... hivatalosan is ...

... nekifogtam. Mert évekkel ezelőtt született itthon egy megállapodás, hogy legalább december elsejéig bírjam ki, előtte ne rakjam tele a lakás minden elképzelhető pontját karácsonyi díszekkel. tehát azóta türelmesen kivárom mindig. Azaz, ... ööö ... már hetek óta visszaszámolok, titokban tervezgetek, dekorációt gyártok, boltokban kóvályogva újabb apróságokat veszek ... de hősiesen csak ilyenkor fogok hozzá a látványos részéhez. 

Mint például az adventi naptárhoz. Régen, amikor a kispasik még tényleg kicsik voltak, a keresztszemes korszakomban alkottam egy variációt. Valahol még fotónak is lennie kell róla, (mert mindig, minden ilyesmit megörökítek) de a nagy katyvaszban, ami a gépemen, meg a mindenféle cd-ken uralkodik, fogalmam sincs, merre van. Aztán ezt használtuk évekig, a fiúk szedték ki szorgalmasan az apró zsebekből a cukorkát, csokit, egyebeket. És lassan kinőttük, elhasználtuk. Párszor vettünk egyszerű csokisat, papírból, de azok iránt valahogy néhány nap alatt elvesztették az érdeklődésüket. Pár évig kimaradt ez az egész adventi naptárosdi, mindig csak készültem, hogy csinálok másikat, de folyton kicsúsztam az időből, meg ihletem se nagyon volt ebben a kérdésben. 

Aztán idén, amikor a kedvenc kisboltomban beszerző körúton jártam - mert valami teljesen máshoz szalag, csipke, zsinór kellett, - megláttam ezt az anyagot. És  jött az "ilyet veszek, pont jó lesz az adventihez" érzés. Szóval vettem. Aztán hazaszállítottam. Egy magányos délelőttöt kihasználva legyártottam a titkos projekthez az összes zsákot. Ma pedig, míg a pasirészleg edzés miatt távollétével tüntetett, teletömködtem, felszalagoztam a bugyrokat. Került bele csoki, ... naná, elvégre kell a kalória. Meg néhány Ez, meg Az. 

Az első találkozás már lezajlott, elhangzott a "Holnap akkor kinyithatjuk az elsőt?" kérdés. Innentől meg izgulok, hogy az "egyebek" vajon tetszenek-e majd Nekik. Mert a csokikkal nem lesz gond, azt tapasztalatból tudom. :)

 

... az első ...

A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

(Pilinszky János)

 

 
 

... kezdőőődik ...

... vagyis tulajdonképpen nálam igazából most pörög fel. Mármint a készülődés. Mert a kezdés, na az már régen megtörtént. 

Persze magyarázkodhatnék, hogy miért fogok hozzá a karácsonyi tervezgetéshez már az ősz közepén, úgy nagyjából október végétől, de a legegyszerűbb oka valószínűleg csak annyi, hogy ez a kedvenc ünnepem. És nem, az sem tántorít el ettől, hogy mostanában divat nem szeretni, meg azon fanyalogni, mennyire elveszítette a varázsát, meg a többi szokásos szöveg ... Mondjuk attól én sem vagyok oda, hogy a Mikulásokat már szeptember végén kirakják a boltokban a polcokra. Verőfényes napsütésben, kora őszi melegben valahogy nem tudnak hangulatba hozni a piros ruhás csokifigurák. Meg amúgy sem. :) 

És szegény dolgozókat sem irigylem, akik heteken keresztül a "Jingle Bells" mámorát kell, hogy átéljék az üzletekben, ... emlékszem, tavaly az egyik pénztáros, akihez sokszor beállok a sorba, mert mindig van egy kedves szava, meg soha nem néz rám úgy, mintha éppen ölni szeretne, még akkor sem, ha látszik rajta, hogy már műszak vége van és tulajdonképpen rohanna elfelé ... na szóval ez a pénztáros olyan december 15. körül egyszer csak rám nézett és közölte, ha még egyszer meghallja ezt a karácsonyi számot, muszáj lesz megütnie valakit ... és hogy már éjszaka is ezzel álmodik. Na szóval ez az, amit nem szeretek. Meg a tömeget. A tolakodást. A rohanást. Szóval az egész naaagy karácsonyi őrületet. Ja, hogy ellentmondásos vagyok? Egyáltalán nem. Ugyanis nem szoktam megőrülni decemberben. Mert hogy alaptermészetemtől teljesen idegen módon ez az ünnep az, amire tervezek. Akár már nyáron. Kitalálok, ötletelek, gyűjtögetek, ... receptet, díszhez kellékeket, menüsort, családtagok óhaj-sóhaját. 

Az évek során már annyi ötlet felhalmozódott, hogy azt hiszem, ha innentől egyet sem keresnék többet, akkor is sokáig válogathatnék belőlük. De valamiféle hörcsögvér akadhat bennem, mert ezzel a gyűjtögetéssel nem nagyon tudok leállni. Mindig van valami újabb. 

Pár éve elkezdődött a folyamat, hogy valami ehető gasztrocucc is készüljön a "home made" csomagba. És lassan teljesen átalakultak a dolgok, most már jönnek a keksz-, bonbon-, mézeskalács variációk. Idén persze megint becsempészek valami mást is, de azt még fedje homály. Elvégre meglepetés lesz, vagy mi. Már, ha sikerül.

De ma esett a hó. És úgy éreztem, muszáj hozzákezdenem valami kézzelfogható dologgal is. Tehát délután teletömtem a múlt héten legyártott adventi naptár zsákjait csokival, meg néhány egyéb meglepivel. Aztán beindítottam a titkos műveleteket  is kicsit, hogy azt a  pár apróságot, amit sikerült beszereznem, elrejtsem a karácsonyi csomagolás alá. Na meg összegyúrtam két adagnyi mézeskalácsra való alapanyagot, ... mert holnap amúgy is meggyújtjuk az első gyertyát. Szóval itt az ideje előkeresni a formákat, nyújtani, szaggatni, sütni, díszíteni. :)