Írország: The Neale - 7. nap: Cong Abbey, Aughnanure Castle

Éjjel szakadt az eső és reggel sem tűnt túl naposnak az idő, de minket persze semmi nem rettenthetett el, - vagyis főleg inkább engem - bepakoltunk esőkabátot, meleg cuccot, cserecipőt, kekszet és egy bőséges reggeli után nekiindultunk a napnak. Mert várt ránk egy újabb abbey. 
Amikor Congba megérkeztünk, éppen nem esett. A parkolóból átsétálva először amellett a szobor mellett mentünk el, ami a "The Quiet Man" című film miatt készült, amit Congban forgattak. A két fő karaktert ábrázolja: Sean Thorntont (John Wayne) és Mary Kate Danahert (Maureen O'Hara).

Mellette egy másik szobor is látható, egy kéz. A "Cong Hands of Fame Award" díjat azoknak ítélik oda, akik az átlagnál többet tettek Írország és az ír kultúra népszerűsítéséért itthon és külföldön egyaránt. Ez a szobor tisztelgés mindazok előtt, akik szolgáltak, és emléket állít mindazoknak, akik meghaltak a Covid-járvány idején. 

Cong neve a "Cúnga Fheichin", (Feichin nyaka) szóból ered. Cong Abbey-t a XII. században alapították egy korábbi, VII. századi kolostor helyén, amelyet vagy egy ír király unokaöccse, Domnal, vagy Szent Feichin alapított, aki a korai időszakban apát volt.  Az apátságot 1134-ben Turlough O 'Connor, Írország fő királya alapította újra a Szent Ágoston rendi kanonokok számára.  Fia, az utolsó 'Ireland’s High King', 1198-ban bekövetkezett halála előtt további felújításokat végzett.

Cong felől egy román stílusú kapun keresztül lehet belépni az apátság romjaiba.  A megmaradt részek legszembetűnőbb jellegzetességei a 42. 6 méter hosszú nagytemplom, a három keleti ablak, valamint a sírkővel burkolt padló.  A kerengőház felől a kerengő oldalán egy másik faragott kapualj található, kapitálisokkal.  A tizenharmadik században emelték, majd később átépítették. 

A kolostor fennállása alatt kórházként működött a betegek számára, menedékhelyként az éhező szegények számára: de még fontosabb volt, mint tanulóközpont. A Cong apátságban egykor állítólag háromezer szerzetes tanult költészetet, zenét, történelmet, szobrászatot, valamint kéziratok vagy könyvek másolását. A szerzetesek képzett kézművesek voltak a fémmegmunkálás területén és kiválóak voltak a hárfák gyártásában.  Az apátságban számos építészeti műtárgy maradt fenn. Az ásatások során számos érdekes tárgyat találtak, köztük egy tizenhárom hüvelyk magas keresztet.

Mire átsétáltunk a kolostor udvarán, elkezdett esni az eső. Apró, sűrű szemekben, hatalmas lelkesedéssel. A kert első fái alatt vártunk egy kicsit, míg csendesedett, én az esőkabátot is felvettem, nagyjából úgy néztem ki benne, mint egy erdei manó, aki véletlenül nem a rejtőszínű kabátjába göngyölte be magát.

Az eső szerencsére nem volt túl kitartó, pár perccel később el is állt. A tavon lévő halászházat már az elázás veszélye nélkül tudtuk megnézni. A halászházat a tizenötödik vagy tizenhatodik században építették a Cong folyó fölött. Padlóján egy csapóajtó volt, amely a szerzetesek számára védelmet és kényelmet biztosított munka közben, azon keresztül tudták bedobni a hálót a folyóba. Egy belső kandalló biztosította a meleget a hidegebb napok során. A folyó felett pedig egy gyalogösvény vezet át. A házikónak ugyan már nincs teteje, de még a mai napig is használják a horgászok, most is ott ácsorgott pár, a kapásra várva.

