... másság

Amikor valaki nem olyan, mint az átlag, akár felfelé, akár lefelé tér el tőle, az mindig megsínyli ezt. Legalábbis idáig ezt tapasztaltam. És ha gyengébb a többinél, akkor még nehezebb dolga van, mert nem feltétlenül az oltalmazó és védő gesztust váltja ki a többiekből. De akadnak még csodák ...
Mert ugye van nekünk egy kis tavacskánk. Ahol él az úszónép. Akikből a hétvégén jó páran új helyre költöztek, mert enyhe túlnépesedés esete forgott fent. És van ebben a népségben egy kis tarka aranyhalacska, aki valamilyen oknál fogva nagyon suta. Mióta akkorára nőtt, hogy mi vaksi kétlábúak is felfedeztük, feltűnt, hogy szegény alig tud felúszni a felszínre, azt is egészen furcsa, féloldalas mozgással teszi, ... bevallom, nem sok reményt fűztünk hozzá, hogy megmarad. De most is itt van, már két éve ...  A maga kis sutaságával és esetlenségével, de ő is része a tavi mindennapoknak. És a hozzá képest bálnányi méretű koi pontyok nem űzik, nem bántják, hanem óvatosan kikerülik, ha elúsznak mellette ... Az én kicsi tarka aranyhalam pedig újra és újra felküzdi magát a tó felszínére, ha jön az esti etetés, vidáman úszkál napközben és napozik a sekély vízben a többiekkel, ha itt a szieszta ideje ...

... esküszöm ...

... nem ittam, nem álmodtam és tudatmódosítókat sem szedtem, semmiféle fajtát ... és hallucinálni se hallucináltam, vagy ha igen, mindezt csoportosan követtük el ma délután ... 
Az egész úgy kezdődött, hogy némi itthoni, pihentető ebédszünet után elindultam (ismét) dolgozni, vagyis a munkám azon részét elvégezni, amit élvezek, szeretek és lendületből csinálom, azaz a délutáni céges órámra mentem, na. 
És a buszon bambulva, a temető kerítése mellett elhaladva arra lettem figyelmes - a többi utassal együtt (!!!), tehát tuti nem én találtam ki ... - hogy egy őzbak szökell végig az út mentén. Igen, egy ŐZ. Budapest közepén, vagy majdnem ott, jó nem pont a belváros, de azért nem is a legszéle, elvégre a X. kerület még nem vidék ... (Bár néha teljesen olyan, mintha egy faluban laknék, ... :P )
Szóval ott szökellt az őzbak, kecsesen, fején az agancsával, ... mi meg, kétlábúak csak lestünk ki a fejünkből, hogy most mi van. Ő pedig átszökellt az úton, frászt hozva az éppen arra járó autósokra és eltűnt a gokartpálya mögött. 
Én meg azóta is azon gondolkodom, tényleg láttam-e ... és remélem, hazatalál, hogy ne kelljen annyira félnie a zajban, szmogban, forgalomban ... biztosan nagyon várják a többiek ...

(A kép csak illusztráció, azért annyira nem voltam magamnál, hogy még hirtelen le is fotózzam :D )

... szerintem nem csak én ...

