhelye volt. 1525-26-ban a fellázadt földművesek porig égették, Matthäus Lang von Wellenburg herceg-püspök építtette újjá, büntetésből arra kötelezve a lázadókat, hogy ők is vegyenek részt a munkálatokban.

1898-ban Habsburg-Tescheni Jenő főherceg tulajdonába került, 1931-ben egy része leégett. A helyreállítás után 1938-ban eladásra került a Salzburg Reichsgau (a náci Németország adminisztrációs központja - "Gau Salzburg") számára. A II. világháború után az osztrák csendőrség kiképző központja volt 1987-ig. Az erődítmény története során börtönként is szolgált, embertelen körülmények között tartották itt évszázadokon keresztül a rabokat.

Hohenwerfen "Schloss Adlerként" jelent meg az 1968-ban készült film, a Kémek a Sasfészekben (eredeti címe: Where Eagles Dare) jeleneteiben. 

Manapság kedvelt idegenforgalmi célpont, rengeteg turista látogat ide. Interaktív kiállítások, hatalmas fegyvergyűjtemény és solymászmúzeum várja a látogatókat.

Most egy időszaki kiállításon Leonardo da Vinci találmányait, ötleteit lehet megcsodálni, kipróbálni, amit persze minden látogató meg is tett. Lelkesen tekergettük, mozgattuk a mindenféle trükkös szerkezetet, amiket Leonardo jóval megelőzve a korát, kitalált.

Persze a legnagyobb érdeklődésre mindig a solymász bemutatók számíthatnak. Naponta háromszor reptetik a sólymokat, sasokat, keselyűket és vörös kányákat a vár udvarán. A műsor fél órás, közben sok érdekes információ elhangzik a solymászatról, a reptetett madarak vadászó technikájáról, a betanításról. A madarak gyönyörűek, és repülés közben néha súrolják a szárnyuk végével a nézők haját, olyan közel suhannak el mellettük. Szóval igazán nagy élmény őket élőben látni.

A bemutató után egy-két madár még repül időnként pár plusz kört, vagy megpihen a vár egy magasabb pontján, onnan szemlélve a környéket, a bemutatón részt vevő turisták legnagyobb örömére.