... szerintem nem csak én ...

... vagyok így ezzel ... mármint, hogy amikor tulajdonképpen csak egy ellenőrző vizsgálatra slattyogsz el a dokihoz és elvben tisztában vagy vele, hogy nincs semmi gond ... na de azért ... amíg megkapom a végeredményt, mégis csak összeszorul a gyomrom és képződik benne egy pánikkavics, ami lassan, az idő múlásával növekszik, kő, majd jól megtermett sziklakezdemény lesz belőle ... főleg, ha mondjuk két hetes átfutási idővel dolgoznak és ráadásul még vissza is rendelnek, "kiegészítő vizsgálatok" címén ... Pedig ezt minden alkalommal így csinálják, mióta kiderült, selejtes génkészlettel dolgozom. És csak azért van így, hogy biztosra menjünk, tényleg semmi baj ... Mondjuk most nem is ez a lényeg, hanem az egészségügy ... és ma csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni, szóval dicsérjünk. ;)
Reggel 8 körül persze még nem pont itt tartottam, hogy ömlengve dicshimnuszt fogalmazgassak. Akkor még az első köröket róttam, rendületlenül ... azaz fel a régi beutalóért, le a bejelentkezéshez, majd megint fel ugyanoda és "üljön le a váróban" ... Leültem. Még jó, hogy Dexter egyik tanulságos történetét utolsó pillanatban reggel besüllyesztettem a táskámba, - mert mi más kellene olvasnivalónak az orvosra várva, mint egy jó kis sorozatgyilkos története - ugyanis nagyjából másfél órát melegítettem a kicsit sem kényelmes műanyag széket, mire végre az én nevem csendült fel az asszisztens szájából. :D (Pedig reggel nyolcra időpontom volt ...) Akkor már nagyjából a hatodik hullánál tartottunk Dexterrel karöltve ...
Viszont a várakozásért cserébe egy fiatal, energikus és kifejezetten szimpatikus dokit ismerhettem meg, aki miután közölte velem, hogy látja, többszörösen nyertesgyanús szelvényt örököltem a muttertól a lottózáshoz, lazán megcsinálta a vizsgálatot és megnyugtatott, hogy tényleg nincs gáz, egyenlőre lenyugodhatok. És hogy csak lazán, meg mosolyogva, mert az jól áll. :P A végén hozzájutottam végre a leletemhez, sőt, az asszisztens csajszi még a személyimet sem nyúlta le, hála a lélekjelenlétemnek és annak, hogy valami kivételes csoda folytán ma nem akartam elhagyni a fejemet ... se, meg a cuccaimat se. :D
Hazafelé éppen ezért már az is feltűnt, hogy a nap bőszen süt, a madarak csiripelnek és amúgy alapjában véve tavasz van, teljes erőből ... Már csak egy bő órácskát ücsörögtem a háziorvosnál, hogy ma igazoltan hiányozhassak és meg is voltunk. Közben majdnem páránfőtt lett belőlem, mert valaki elfelejtette tudomásul venni, hogy odakint tavaszodik, ergo meleg van és a fűtést a téli mínusz húsz esetén bevetendő állapotban felejtette - ráadásul többen a megfulladáshoz kísértetiesen hasonló tüneteket produkáltak és a jó kis melegbe küldték szét a lelkes bacilusokat. Szóval ha ma nem lettem beteg, akkor egy darabig tuti nem leszek. :P 
De süt a nap és pont olyan idő van, amikor "azember" kint tudja felejteni magát és bősz ücsörgés közben csak lesi, merre szállnak a bogarak, hová fújja a szél a felhőket és milyen szögben éri a napsugár a kerti tó vizét. Ja, és a halakat se hagyjam ki. Tök szépen körözgetnek. ;)