Jó nekem, ...

... fel akartam sorolni, hogy miért ... például azért, 

... mert minden reggel ugyanott ébredhetek és kómázhatok a reggeli kávém felett, ... ha úgy alakul, és nem rohan el hajnalok hajnalán, akkor mindezt kettesben Vele. 

... mert reggelente én ébreszthetem Őket.

... mert eldönthetik, milyen és hány darab szendvicset vinnének ellátmánynak a suliba.

... mert megkérdezhetem Tőlük, van-e pénz náluk büfére és ha nincs, tudok adni Nekik.

... mert elborulhat az agyam még félkómában is, ha a négylábú sáros lábbal berongyol a nappalin keresztül a konyhába és fel kell mosnom utána, ... aznap reggel már századszor.

... mert betemethetem az éjszaka, rejtélyes módon a kertben felbukkanó gödröket, ezáltal részt vehetek az "én kiásom, te betemeted, mert ha nem, máshol is ások másikat" című társasjátékban.

... mert el tudok Tőlük köszönni minden egyes reggel, amikor elindulnak. 

... mert megkérdezhetem Tőlük, aznap mit is szeretnének ebédelni és ezt meg is főzhetem Nekik.

... mert minden nap úgy indulhatok dolgozni, hogy szeretem ezt az érzést. Na jó, néha előfordul, hogy nem teng túl bennem a munkakedv, de mostanában szerencsére meglehetősen ritkán. :)

...

... és így tovább. A sok-sok kisebb-nagyobb "jónekem"-dolog. De nem folytatom, csak magamban, halkan. Főleg, amikor fel akarom magam bosszantani például a tömeg miatt a metrón, amikor jelentéktelen dolgok miatt készülök kiakadni, ... amikor kell, hogy tudjam, hogy ez mind nem fontos. Csak az, hogy "jónekem", mert választhatok, mert van lehetőségem rá. Dönthetek. Jól, vagy rosszul, de megtehetem. Persze attól néha még elborul az agyam. Időnként nem úgy fogalmazok, ahogy kellene. Van rá alkalom, hogy a stílus sem a megfelelő. Mert emberből vagyok. És remélem, az is maradhatok. Ott valahol, azon a térfélen, ahol emberséges is lehetek. És esetleg mindezért nem sorolnak be mások egy ellenséges, utánivaló "nemvagyAZ" csoportba és nem kezdenek el csak azért utálni és gyűlölni, mert nem pont úgy gondolkozom, mint ők. Mert manapság ez nem olyan egyszerű. De próbálkozom. Még ha ezt néha kicsit zavarosan is sikerül megfogalmazni. De próbálkozom ...

És ...

 

"Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet." 

(José Micard Teixeira)