Írország: The Neale - 7. nap: Galway

A kimondhatatlan nevű vár után már nem terveztünk sok mindent erre a napra, mert esti programunk is volt, így aztán csak egy kitérőt akartunk tenni a Lough Corrib partjára, ahová természetesen megint kicsi, szűk és vadregényes utacska vezetett. Alapból sem száguldoztunk, de miután egy férfi, aki az út közepén ácsorgott,  leintett bennünket és figyelmeztetett, hogy valószínűleg szembe fogunk találkozni az egyik helyről a másikra bandukoló tehenekkel, még lassabbra váltottunk. És a bocik aztán két csapatban meg is érkeztek, először kicsit félénken pislogtak az autóra, de aztán menet közben bekukkantottak a lehúzott ablakon át és végül lassan tovább mentek. 

A tópartra érve pár horgász bizalmatlanul méregetett bennünket, szerintem el se tudták képzelni, mit kereshetünk "csak úgy" ezen a félreeső helyen, de aztán nem foglalkoztak velünk, amikor látták, hogy csak fotózni akarunk és megyünk is tovább. 

Visszafelé már nem futottunk össze megint a tehenekkel, Galwayba érve pedig már kezdtünk megéhezni. Azért még elsétáltunk a katedrális mellett, végig a folyóparton, egészen a spanyol bástyáig, amely a középkori városfalak meghosszabbításaként épült. Az 1584-ben elkészült építményt a rakpartok védelmére építették, mert akkoriban kiterjedt kereskedelmet folytattak Nagy-Britanniával, Európával és azon túl is. Eredetileg Ceann an Bhalla néven ismerték írül, ami "a fal fejét" jelenti, de az idők során spanyol boltívként vált ismertebbé. A fal 6 méter magas, és egy sor machicoulis-t tartalmaz, egy védelmi elemet, amelyen keresztül köveket lehetett dobni,vagy forró folyadékot lehetett a fal tövében lévő támadókra önteni.

Egy 1650-es évekbeli képes térkép négy boltívvel ábrázolja a bástyát, amelyek közül csak kettő maradt fenn: a spanyol boltív és a vak boltív, amelyet azért hívnak így, mert nem lehet átlátni rajta. A térkép a boltívek fölött a tenger felé néző öt ágyút is ábrázol. Abban az időben a tenger egészen a fal tövéig ért, amelyet később az 1755-ös pusztító lisszaboni földrengést követő szökőár megrongált. A spanyol boltív ma Galway egyik legtipikusabb nevezetessége, és tanúskodik a város középkori tengeri kikötőként betöltött jelentős szerepéről. 

Galwayt az ír O'Flaherty klántól a normann Richard de Burgo foglalta el 1234-ben, de a város polgárai 1396-ra átvették az irányítást, amelyről királyi oklevél is biztosította őket. 1270-től fallal vették körül a várost, mivel a környékbeli ír kiskirályok folyamatosan fosztogatták a gazdag kereskedőket. A 15. századra a sziget leggazdagabb települései közé tartozott, a középkor folyamán 14 kereskedőfamília igazgatta, közülük választottak minden évben polgármestert. A városban sokszor megfordult Kolumbusz Kristóf is, a legenda szerint első, nyugatra vezető hazaútja előtt a St. Nicholas templomban imádkozott. Ennek emlékére az ír és az olasz állam szobrot állított neki a város kikötőjében. 

A központi, sétáló utcás részben is szétnéztünk kicsit, még a "Galway Girl"-lel is megismerkedhettünk. 

A sétálóutcában majdnem egymást érik az ékszerboltok, mindegyikben lehet kapni a jellegzetes ír gyűrűt. A Claddagh-gyűrű (írül: fáinne Chladaigh) egy hagyományos ír gyűrű, amelyben a szív a szerelmet, a korona a hűséget, a két összekulcsolt kéz pedig a barátságot jelképezi.

Modern formáját először a 17. században készítették el. Galwayben legalább 1700 óta folyamatosan gyártanak Claddagh-gyűrűket, de a "Claddagh-gyűrű" elnevezést csak az 1830-as évek óta használják. Bár a Claddagh-gyűrű eredete körül különböző mítoszok és legendák keringenek, szinte biztos, hogy a kis galwayi halászfaluban, Claddaghban vagy annak közelében alakult ki.

Mire idáig értünk, már mindenki éhes lett, így aztán megpróbáltunk keresni egy éttermet, ahol nincs nagy tömeg és jó a kaja. Mivel nem nagyon vágytunk az ír nemzeti ételekre, főleg, hogy én húst sem eszem, na meg várni se nagyon akartunk sokat, egy pizzázóra esett a választás, ahol végül valamennyien jól laktunk. Így erőt gyűjtve, a parkolóba visszafelé menet bementünk a katedrálisba is. 

A galwayi katedrális a Galway, Kilmacduagh és Kilfenora római katolikus egyházmegye püspökének székhelye. A "katedrális" szó a görög "kathedra" szóból származik, ami székhelyet jelent; és ez a székhely valóban a katedrális szentélyében található. A galwayi katedrálist 1965. augusztus 15-én szentelték fel a Szűzanya és Szent Miklós tiszteletére, és mint ilyen, Európa nagy kőkatedrálisai közül a legfiatalabb. 

Galway a hetvenes évek óta az ír népzene egyik fellegvára. Ehhez kapcsolódott tulajdonképpen az esti programunk is, ami előtt azért visszamentünk a szállásra, relaxálni, pihenni egy kicsit. Persze a macsek ma is meglátogatott bennünket, gondolom, annak reményében, hogy kap valami finom falatot tőlünk. És persze nem is érte csalódás.

Este pedig visszaautókáztunk Galwaybe, végigsétáltunk a tengerparton, hogy aztán megnézzük a Trad on the Prom műsorát, kapjunk egy kis ízelítőt az ír népzenéből és táncból.

A műsor két órás volt, kezdésként minden egyes csoportot üdvözöltek, Dél-Afrikától kezdve, Amerikán keresztül Magyarországig. Utána felváltva hallgathattuk a jellegzetes ír hangszereket, a hárfát, a hegedűt és az ír dudát. Az uilleann pipe vagy union pipe a földkerekség legbonyolultabb, legtöbb zenei lehetőséget kínáló dudája. Tömlőjét a zenész felkarja alá rögzített fújtató táplálja. Oboaszerű dallamsípjának lágy hangja, széles, két oktávnyi hangterjedelme van, a félhangok is elérhetőek rajta.   

És persze kaptunk ízelítőt az ír szólótáncból is, amely az ír tánc legismertebb formája, az ír stepdance, amelyet 1994-től kezdve olyan műsorok népszerűsítettek, mint a Riverdance, és amelyet versenyszerűen gyakorolnak nemcsak az ír diaszpórában, hanem sokkal több, egymástól eltérő kulturális háttérrel rendelkező ember is. A stepdance-re jellemző az előadók merev felsőteste és a "géppuskaláb", ami ugye egy fotón azért nem igazán érzékelhető, de valószínűleg mindenki látott már legalább egy felvételt, amikor a táncosok lába követhetetlen tempóban mozog, miközben a felsőtestük olyan mozdulatlan, mintha merevítőt hordanának a hátukon. 

A két óra úgy elröppent, mintha csak pár perc lett volna, részemről tarthatott volna tovább is, de a többiek sem bánták meg, hogy a tavalyi olasz operakoncert után ismét kiléptek a komfortzónájukból. 

Írország: The Neale - 7. nap: Cong Abbey, Aughnanure Castle

Éjjel szakadt az eső és reggel sem tűnt túl naposnak az idő, de minket persze semmi nem rettenthetett el, - vagyis főleg inkább engem - bepakoltunk esőkabátot, meleg cuccot, cserecipőt, kekszet és egy bőséges reggeli után nekiindultunk a napnak. Mert várt ránk egy újabb abbey. 
Amikor Congba megérkeztünk, éppen nem esett. A parkolóból átsétálva először amellett a szobor mellett mentünk el, ami a "The Quiet Man" című film miatt készült, amit Congban forgattak. A két fő karaktert ábrázolja: Sean Thorntont (John Wayne) és Mary Kate Danahert (Maureen O'Hara).

Mellette egy másik szobor is látható, egy kéz. A "Cong Hands of Fame Award" díjat azoknak ítélik oda, akik az átlagnál többet tettek Írország és az ír kultúra népszerűsítéséért itthon és külföldön egyaránt. Ez a szobor tisztelgés mindazok előtt, akik szolgáltak, és emléket állít mindazoknak, akik meghaltak a Covid-járvány idején. 

Cong neve a "Cúnga Fheichin", (Feichin nyaka) szóból ered. Cong Abbey-t a XII. században alapították egy korábbi, VII. századi kolostor helyén, amelyet vagy egy ír király unokaöccse, Domnal, vagy Szent Feichin alapított, aki a korai időszakban apát volt.  Az apátságot 1134-ben Turlough O 'Connor, Írország fő királya alapította újra a Szent Ágoston rendi kanonokok számára.  Fia, az utolsó 'Ireland’s High King', 1198-ban bekövetkezett halála előtt további felújításokat végzett.

Cong felől egy román stílusú kapun keresztül lehet belépni az apátság romjaiba.  A megmaradt részek legszembetűnőbb jellegzetességei a 42. 6 méter hosszú nagytemplom, a három keleti ablak, valamint a sírkővel burkolt padló.  A kerengőház felől a kerengő oldalán egy másik faragott kapualj található, kapitálisokkal.  A tizenharmadik században emelték, majd később átépítették. 

A kolostor fennállása alatt kórházként működött a betegek számára, menedékhelyként az éhező szegények számára: de még fontosabb volt, mint tanulóközpont. A Cong apátságban egykor állítólag háromezer szerzetes tanult költészetet, zenét, történelmet, szobrászatot, valamint kéziratok vagy könyvek másolását. A szerzetesek képzett kézművesek voltak a fémmegmunkálás területén és kiválóak voltak a hárfák gyártásában.  Az apátságban számos építészeti műtárgy maradt fenn. Az ásatások során számos érdekes tárgyat találtak, köztük egy tizenhárom hüvelyk magas keresztet.

Mire átsétáltunk a kolostor udvarán, elkezdett esni az eső. Apró, sűrű szemekben, hatalmas lelkesedéssel. A kert első fái alatt vártunk egy kicsit, míg csendesedett, én az esőkabátot is felvettem, nagyjából úgy néztem ki benne, mint egy erdei manó, aki véletlenül nem a rejtőszínű kabátjába göngyölte be magát.

Az eső szerencsére nem volt túl kitartó, pár perccel később el is állt. A tavon lévő halászházat már az elázás veszélye nélkül tudtuk megnézni. A halászházat a tizenötödik vagy tizenhatodik században építették a Cong folyó fölött. Padlóján egy csapóajtó volt, amely a szerzetesek számára védelmet és kényelmet biztosított munka közben, azon keresztül tudták bedobni a hálót a folyóba. Egy belső kandalló biztosította a meleget a hidegebb napok során. A folyó felett pedig egy gyalogösvény vezet át. A házikónak ugyan már nincs teteje, de még a mai napig is használják a horgászok, most is ott ácsorgott pár, a kapásra várva.

Az ösvényen tovább lehet menni, különböző hosszúságú és nehézségi fokú gyalogtúrákra van lehetőség. Mi ezúttal kihagytuk a hosszabb sétát, egyrészt, mert a felázott földön nem volt kedvünk csúszkálni, másrészt vártak ránk a nap további állomásai: A kimondhatatlan nevű Aughnanure Castle és Galway. 

Az Aughnanure kastélyt az utikönyvben találtam, amit az utazás előtt lapozgattam oda-vissza - vagy százszor. Nagyjából fél mondatot írtak róla, de a neve annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, nekünk ezt mindenképpen látni kell. 

Mondanom se kell, hogy keskeny, kanyargós, sövénnyel határolt utakon jutottunk el egy falatnyi parkolóba, ahol egy láthatósági mellényes lány éppen szemetet szedett és amikor meglátott bennünket, széles mosollyal üdvözölt. 

Az O'Flaherty család által 1500 körül épített Aughnanure kastély Connacht egyik legszebb toronyháza. A toronyházak a 15. és 16. században a gazdag, földbirtokos családok divatos, megerősített házai voltak. 1952-ben Peadar O'Flaherty a kastélyt a Közművelődési Hivatalnak adományozta, amely felújította, majd 1963-ban nemzeti műemlékké nyilvánította.

A Drimneen folyó partján, egy löszszirtre épült, így a Lough Corríb folyóról érkező hajókkal könnyen megközelíthető volt. Ez nagy előny volt abban az időben, amikor a szárazföldi közlekedés nehéz és veszélyes volt. 

A toronyház szinte középen helyezkedik el két bástya (=bawn) között. (A "bawns" az ír "bathun" szóból származik, amely a szarvasmarhák számára kialakított karámot jelenti). A belső bawn, amelyet a toronyházzal együtt 1450 körül építettek, ék alakú, a falazat nagy részét lebontották, azonban a kis kör alakú őrtorony vagy kísérő torony a belső bawn délkeleti sarkában jelzi a legkülső sarok eredeti helyét. Az az őrtorony a bővítés során elvesztette az eredeti funkcióját, mégis meghagyták az építményt az udvar közepén.

A toronyház mellett a díszterem maradványai állnak. Ez a legtöbb ír kastélyban megtalálható, kevésbé biztonságos, de kényelmesebb épület volt, mint az erősen megerősített toronyház. Egy angol utazó így írta le az egyik ilyen termet: "A mezőkről származó szalmával fedett. Ezekben a csarnokokban szoktak étkezni; aludni azonban ritkán alszanak itt, csak a várban, mert ellenségeik a legnagyobb könnyedséggel gyújthatják meg a csarnokok fedelét lángoló fáklyákkal".