Az ösvényen tovább lehet menni, különböző hosszúságú és nehézségi fokú gyalogtúrákra van lehetőség. Mi ezúttal kihagytuk a hosszabb sétát, egyrészt, mert a felázott földön nem volt kedvünk csúszkálni, másrészt vártak ránk a nap további állomásai: A kimondhatatlan nevű Aughnanure Castle és Galway. 

Az Aughnanure kastélyt az utikönyvben találtam, amit az utazás előtt lapozgattam oda-vissza - vagy százszor. Nagyjából fél mondatot írtak róla, de a neve annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, nekünk ezt mindenképpen látni kell. 

Mondanom se kell, hogy keskeny, kanyargós, sövénnyel határolt utakon jutottunk el egy falatnyi parkolóba, ahol egy láthatósági mellényes lány éppen szemetet szedett és amikor meglátott bennünket, széles mosollyal üdvözölt. 

Az O'Flaherty család által 1500 körül épített Aughnanure kastély Connacht egyik legszebb toronyháza. A toronyházak a 15. és 16. században a gazdag, földbirtokos családok divatos, megerősített házai voltak. 1952-ben Peadar O'Flaherty a kastélyt a Közművelődési Hivatalnak adományozta, amely felújította, majd 1963-ban nemzeti műemlékké nyilvánította.

A Drimneen folyó partján, egy löszszirtre épült, így a Lough Corríb folyóról érkező hajókkal könnyen megközelíthető volt. Ez nagy előny volt abban az időben, amikor a szárazföldi közlekedés nehéz és veszélyes volt. 

A toronyház szinte középen helyezkedik el két bástya (=bawn) között. (A "bawns" az ír "bathun" szóból származik, amely a szarvasmarhák számára kialakított karámot jelenti). A belső bawn, amelyet a toronyházzal együtt 1450 körül építettek, ék alakú, a falazat nagy részét lebontották, azonban a kis kör alakú őrtorony vagy kísérő torony a belső bawn délkeleti sarkában jelzi a legkülső sarok eredeti helyét. Az az őrtorony a bővítés során elvesztette az eredeti funkcióját, mégis meghagyták az építményt az udvar közepén.

A toronyház mellett a díszterem maradványai állnak. Ez a legtöbb ír kastélyban megtalálható, kevésbé biztonságos, de kényelmesebb épület volt, mint az erősen megerősített toronyház. Egy angol utazó így írta le az egyik ilyen termet: "A mezőkről származó szalmával fedett. Ezekben a csarnokokban szoktak étkezni; aludni azonban ritkán alszanak itt, csak a várban, mert ellenségeik a legnagyobb könnyedséggel gyújthatják meg a csarnokok fedelét lángoló fáklyákkal".

Az Aughnanure-i csarnokot végül nem "lángoló fáklyák" pusztították el, hanem az, hogy a közvetlenül alatta folyó földalatti folyó természetes boltozata összeomlott. Az összeomlás előtt ezt a termet az O'Flahertyek még elég rendszeresen használták. Azt mondják, hogy a nemkívánatos vendégeket a díszterem padlóján lévő csapóajtón keresztül hajították le, ahol a testüket elsodorta az alatta lévő folyó.

A lakótorony belsejében minden szinten rengeteg tábla található, csak győzze az ember végigolvasni és befogadni az információözönt.

Minden írül és angolul is szerepelt rajtuk, - de ez egyébként az egész országra jellemző, ami ki van írva angolul, az tuti írül is szerepel ugyanott. Így aztán bőszen fotóztam, hogy minél több nyersanyagom legyen a tanuláshoz, ne csak a Duolingóra kelljen támaszkodnom, amikor az ír nyelv titkait próbálom megfejteni. 

A legújabb ír toronyházak kivételével mindegyikben van legalább egy boltív vagy boltozat a mennyezeten. Aughnanure-ban ez a boltozat egy üreget, kis kamrát rejt az első és a második emelet között. A kamra konkrét rendeltetése ismeretlen, talán csak az alatta lévő mennyezet terhelésének könnyítésére szolgált, de lehet, hogy börtönként vagy tömlöcként használták az O'Flahertyek olyan ellenségei számára, akik elég szerencsétlenek voltak, hogy a kezeik közé kerüljenek. Talán azért volt annyira közel a  várúr kényelmes szobáihoz, hogy felbosszantsák és tovább kínozzák a szerencsétlen foglyot, akit ott tartottak fogva, "étel és ital nélkül, amíg éhen nem halt".