... vagyok így ezzel ... mármint, hogy amikor tulajdonképpen csak egy ellenőrző vizsgálatra slattyogsz el a dokihoz és elvben tisztában vagy vele, hogy nincs semmi gond ... na de azért ... amíg megkapom a végeredményt, mégis csak összeszorul a gyomrom és képződik benne egy pánikkavics, ami lassan, az idő múlásával növekszik, kő, majd jól megtermett sziklakezdemény lesz belőle ... főleg, ha mondjuk két hetes átfutási idővel dolgoznak és ráadásul még vissza is rendelnek, "kiegészítő vizsgálatok" címén ... Pedig ezt minden alkalommal így csinálják, mióta kiderült, selejtes génkészlettel dolgozom. És csak azért van így, hogy biztosra menjünk, tényleg semmi baj ... Mondjuk most nem is ez a lényeg, hanem az egészségügy ... és ma csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni, szóval dicsérjünk. ;)
Reggel 8 körül persze még nem pont itt tartottam, hogy ömlengve dicshimnuszt fogalmazgassak. Akkor még az első köröket róttam, rendületlenül ... azaz fel a régi beutalóért, le a bejelentkezéshez, majd megint fel ugyanoda és "üljön le a váróban" ... Leültem. Még jó, hogy Dexter egyik tanulságos történetét utolsó pillanatban reggel besüllyesztettem a táskámba, - mert mi más kellene olvasnivalónak az orvosra várva, mint egy jó kis sorozatgyilkos története - ugyanis nagyjából másfél órát melegítettem a kicsit sem kényelmes műanyag széket, mire végre az én nevem csendült fel az asszisztens szájából. :D (Pedig reggel nyolcra időpontom volt ...) Akkor már nagyjából a hatodik hullánál tartottunk Dexterrel karöltve ...
Viszont a várakozásért cserébe egy fiatal, energikus és kifejezetten szimpatikus dokit ismerhettem meg, aki miután közölte velem, hogy látja, többszörösen nyertesgyanús szelvényt örököltem a muttertól a lottózáshoz, lazán megcsinálta a vizsgálatot és megnyugtatott, hogy tényleg nincs gáz, egyenlőre lenyugodhatok. És hogy csak lazán, meg mosolyogva, mert az jól áll. :P A végén hozzájutottam végre a leletemhez, sőt, az asszisztens csajszi még a személyimet sem nyúlta le, hála a lélekjelenlétemnek és annak, hogy valami kivételes csoda folytán ma nem akartam elhagyni a fejemet ... se, meg a cuccaimat se. :D
Hazafelé éppen ezért már az is feltűnt, hogy a nap bőszen süt, a madarak csiripelnek és amúgy alapjában véve tavasz van, teljes erőből ... Már csak egy bő órácskát ücsörögtem a háziorvosnál, hogy ma igazoltan hiányozhassak és meg is voltunk. Közben majdnem páránfőtt lett belőlem, mert valaki elfelejtette tudomásul venni, hogy odakint tavaszodik, ergo meleg van és a fűtést a téli mínusz húsz esetén bevetendő állapotban felejtette - ráadásul többen a megfulladáshoz kísértetiesen hasonló tüneteket produkáltak és a jó kis melegbe küldték szét a lelkes bacilusokat. Szóval ha ma nem lettem beteg, akkor egy darabig tuti nem leszek. :P 
De süt a nap és pont olyan idő van, amikor "azember" kint tudja felejteni magát és bősz ücsörgés közben csak lesi, merre szállnak a bogarak, hová fújja a szél a felhőket és milyen szögben éri a napsugár a kerti tó vizét. Ja, és a halakat se hagyjam ki. Tök szépen körözgetnek. ;)

Tavaszi nagy tótakarítás...

Mérleg:
- nyithatnék egy szusibárt, annyi algát kiszedtünk, mondjuk egye, aki akarja, baromi gusztustalan, max a fogása kellemes, mert olyasmi, mintha valami nagyon finom selyemfonalat markolnék egy köteggel ...
- jééé, még több kicsi hal van, mint amennyit ősszel felfedeztünk, sürgős lenne a költözés, mert elég nagy a népsűrűség :P
- ráadásul teljesen fel is élénkült a "lakosság", mivel friss, oxigéndús vízben lubickolhatnak
- a tavirózsán már most van egy bimbó, ebből is látszik, mennyire nem volt hideg télen
- a tó környéke még totál csupasz, a növények csak lassan térnek magukhoz, viszont a meténg nem hazudtolja meg önmagát, pár nap múlva beteríti kék virágokkal a vízesés oldalát ;)

- végre a kisasszony is kidugta az orrát, félbeszakítva szokásos délelőtti szunyókálását, hogy sztoikus nyugalommal szemlélődve lelki támaszt nyújtson a kerti tó körül tevékenykedőknek

 - néha azért hangos állkapocs-csattanással zárt ásítással jelzi, mennyire tartja érdekesnek ezt az egész nyüzsgést itt az úszkálónép körül

 - ja és mivel fél délelőtt a halakat bámultam, kissé elcsúsztam az ebédgyártással :D ... úgyhogy pont itt az ideje, hogy turbótempóra kapcsoljak :D
 

... mert pont akkor, ...

... amikor hosszú idő után körvonalazódik benned egy gondolat és az érési időt követően rádöbbensz, hogy már régen nem szerez örömet, ami a kezdeti időkben az volt ... és a kettősség nem hagy nyugodni ... mert egyrészt öregnek érzed magad ahhoz, hogy továbbra is, nap, mint nap hülyére akarjanak venni, ... másrészt meg túl fiatalnak, hogy még sokáig ebben a helyzetben nyűglődj, ... szóval amikor rájössz, hogy ez így nagyon nem jó ... na pont akkor van itt a megfelelő idő, hogy vegyél egy mély levegőt ... és ugorj ...