Az Aughnanure-i csarnokot végül nem "lángoló fáklyák" pusztították el, hanem az, hogy a közvetlenül alatta folyó földalatti folyó természetes boltozata összeomlott. Az összeomlás előtt ezt a termet az O'Flahertyek még elég rendszeresen használták. Azt mondják, hogy a nemkívánatos vendégeket a díszterem padlóján lévő csapóajtón keresztül hajították le, ahol a testüket elsodorta az alatta lévő folyó.

A lakótorony belsejében minden szinten rengeteg tábla található, csak győzze az ember végigolvasni és befogadni az információözönt.

Minden írül és angolul is szerepelt rajtuk, - de ez egyébként az egész országra jellemző, ami ki van írva angolul, az tuti írül is szerepel ugyanott. Így aztán bőszen fotóztam, hogy minél több nyersanyagom legyen a tanuláshoz, ne csak a Duolingóra kelljen támaszkodnom, amikor az ír nyelv titkait próbálom megfejteni. 

A legújabb ír toronyházak kivételével mindegyikben van legalább egy boltív vagy boltozat a mennyezeten. Aughnanure-ban ez a boltozat egy üreget, kis kamrát rejt az első és a második emelet között. A kamra konkrét rendeltetése ismeretlen, talán csak az alatta lévő mennyezet terhelésének könnyítésére szolgált, de lehet, hogy börtönként vagy tömlöcként használták az O'Flahertyek olyan ellenségei számára, akik elég szerencsétlenek voltak, hogy a kezeik közé kerüljenek. Talán azért volt annyira közel a  várúr kényelmes szobáihoz, hogy felbosszantsák és tovább kínozzák a szerencsétlen foglyot, akit ott tartottak fogva, "étel és ital nélkül, amíg éhen nem halt".

1546-ban Grace, Owen Dubharra, az O'Malley-k főnökének tizenhat éves lánya átkelt a Killary fiordján, hogy új életet kezdjen az O'Flahertyek szomszédos és szövetséges területén. Donal'an Chogaidh' O'Flahertyvel kötött házasságát jó partinak tartották, mivel a klánján belüli fontosságát a 'tanist' cím, illetve az összes O'Flaherty törzsfőnöki poszt várományosának címe is elismerte. Grace korai házas életét nyugodt családi körben töltötte, Donal ballinahinchi és bunoweni kastélyainak úrnőjeként és három gyermekének anyjaként. A biztonság, amelyet férje az O'Flahertyek területén betöltött státusza nyújtott, azonban nem volt tartós. Donalt meggyanúsították, hogy részt vett egy gyilkosságban, ami azt jelentette, hogy helyzete az O'Flahertyk között jelentősen megromlott. Azzal pedig, hogy Murroug O'Flaherty behódolt az angoloknak, további csapást mértek hatalmára és státuszára. A "királynő békéjének betartására" tett esküje elismeréseként Murrough-t kinevezték az összes O'Flaherty törzsfőnökévé. Klánja számos tagjának támogatása ellenére Donal minden korábbi reménye, hogy sikerülhet elnyernie ezt a pozíciót, ekkorra elszállt.

Azt nem tudjuk, hogy Donald mikor halt meg, csak annyit, hogy Grace végül átvette férje hatalmát. A Donal által folytatott intrikák és kettős ügyletek évei felkészítették őt az új szerepre, mint a nyugati O'Flahertyk női vezetőjét. Gyors gályáival és hűséges alattvalóinak segítségével ő irányította és uralta a Galway körüli vizeket. Végül elhagyta az O'Flahertyek területét, hogy visszatérjen északra, a Clew-öböl O'Malley-erődítményébe, és földjeit két fiára, Owenre és Murrough na Maorra hagyta.
Kifelé menet megálltunk a recepciónál, ahol várakozás közben a kastély saját bejáratú, vén kutyáját simogattuk. Amikor az előttünk éppen jegyet vásárló idősebb páros végül befelé indult, megkérdeztük a pénztárban üldögélő bácsit, hogy is kell a kastély nevét kimondani helyesen. Ő meg rámutatott a mellettünk álldogáló fiatalemberre, aki készségesen többször is elismételte az általam egyébként kimondhatatlan nevűnek ítélt kastély nevét, miközben bőszen vigyorgott az arckifejezésünk láttán. 

A kastélylátogatás után még beterveztünk egy kanyart a közeli tó partjára, hogy utána Galwayben is töltsünk egy kis időt.