1546-ban Grace, Owen Dubharra, az O'Malley-k főnökének tizenhat éves lánya átkelt a Killary fiordján, hogy új életet kezdjen az O'Flahertyek szomszédos és szövetséges területén. Donal'an Chogaidh' O'Flahertyvel kötött házasságát jó partinak tartották, mivel a klánján belüli fontosságát a 'tanist' cím, illetve az összes O'Flaherty törzsfőnöki poszt várományosának címe is elismerte. Grace korai házas életét nyugodt családi körben töltötte, Donal ballinahinchi és bunoweni kastélyainak úrnőjeként és három gyermekének anyjaként. A biztonság, amelyet férje az O'Flahertyek területén betöltött státusza nyújtott, azonban nem volt tartós. Donalt meggyanúsították, hogy részt vett egy gyilkosságban, ami azt jelentette, hogy helyzete az O'Flahertyk között jelentősen megromlott. Azzal pedig, hogy Murroug O'Flaherty behódolt az angoloknak, további csapást mértek hatalmára és státuszára. A "királynő békéjének betartására" tett esküje elismeréseként Murrough-t kinevezték az összes O'Flaherty törzsfőnökévé. Klánja számos tagjának támogatása ellenére Donal minden korábbi reménye, hogy sikerülhet elnyernie ezt a pozíciót, ekkorra elszállt.

Azt nem tudjuk, hogy Donald mikor halt meg, csak annyit, hogy Grace végül átvette férje hatalmát. A Donal által folytatott intrikák és kettős ügyletek évei felkészítették őt az új szerepre, mint a nyugati O'Flahertyk női vezetőjét. Gyors gályáival és hűséges alattvalóinak segítségével ő irányította és uralta a Galway körüli vizeket. Végül elhagyta az O'Flahertyek területét, hogy visszatérjen északra, a Clew-öböl O'Malley-erődítményébe, és földjeit két fiára, Owenre és Murrough na Maorra hagyta.
Kifelé menet megálltunk a recepciónál, ahol várakozás közben a kastély saját bejáratú, vén kutyáját simogattuk. Amikor az előttünk éppen jegyet vásárló idősebb páros végül befelé indult, megkérdeztük a pénztárban üldögélő bácsit, hogy is kell a kastély nevét kimondani helyesen. Ő meg rámutatott a mellettünk álldogáló fiatalemberre, aki készségesen többször is elismételte az általam egyébként kimondhatatlan nevűnek ítélt kastély nevét, miközben bőszen vigyorgott az arckifejezésünk láttán. 

A kastélylátogatás után még beterveztünk egy kanyart a közeli tó partjára, hogy utána Galwayben is töltsünk egy kis időt.

 

Írország: The Neale - 6. nap: Kylemore Abbey

Reggel gyönyörű időre ébredtünk Grainne's cottage-ban és az ablakokon kinézve úgy tűnt, ez így is marad. Ráadásul bíztunk abban is, hogy Szent Patrik eléggé szeret bennünket ahhoz, hogy később se ázzunk el. 

Az utunk a Killary Fjord (írül: An Caoláire Rua, jelentése a "vörös fjord") mentén vezetett, amire igazából csak akkor döbbentünk rá, amikor már visszafelé mentünk. Pedig szerepelt egyébként a tervek között, csak reggel annyira a Kylemore Abbey-ba vezető útra összpontosítottunk, hogy csak a látványban gyönyörködtünk, de nem tudtuk, pontosan mi is a neve annak, amit látunk.

Az elárasztott völgy 16 kilométer hosszú és középen több, mint 42-45 méter mély. A Doo Lough, a Fekete tó 3 kilométer hosszú. Az 1845-49-es éhínség idején errefelé próbált 600 férfi, nő és gyerel elvergődni Delphi Lodge-ig, hogy élelmet kolduljanak. Üres kézzel kellett visszafordulniuk, a hazafelé vezető úton körülbelül négyszázan haltak meg  a szorosban. 

A Galway-től alig több, mint egy órányira található Kylemore Abbey Írország egyik legjelentősebb turisztikai látványossága. A Kylemore kastélyt az 1800-as évek végén építtette Mitchell Henry parlamenti képviselő, gazdag üzletember és liberális politikus. Felesége, Margaret iránti szerelme és szeretett Írországgal kapcsolatos reményei által inspirálva Henry egy olyan birtokot hozott létre, amely "a modern kor minden újításával" büszkélkedhet. A felvilágosult földbirtokos minden energiáját egy olyan birtokba fektette, amely megmutatja, mit lehet elérni Connemara távoli vadonjában. Ma a Kylemore apátság a bencés közösség tulajdona, akik 1920 óta élnek itt.

Bár Mitchell Henry Manchesterben született, büszkén hirdette, hogy az ereiben folyó vér minden cseppje ír. Mitchell egy gazdag, ír származású manchesteri gyapotkereskedő fia volt, képzett patológus és szemsebész. Harmincéves kora előtt sikeres Harley Street-i praxist vezetett, és úgy tudjuk, hogy ő volt a londoni Királyi Sebészkollégium egyik legfiatalabb előadója. Apja halálakor Mitchell örökölte a rendkívül sikeres családi vállalkozást, és az akkori Nagy-Britannia egyik leggazdagabb fiatalemberévé vált. Újonnan szerzett vagyona lehetővé tette számára, hogy megvásárolja a Kylemore Lodge-ot és felépítse a kastélyt, hogy változást és gazdasági növekedést hozzon a Connemara régióba, amelyet akkoriban éhínség, betegség és kétségbeesés sújtott. Az 1850-es évek elején Connemarában tett utazásaik során látta meg a pár a völgyben lévő vadászházat, amelyet Henry végül a feleségének vásárolt meg és építtetett át.

A kastély bejárata fölött egy faragott angyal őrködik. Az angyal kezében Margaret Henry családjának, a Down megyei Vaughanoknak a címere látható. A madarak pedig a Henryk reményét jelképezték, hogy Kylemore a családjuk "fészkelőhelye" lesz. Kylemore valóban idilli visszavonulást jelentett a londoni élet nyüzsgésétől, ahol még a nagyon gazdagok életét is megnehezítette az ipari korszak okozta szennyezett levegő. A James Franklin Fuller ír építész és Ussher Roberts mérnök által tervezett Kylemore a viktoriánus korszak minden újításával büszkélkedhetett. A kastélyban 33 hálószoba, (amelyek nagy részét a Henry család lakta, mivel az évek során 9 gyermekük született) 4 fürdőszoba, 4 nappali, bálterem, biliárdterem, könyvtár, dolgozószoba, tanulószoba, dohányzószoba, fegyverterem, különböző irodák és a háztartási személyzet lakhelyei, valamint kertek, sétányok és erdők voltak, amelyek végül 13 000 hektárnyi területet fedtek le, és alig több mint 18 000 fontba kerültek. Az építkezés során Connemarában először hallatszott dinamitrobbanás hangja, amikor a kastélyt gondosan "beillesztették" a hegyoldalba. Ezzel sikerült elérni a  pontos elhelyezést, ami a mai napig biztosítja a kastély ikonikus megjelenését, amely tökéletesen tükröződik a Lough Pollacappulban.

Margaret teljesen azonosult a vidéki hölgy szerepével, a helyiek nagyon szerették. Az utazások iránti szenvedélye és a szépség iránti érzéke tükröződött a pazar belső terekben, ahol olasz és ír kézművesek dolgoztak egymás mellett a "családi fészek" megteremtésén.

Sajnos az idilli élet nem tartott sokáig Henryék számára. 1874-ben, alig néhány évvel a kastély elkészülte után a Henry család elhagyta Kylemore-t, hogy Egyiptomba utazzon egy luxusnyaralásra. Margaret utazás közben megbetegedett, és két hét szenvedés után meghalt. 45 éves volt, legkisebb lánya, Violet pedig mindössze kétéves. Mitchellnek összetört a szíve. Margaret holttestét Kairóban gyönyörűen bebalzsamozták, mielőtt visszaszállították volna Kylemore-ba. A helyi hagyomány szerint Margaret egy üvegkoporsóban feküdt, amelyet az előcsarnok nagy lépcsője alatt helyeztek el, ahová a család és a környéken lakók egyaránt eljöttek, hogy leróják kegyeletüket. Egy olyan korban, amikor minden temetést otthon tartottak, ez nem volt olyan szokatlan, mint amilyennek elsőre nekünk tűnik. Idővel Margaret földi maradványait egy szerény, vörös téglából épült mauzóleumban helyezték el Kylemore erdejében. 

A családot ért tragédiák és Mitchell kemény munkája ellenére az élet Kylemore-ban minden bizonnyal nagyon fényűző volt. A fallal körülvett kertek gyümölcsök és zöldségek széles választékát kínálták, amelyek között olyan, a hétköznapi ír emberek számára elképzelhetetlen luxuscikkek is voltak, mint a szőlő, a nektarin, a dinnye, sőt még a banán is. A Kylemore-ban termesztett gyümölcsöket és zöldségeket gyakran felszolgálták Henryék londoni vacsorapartikon. A Kylemore tavaiban fogott lazacot káposztalevelekbe is lehetett csomagolni, és Londonba postázni, ahol újszerű kiegészítője volt az asztalnak. A jól felszerelt konyha mellett a Kylemore-nak több kamrája, jégháza, hal- és húsraktára, valamint sör- és borospincéje is volt. A lepárlószobát számtalan ötletes módon használták az élelmiszerek tartósítására és tárolására egész évben.

A kastély után elsétáltunk az egykori csónakház mellett, amelyből már sok nem maradt meg. Az invazív rododendron irtása során fedezték fel ezt az egykor gyönyörű csónakházat, amely a Henry család csónakjainak adott otthont. A csónakokat horgászatra vagy baráti kirándulásokra használták a Pollacappul-tavon. A csónakházat helyben bányászott kőből építették, vörös téglával burkolták és terrakotta cseréppel fedték. Egy hegyi patakot eltereltek, hogy a csónakházban folyamatosan friss víz folyjon, és így megakadályozzák az algásodást. A csónakház előtti kis tó egyfajta turlough, azaz vízgyűjtő terület, kicsi tó, amely nagy esőzések esetén megtelik, de napsütéses időben kiszárad.  

A tóparton nem kímélt bennünket a szél, az ég is el-elborult időnként, de szerencsére azért nem volt elviselhetetlenül rossz idő. Ráadásul a nap is sokszor előbukkant, így aztán tovább sétáltunk a templomig. Ezt a neogótikus stílusú miniatűr katedrálist Mitchell Henry építtette felesége, Margaret emlékére. A vízköpők a katedrálisépítészet klasszikus ismertetőjegyei, de itt angyali lények, amelyek a békességet hangsúlyozzák. A belső térben Írország négy tartományából származó márványt használtak: zöldet Connemarából, vöröset Corkból, feketét Kilkennyből és szürkét Armaghból.

1903-ban Mitchell Henry eladta Kylemore kastélyát a manchesteri hercegnek (William Angus Drogo Montague) és Manchester hercegnőjének, Helena Zimmermannak. Pazar életmódjukat a hercegnő gazdag apja, az amerikai üzletember, Eugene Zimmerman finanszírozta. A Connemara állambeli Kylemore-ba érkezve a házaspár nagyszabású felújításba kezdett. A helyiek elégedetlenek voltak a fejlesztésekkel, és úgy érezték, hogy a változtatásokkal meggyalázzák a közkedvelt Margaret Henry és szeretett Kylemore kastélya emlékét.
A Kylemore apátság a legrégebbi az ír bencés apátságok közül. Az apácák közössége, akik 1920 óta laknak itt, csaknem háromszáznegyven éves múltra tekint vissza. 

Az apácák eredetileg Ypres-ben működtették az iskolát és az apátságot, majd II. Jakab király kérésére 1688-ban Dublinba költöztek. Jakab 1690-es, a Boyne-i csatában elszenvedett vereségét követően azonban visszatértek Ypresbe. A közösség végül akkor hagyta el Ypres-t, amikor az apátságot az első világháború első napjaiban lerombolták. A közösség először Angliában, majd Wexfordban keresett menedéket, míg végül 1920 decemberében Kylemore-ban telepedett le.

Kylemore-ban az apácák újra megnyitották nemzetközi bentlakásos iskolájukat, és nappali iskolát hoztak létre a helyi lányok számára. Emellett farmot és vendégházat is üzemeltettek; a vendégházat egy 1959-es pusztító tűzvész után bezárták. 2010-ben a lányinternátust bezárták.
A katedrális után a kívánságkő sem maradhatott ki, gondoltam, miért is ne biztosítsam be magam egy extra kívánsággal. Cú Chulainn és Fionn Mc Cool Írország két legismertebb mitológiai hőse, akiket a helyi legendák óriásokként írnak le, akik a Connemara hegycsúcsain harcoltak egymással. Az óriások heves vérmérsékletűek voltak. Egy nap, egyik heves vitájuk során Cú Chulainn felkapott egy hatalmas követ, és Fionn McCool felé hajította. A kő épphogy elkerülte Fionn McCoolt, és szokatlan szögben landolt a Kylemore birtokon, ahol ma is fekszik. A kő alakja hasonlít a ruhák vasalásához használt hagyományos vasalóvasra, és a helyiek "Vasalókő" vagy "Simítóvas" néven ismerik. Ha valaki háttal áll a kőnek, kíván valamit, és háromszor dob egy kis kavicsot a kő fölött, a kívánsága teljesül. Pénzt kívánni balszerencsét hoz, de én nem is azt kívántam. 

Az utolsó tervezett állomásunk a birtok kertje volt, de ehhez vissza kellett sétálnunk teljesen a bejáratig, ahonnan busszal lehetett felmenni a kertig azoknak, akik már nem éreztek elég erőt magukban még egy kiadós sétához. Mi kezdtük megérezni az idáig megtett erőltetett menetek hatását, úgyhogy buszoztunk egyet.
A kert több részből áll, a dísznövények, a haszonnövények és az egzotikus virágok is elfértek a hatalmas területen. 

A Kylemore apátság viktoriánus korabeli fallal körülvett kertjét az 1800-as évek végén a kastéllyal együtt alakították ki. 21 fűtött üvegházzal büszkélkedhetett, ahol 40 kertész dolgozott. A viktoriánus korszakban Írországban épült egyik utolsó fallal körülvett kert a korszakhoz képest olyan fejlett volt, hogy pompáját a londoni Kew Gardenshez hasonlították. A főkertész lakában is jártunk, a ház a kert legmagasabb pontján áll, ahonnan jól szemmel tarthatta a dolgozókat.

A nagyjából 6 hektáros kertet egy gyönyörű hegyi patak választja ketté. A keleti felében található a formális virágoskert, az üvegházak, a főkertész háza és a kertészház. A nyugati részén található a zöldségeskert, a fűszernövénykert, a gyümölcsfák, a sziklakert és a gyógynövénykert. A kertet a nyugati kapun keresztül elhagyva egy fiatal a fiatal tölgyfákból álló ültetvény is látható, illetve van egy árnyékos páfránykert is, amely minden viktoriánus kert fontos eleme. volt.

Jó ideig bóklásztunk oda-vissza, el is fáradtunk, mire a buszhoz visszasétáltunk. Elvileg azt terveztük, hogy a szállásra visszafelé megállunk a Croagh Patrick (írül: Cruach Phádraig) lábánál és felsétálunk egy darabig. Amikor a parkolóban megálltunk, és megpillantottuk a keresztény zarándokok szent helyét, az összes vállalkozókedvünk elszállt és közösen úgy döntöttünk, ez a "zarándoklat" a következő alkalomra marad.