... mármint a mézes kalácskát. Már megint. Vagy még mindig. "mernembííírokmagammal" és idén még valamit ki akarok próbálni. Meg az osztály-méziházhoz begyúrt tésztából amúgy is maradt, szóval azt fel kell használni ugyebár.
Na de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy van nekem tök jó sütőpapírom, mert a mellékállásban jótevő angyal barátosném mindig gondol rám, ha beszerző körútra megy és nagy tételben hozza nekem is a kellékeket. Legutóbb például a sütőpapírt is. Olyan nagyot, amit csak akkor tudok a tepsimbe beletenni, ha előtte kettészeletelem. Na és ezek ugye fel vannak egy naaagy tekercsbe tekerve, mert amúgy meg hová is tenném kisimítva ezt az egész papírhalmazt? És amikor az előbb ügyesen ki akartam szedni belőle egyet, ... nos hát ... kicsit szétcsúszott, nekem meg nem sikerült úgy rendesen, reflexesen mind az ötven darabot elkapni. Mármint egyszerre. Tehát pár perce A3-mas nagyságú, lebegő sütőpapírok lepték el a nem túl méretes konyhámat. Majd elegáns lassúsággal földet értek. Én meg nagyjából negyed óráig küzdöttem velük, mire megint sikerült összerendezgetni és a fiókba toloncolni őket. Mert csúsznak. Szét. Össze. Meg vissza. Le. És oldalra. De győztem. Tehát a sütőpapír-hadsereg ismét a fiókban, mézik kisütve, ez a feladat teljesítve. Mai önmegvalósítás kipipálva. :P
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése