... amikor még gyerek vagyok, de már nincs kinek odaadni azt a virágot. Nem agyalok már hetekkel előtte azon, mivel lepjem meg Őt, meg a Mamit, mert már mindketten elmentek és itt hagytak maguk után minket. Persze a virág azért sosem marad el, még ha nem is a napján jut el Hozzájuk. Egymás mellett vannak, nem kell messzire mennem,így mindketten hallhatják, amit a másiknak elmotyogok az orrom alatt. Mert mindig van valami közlendőm Nekik, amit éppen ott és akkor meg kell osztanom Velük. Abban a könnyesen mosolygós hangulatban. Mert már minden valós és vélt sértődést régen megbocsátottam és amikor tudom, Ők sem a valaha elmúlt hisztikkel, durcákkal, visszafogottan ordítozós nézeteltérésekkel foglalkoznak. Már nem az a lényeg. Hanem a HIT. Abban, hogy tudom, minden porcikámmal, hogy Ők vannak, élnek, bennem is ... a gesztusaikkal, a sütireceptjeikkel, a hímzett terítőkkel, a Tőlük kapott virágokkal, ...
... és amikor anya vagyok. Fel nem foghatom, mivel érdemeltem ki Őket. De vannak nekem és nem tudom elégszer megköszönni, hogy vannak. Ők ketten. Nekem. A két legnagyobb ajándék. Tőle. Soha, semmikor sem kaphatok már szebb ajándékot, mint a két kispasit. Nem csak ezen, hanem minden egyes napon az életemben.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése