... esküszöm ...

... nem ittam, nem álmodtam és tudatmódosítókat sem szedtem, semmiféle fajtát ... és hallucinálni se hallucináltam, vagy ha igen, mindezt csoportosan követtük el ma délután ... 
Az egész úgy kezdődött, hogy némi itthoni, pihentető ebédszünet után elindultam (ismét) dolgozni, vagyis a munkám azon részét elvégezni, amit élvezek, szeretek és lendületből csinálom, azaz a délutáni céges órámra mentem, na. 
És a buszon bambulva, a temető kerítése mellett elhaladva arra lettem figyelmes - a többi utassal együtt (!!!), tehát tuti nem én találtam ki ... - hogy egy őzbak szökell végig az út mentén. Igen, egy ŐZ. Budapest közepén, vagy majdnem ott, jó nem pont a belváros, de azért nem is a legszéle, elvégre a X. kerület még nem vidék ... (Bár néha teljesen olyan, mintha egy faluban laknék, ... :P )
Szóval ott szökellt az őzbak, kecsesen, fején az agancsával, ... mi meg, kétlábúak csak lestünk ki a fejünkből, hogy most mi van. Ő pedig átszökellt az úton, frászt hozva az éppen arra járó autósokra és eltűnt a gokartpálya mögött. 
Én meg azóta is azon gondolkodom, tényleg láttam-e ... és remélem, hazatalál, hogy ne kelljen annyira félnie a zajban, szmogban, forgalomban ... biztosan nagyon várják a többiek ...

(A kép csak illusztráció, azért annyira nem voltam magamnál, hogy még hirtelen le is fotózzam :D )